Kiengesztelődés és újrakezdés – ez a lényege a jubileumi szentévnek, melyet 25 évente ünnepel a Katolikus Egyház. Az idei év különleges esztendő, mely új lehetőségeket kínál a lelki megújulásra – és ehhez nem is feltétlen kell elzarándokolnunk Rómába. Az alábbiakban Marton Zsolt megyéspüspök gondolatait adjuk közre a szentévről.
„A 2025-ös év egy rendkívüli esztendő a Katolikus Egyház életében, mivel jubileumi év. A szentévnek ószövetségi gyökerei vannak: 50 évenként kellett egy olyan évet ünnepelni a választott népnek, mely során a földeket pihentették, a rabszolgákat felszabadították, a tulajdont visszaadták az eredeti jogos tulajdonosának. Ennek mintájára vezette be az Egyház mintegy bűnbánati kiengesztelődési évként a jubileumi évet, amely rendesen huszonöt évenként ismétlődik, de vannak rendkívüli szentévek is. A szentév célja a kiengesztelődés; a kapcsolatunk rendezése Istennel, embertársainkkal és önmagunkkal.

Ferenc pápa a 2025-ös szentévnek önálló témát is adott, amelyről pápai üzenetet, úgynevezett szentévi bullát írt ezzel a címmel: A remény nem csal meg. Azt írja, hogy a keresztény remény nem csal meg, mivel az nemcsak az ember saját képességeire épít, hanem fölfelé tekint, így a hívő lélek biztos lehet abban, hogy teljes boldogságának elnyerésében Isten segítségére is támaszkodhat. Ez az a remény, amely képes az embert előrevinni és éltetni.
Hogyan tudunk a remény továbbadói, zarándokai lenni az idei évben? Elsősorban úgy, hogy látszik az életünkön: Isten bennünk és köztünk él, és szeret minket. Másrészt pedig szükségünk van a személyes megtérésre, bűnbánatra, bűnbocsánatra. Ennek rendkívüli eszköze az úgynevezett búcsú. A szentévi bűnbocsánatban többféle módon részesülhetünk; egyik lehetőség a zarándoklat, de nem szükséges Rómáig utaznunk, hiszen a Váci Egyházmegyében is vannak olyan kijelölt helyek, amelyekre elzarándokolva részesülhetünk a kegyelmekben – a váci Nagyboldogasszony-székesegyház, mint püspöki székhely mellett ilyenek Máriabesnyő, Márianosztra és Mátraverebély-Szentkút.
Kiemelt módon lehetünk a remény zarándokai és jelei akkor, ha az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakoroljuk, azaz például meglátogatjuk a rászoruló vagy nehéz helyzetben lévő testvéreinket (betegeket, foglyokat, magányos időseket, fogyatékkal élőket…), vagy ha legalább egy napon át böjtöt tartunk, lemondva egy számunkra fontos, de nem létszükségletű tevékenységről, élvezeti cikkről (pl. édesség, kávé stb.). Külön érdekesség, hogy az okoseszközök mértéktelen használatáról történő lemondással is lehet már böjtöt tartani.
»A szentév Isten hívő népe számára kegyelmi ajándék…« – ahogy a Szentatya fogalmaz. Hiszen a szentév – a szeretetteljes visszatekintésen túl – elsősorban a megújulásról, az újbóli megtérésről, az újrakezdés lehetőségéről szól. Szabadjon egy hasonlattal élnem: amikor autóval közlekedünk és eltérünk úti célunktól, a GPS-ünk megszólal: Újratervezés! Az életünkben szükség van kegyelmi újratervezésre, és a kapcsolatainknak a Jóisten szeretete alapján való újragondolására. Nagy lehetőség, hogy ezt most ebben az évben megtegyük!” – ajánlja minden hívő és minden jószándékú ember figyelmébe a szentév nyújtotta lehetőségeket Marton Zsolt váci püspök.
