Kárpáti-Kelemen Katalin, az Emberi Kapcsolatok Bizottságának (EKB) elnöke hivatalos közösségi oldalán hívja fel a figyelmet arra, hogy még be lehet nyújtani a kérelmeket a húsvéti adománycsomagokra.
Mint arról lapunk is beszámolt, a hétfői bizottsági ülésen az EKB tagjainak többsége is támogatta a Fidesz-KDNP arra vonatkozó javaslatát, hogy emeljék meg a húsvéti csomagok értékét, és az erre fordítható keretösszeget is duplázzák meg. A bizottság jelenlévő 7 tagjából 6 támogatta a Fidesz-KDNP javaslatát. Tótváradi-Nagy Bence (Összefogás Vácért) a javaslat ellen szavazott.
Korábban a lapunknak adott interjúban a bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy véleménye szerint nem a rászorulóktól kell elvenni, ezért indítványozta az adománycsomagokra szánt keretösszeg mihamarabbi emelését, melyet a kormánypárti képviselők javaslatára a bizottság is támogatott.