Gulyás Zoltán a Váci Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője 2021-es kinevezése óta információink szerint több embert bocsátott el. Ez érintheti az uszoda mellett a sportstadion és a sportcsarnok dolgozóit is. Volt, aki nem bírta tovább a rendkívül ellenséges és feszült légkört, és inkább maga mondott föl, miután már egészségügyi problémákat okozott számára a streesszes munkahelyi helyzet. Több érintett is nyilatkozott lapunknak, és az egyik ügyben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla részletes ítélete is eljutott lapunkhoz.
A kirúgásokat, felmondásokat követően többen beperelték Gulyást, és volt, akit ő perelt be. Egy a lapunknak névtelenül nyilatkozó érintett elmondása szerint első, majd másodfokon is pert nyert az ügyvezetővel szemben. Egy másik érintett pedig arról tájékoztatta lapunkat, hogy a napokban várható az ő ügyében is a másodfokú ítélet. Van olyan, akiről úgy tudjuk peren kívül egyezhetett meg az ügyvezetővel.
Gulyás hónapokig nem állt szóba az egyik alkalmazottjával – a Fővárosi Ítélőtábla szerint ezzel a kölcsönös együttműködési kötelezettségét sértette meg
Az egyik ügyben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla lapunkhoz eljutott határozata szerint az ügyvezető hónapokon keresztül elzárkózott, nem volt hajlandó beszélni az érintett alkalmazottal, mely magatartás „ megvalósította a szándékosságot és a jelentős mértéket is.”
A Fővárosi Ítélőtábla indoklása szerint: „A vezető feladata a konfliktusok megfelelő kezelése, azok rendezésének megkísérlése, nem pedig a konfliktusok eszkalálása azzal, hogy a munkavállaló többszöri kezdeményezése és kérése ellenére nem hajlandó a munkavállalóval szóba állni. Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy mindezzel az alperes (Gulyás Zoltán szerk.) az Mt. 6.§ (2) bekezdésében meghatározott kölcsönös együttműködési kötelezettségét sértette meg.”
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint: „A pertárgyérték – az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban Itv.) – 39.§ (3) bekezdés c) pontjára is figyelemmel 600.000+120.000+420.000, azaz 1.140.000 forint, melyből a felperes pernyertességének aránya 47%.”
Az önkormányzati tulajdonban lévő Váci Sport Nonprofit Kft.-t képviselő ügyvéd már jelezte forrásunknak, hogy nem akarnak fizetni
Kérdésünkre ezzel kapcsolatban az ügyről a neve elhallgatását kérő érintett fél elmondta, hogy egy szóbeli megállapodást kötöttek, mely szerint havonta 30.000 forint bérkiegészítés illeti meg az uszodában történő villanyszerelési munkákra. Ezt azonban állítása szerint négy hónapig nem fizette ki Gulyás Zoltán. Az érintett szerint ezen kívül a végkielégítést és a kamatokat sem fizette ki számára Gulyás. „Most csak a 120 ezer forintot fizetné ki a többit nem” – fogalmazott lapunknak. Hozzátette: „Az ítélet szerint a felmondásom jogszerű volt, ami azt jelenti, hogy ki kell fizetni számomra a végkielégítést és a 19 hónapra vonatkozó kamatot is. 2023. július 13-án adtam be a felmondásomat, ami onnantól él. Ő jelentett fel, tehát ő húzza az időt, ezáltal a kamatokat is meg kell fizetnie. De most ott tartunk, hogy nem akarják kifizetni. Ezt onnan tudom, hogy Gulyásék ügyvédje felhívta az enyémet azzal, hogy nem akarnak fizetni.” Sokba fog kerülni az amúgy is rossz helyzetben lévő városnak Matkovich Ilona balliberális polgármester foggal-körömmel védett embere, ugyanis tetemes összegeket fizethet vesztes per után ezek szerint a száz százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Sport KFT.
Mit mond erről a másodfokon eljáró bíróság?
„Az alperes (Gulyás Zoltán szerk.) havi 30.000 forintos munkabérfizetési kötelezettségét folyamatosan, 2023. márciustól megszegte. Az elsőfokú bíróság azt is helytállóan állapította meg, hogy a bérfizetés elmaradása miatt az azonnali hatályú felmondás indoka valós és ezen egyetlen
indok is – figyelemmel az elsőfokú bíróság által részletesen idézett bírói gyakorlatra – alátámasztja a munkaviszony azonnali hatályú felmondását, mert megvalósult a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség szándékos vagy súlyos gondatlan, jelentős mértékű megszegése.”
A váci uszoda idős dolgozói kerültek Gulyás Zoltán célkeresztjébe, volt akinek csak pár éve lett volna nyugdíjig
A cikkünkben csak a Vác Városi Uszodát érintő ügyben információink szerint 2023 első félévében kezdődött meg a Gulyás Zoltán vezényelte kirúgási hullám. A lapunknak nyilatkozók szerint a több tíz éve ott dolgozó idős gárda került kifejezetten célkeresztbe. Forrásaink szerint Gulyás Zoltán különféle módszerekkel nehezítette meg néhány uszodai dolgozó mindennapját. Erről így nyilatkozott egyik forrásunk, rámutatva, hogy a másodfokú ítélet is megerősítette őt, miszerint nem járhat el ily módon egy intézmény vezetője:
„Előttem több embert rúgott ki, ilyen-olyan indokkal. Tudtam jól, hogy én leszek a következő, aki öregebb dolgozó, és még ér ott valamit. Rám szállt ezek után. Azzal kezdte, hogy nem fizette ki azt a havi 30 ezer forintos villanyszerelési díjat, amiben megállapodtunk. Amikor ezt szóvá tettem, azt kérdezte: Miért, csináltál valamit? Így ezt követően már mindig feljegyeztem egy füzetbe, ha bármilyen villanyszerelési munkát végeztem. Majd kaptam egy írásbeli figyelmeztetést is tőle, amiből az következett, hogy a következő figyelmeztetés már a kirúgás lesz. Erre ment rá mindenáron. Azt állította, hogy a munkaidőm lejárta előtt mentem haza, ám hiába kértem, hogy mutassa meg nekem az erre vonatkozó kamerafelvételt, azt nem mutatta meg mert, mert állítása szerint törlődött valami. Ezt a kamerafelvételt a bíróságon sem tudta felmutatni. Én az írásbeli figyelmeztetés miatt jelentettem fel, ő pedig azért mert azonnali felmondást adtam be, így követeli vissza a felmondási idő összegét. Nem állt velem szóba, fegyelmit adott, kiközösített. Szabadságra küldött, amikor összegyűlt az egész brigád, nehogy ott legyek, akkor közben uszította ellenünk a kollégákat olyankor. Ez a tipikus, hogy a másikat valahogy tegyük el innen”– részletezte lapunknak a neve elhallgatását kérő forrás. A dokumentumban is szerepel, hogy az ügyvezető arra vonatkozó írásbeli figyelmezetése jogos volt, hogy váltáskor egy időre az egyik medence felügyelet nélkül maradt. A dokumentumban ezt az uszoda alkalmazottai, és a tanúk az addigi gyakorlattal magyarázák, de ezt az ügyben eljáró bíróság nem fogadta el.
Valahogy törlődött az a kamerafelvétel egy része, amire hivatkozva Gulyás azt állította, hogy az érintett uszodai dolgozó hamarabb ment haza
A lapunkhoz eljutott részletes dokumentumban három tanú is állítja, hogy Gulyás Zoltán valóban nem állt szóba, nem fogadta az ügyben érintett félt, aki azért kereste meg többször, mert az ügyvezető egy kamerafelvételre hivatkozva azt állította, hogy hamarabb ment haza, mint a munkaideje lejárt volna, így szerette volna megnézni a felvételeket, de erre az ügyvezető nem adott lehetőséget, csak már a felmondását követően. A másodfokú bíróság szerint a bizonyítékok alapján nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az ügyben érintett személy hamarabb hagyta el a munkahelyét, mint a munkaideje vége. A bíróság szerint „gyanús”, hogy az objektívnek tekinthető kamerafelvételek megsemmisültek, ezért „fenntartással kell értékelni a kamerafelvételek körüli bonyodalmakat.” A Fővárosi Ítélőtábla ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: „Az alperesi törvényes képviselő a kamerafelvétel megtekintését is már csak olyan időpontban biztosította, amikor megszűnt a munkaviszony, holott mint adatkezelő az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 14.§ alapján köteles lett volt az érintett felperes személyes adathoz való hozzáférési jogát biztosítania. Ennek ugyancsak hosszabb időn keresztül, a felperes többszöri kérése ellenére nem tett eleget, holott csak a felvételek egy része semmisült meg.” Továbbá a dokumentumban azt is leírják, hogy egy tanú is megerősítette, hogy a felvételeken nem lehetett látni azt, hogy az ügyben érintett személy távozik a munkahelyéről a fenti kijáraton.
A döntésben hangsúlyozzák, hogy nincs jelentősége annak, hogy a lapunknak nyilatkozó forrás a 2023. július 13-i felmondásakor nem megfelelő megnyilvánulásokat használt, mivel ekkor a konfliktus már eszkalálódott, az érintett személy frusztráltsága éppen amiatt csúcsosodott ki, mert Gulyás Zoltán ekkor sem volt hajlandó vele beszélni.
De nemcsak a kirúgások, a perek miatt halmozódó akár milliós költségek merültek fel az elmúlt időszakban az uszodához, és Gulyás Zoltánhoz köthetően. Mint arról lapunk is beszámolt, rejtett kamerát találtak a váci uszoda férfi öltözőjében. A baloldali városvezetés kezdetben próbálta elhallgatni a döbbenetes esetet, és azóta is védik Gulyás Zoltánt annak ellenére, hogy rengeteg panasz érkezett emiatt. Felháborodott szülők álltak a nyilvánosság elé kérdőre vonva Gulyás Zoltánt, és többen követelték lemondását is. Mint arról beszámoltunk Szádoczki Imre a Váci Fidesz elnöke vizsgálóbizottság felállítását, és Gulyás Zoltán lemondását követelte.
Cikkünk következő részében újabb az ügyre rálátó forrásaink osztanak meg további részleteket az uszodában zajló elbocsátásokról, belső feszültségekről, elhelyezett kamerákról.
Az ügyben természetesen megkerestük Gulyás Zoltán ügyvezetőt is. Írásban az alábbi kérdéseket küldtük el a Váci Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője számára:
Eddig összesen hány pert indítottak a Váci Sport Kft. ellen? Pontosan mekkora összeget fizetett, vagy kell kifizetnie a Vác városának a vesztes perek miatt?
Ön hány pert indított? Az ön által indított perek közül hányat nyert meg? Az elveszített perek mekkora költséget jelentenek a város számára?
Igaz-e az, hogy pályázat nélkül kerülhetett ügyvezetői pozícióba?
Kommentálja-e azt, hogy forrásaink szerint önnek tudnia kellett a férfi öltözőbe kihelyzett kameráról?