IMRE ZSOLT: MATKOVICHÉK ÉLETBEN MARADÁSÁNAK EGYETLEN ESÉLYE A MÉDIAVEZÉRELT KÖZVÉLEMÉNY FORMÁLÁS

Több mint egy évvel az országgyűlési választások után egyre inkább érezhető, hogy Vácon romlott a helyi közélet állapota és a város még sohasem volt ilyen mértékben túlpolitizálva, mint most. Ez köszönhető a magát civilnek láttató, valójában komoly ideológiai frontharcosokból álló városvezetésnek – nyilatkozta a VácOnline-nak Imre Zsolt, a Váci Polgári Fórum vezetője.

Hogyan látja Vác helyzetét több mint egy évvel az országgyűlési választások után?

Imre Zsolt: Egy országgyűlési választást mindig sorsdöntőnek tartunk, hiszen négy esztendőre eldől, hogy kik kormányozzák az országot, mégis a 2022-es választás talán túlzás nélkül az egyik, ha nem a legfontosabb választás volt a rendszerváltás óta. A tét nem volt kisebb, mint hogy három ciklus után sikerül-e az egyesített baloldali ellenzéki erőknek visszaszerezniük a kormányrudat az Orbán Viktor vezette nemzeti keresztény kormánytól.

Mi a meglátása arról, hogy a világ politikusai hogyan tekintenek Orbán Viktor politikájára?

I.Zs.: A globális politikai erőtérben teret nyert baloldali woke ideológiai irányzat képviselői szerte a világban rossz szemmel nézik a magyar kormány működését, Orbán Viktor sajátos gazdasági és nemzetpolitikáját. Ezért mindent egy lapra feltéve igyekeztek a magyar országgyűlési választásokat pénzzel, és politikai nyomásgyakorlással befolyásolni. Tudjuk, hogy 4 milliárd forintnak megfelelő értékben érkezett guruló dollár a baloldal kampányára. Az Európai Parlament minden eszközzel, zsarolással, fenyegetéssel, forrásvisszatartással igyekezett és igyekszik ma is a magyar lakosság közérzetét befolyásoló döntéseket hozni. Tavaly óriási volt részükről a várakozás, és annál nagyobb a csalódás. A magyar választók negyedszerre is kétharmados többséggel szavaztak bizalmat Orbán Viktornak és jobboldali kereszténydemokrata szövetségeseinek.

Vácon is nagy volt a várakozás?

I.Zs.: Természetesen. A hittanári végzettségű civilnek álcázott városi alpolgármester, Inotay Gergely magát már a Jobbik országgyűlési frakciójába álmodta, aztán a romantikus álom gyorsan elillant, jött a valóság és a súlyos vereség. Azt hihettük ekkor, hogy ez a választási vereség elgondolkodtatja a baloldali városvezetést is. Azt gondoltuk naivan, hogy talán nyitottabbak és befogadóbbak lesznek a jobboldali kezdeményezések iránt, szerényebbek a magamutogatásban, és visszafogottabbak a kormánnyal, illetve a térség országgyűlési képviselőjével szemben viselt eddigi oktalan gőgös viselkedésükben.

És mi történt ehhez képest?

I.Zs.: Bevallom őszintén, hogy ez irányban mi voltunk túl naivak. Az elmúlt egy esztendőben nemhogy nem javult, egyenesen romlott a közélet állapota Vácon. A város még sohasem volt ilyen mértékben túlpolitizálva, köszönhetően a magát civilnek láttató, valójában komoly ideológiai frontharcosokból álló városvezetésnek. Ebben a tekintetben semmilyen változás nem következett be és nem is várható ilyen részükről. Az elmúlt négy esztendőben beásták magukat a város teljes intézményrendszerének szöveteibe, a nepotizmus és a protekcionizmus az organikus működésük motorja lett. Az életben maradásuknak egyetlen esélye a médiavezérelt közvélemény formálás maradt. Ezzel szembesülünk nap mint nap, és ez még fokozódni fog a hátralévő egy esztendőben.