Csak a holnapi testületi ülésre kilenc kérelem érkezett Vác baloldali vezetéséhez. Főképp kultúrával, sporttal foglalkozó egyesületek keresték meg a balliberális önkormányzatot támogatás reményében, de már az előterjesztésből kiderül, hogy az éves szinten több milliárd forintból gazdálkodó Vácnak mindössze kicsit több mint 1,5 millió forintja van a helyi civilek támogatására.
A benyújtott kérelmek összege pedig több mint 5 és félmilió forint. Úgy tűnik, nincs itt semmiféle osztrák kisváros, kifejezetten rossz helyzetben van a város, olyannyira, hogy már a civilek is hiába szeretnék, az előterjesztés szerint nem fognak támogatást kapni.
A 16 éve működö Thália Művészeti Egyesület 2019 óta nem kapott semmilyen támogatást, a jelek szerint most sem fog
Brenner Judit zenepedagógus, zenei mentor a Thália Művészeti Egyesület elnöke és művészeti
vezetője kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy a 16 éve működő művészeti csoportjuknak,
erkölcsi és anyagi támogatást kérjen. Mint írja a tavalyi 15 éves jubileumi évükben, sőt 2019 óta sem kaptak támogatást a Matkovich vezette várostól. Ezúttal 400 ezer forint hozzájárulásban bízik a kérelmező.
Megkereste az önkormányzatot a Váci Férfi Kézilabdázásért Alapítvány is. Egyszeri 3 millió forint összegű támogatást szeretnének kérni a növekvő számú fiatal játékosok felszerelésére (sportruházat, labdák és wax).
Kóbor macskák ivartalanítására, rászoruló diákok táboroztatására, és athéni világbajnokság nevezési díjához való hozzájárulás miatt is fordultak a balliberális városvezetéshez támogatásért – de úgy tűnik hiába
Matkovich Ilonáékhoz fordult segítségért az Utcai Csellengők Állatvédelmi Egyesület elnöke, egyszeri 300 ezer forintos támogatást kérve a városban élő kóbormacskák ivartalanítására,
illetve a szociálisan rászoruló macskatulajdonosok macskáinak ivartalanítására. Debre Norbert, a Dunakanyar Triatlon Sport Egyesület elnöke 1 millió forint támogatást kért azért, hogy az egy hetes edzőtáborukba a rászoruló gyerekek is el tudjanak jutni.
Dr. Fekete Károly, a Vác Város Evezős Club elnöke 1,2 millió forint támogatást szeretne kérni a rossz állapotban lévő stég lejáró javításának befejezéséhez. A Tánccal az Egészségért Tánc Sport Egyesület egyik versenyzőjének édesanyja pedig az athéni világbajnokság nevezési díjához való hozzájárulásként kér 50 OOO.-Ft-ot gyermeke részére. Ezen kívül a Dunakanyar Forte ALC elnöke 150 ezer forintot kérne a a BARTFAY KUPA díjazásának támogatásához.
A Hortus M. Singers művészeti vezetője pedig 450 ezer forintot kér az együttes fennállásának 40. évfordulójára készülő ünnepi hangfelvétel és kiadvány elkészítéséhez. Az előterjesztésből az is kiderül, hogy váci projekt is szerepel a Landscape Fórum nemzetközi hallgatói ötlet pályázaton, így a kérelmező felveti, hogy nagyra értékelnék, ha nyitottság lenne az önkormányzat részéről a nemzetközi hallgatói versenygyőzteseinek díjazásának támogatása iránt.
Mint azt azonban fentebb írtuk, már az előterjesztés is tartalmazza, hogy a Polgármesteri Titkárság – Váci egyesületek támogatása során jelenleg 1.650.000 Ft áll rendelkezésre, azonban az önkormányzat jelenlegi likviditási helyzetében ezek a kérelmek nem támogatandók, mert önként vállalt feladatok.
Mindeközben Matkovich Ilona fizetése július elsejétől közel bruttó 3 millió forintra nő
Arról korábbi cikkünkben írtunk, hogy mindeküzben Matkovich Ilona fizetése július elsejétől közel bruttó 3 millió forintra nő.
Emellett ősztől a parkolási díjak brutális emelését is tervezi átvinni a testületen a baloldali városvezetés.