GYURCSÁNY FERENC MEGFUTAMODOTT, NEM JÖTT EL VÁCRA

A meghirdetett kezdés után fél órával jelentette be Juhász Béla, sződligeti DK-s polgármester Vácon, a főtéren, hogy Gyurcsány Ferenc nem jön el Vácra – tudósított az eseményről a 0627.hu.

A szerény számban megjelent DK szimpatizáns a hírportál stábjának kérdésére csalódottságról adott hangot, amiért az ígéret ellenére a párt elnöke nem jelent meg a rendezvényen.

Az esemény leírása szerint a Madách gimnázium egyházi tulajdonba adása ellen gyűjtöttek volna aláírást, ám szintén a színpadon jelentette be Juhász Béla, hogy ez is megváltozott. „Az orbáni infláció” lett a téma ehelyett. Vélhetően azért, mert már maga az aláírásgyűjtés kérdése sem volt helytálló, hiszen Nyilas Zoltán esperes a VácOnline-nak adott interjújában megerősítette, a reformátusok nem tartanak igényt a Madáchra és a másik épületre sem.

A lap azt is írta, hogy Matkovich Ilona hetek óta arról beszél, hogy az Északpesti Református Egyházmegye saját tulajdonába venné a Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolát. A polgármester szerint így az intézménnyel egy helyrajzi szám alatt lévő Madách Imre Gimnázium és egy további önkormányzati épület is az Északpesti Református Egyházmegyéhez kerülne.

A valóság ezzel szemben az, hogy a reformátusok nem tartanak igényt a Madáchra és a másik épületre. Az Északpesti Református Egyházmegye osztatlan közös tulajdon kialakításával azt szeretné, ha tulajdonukba kizárólag az a területrész kerülne, aminek jelenleg is törvényes vagyonkezelői, vagyis az önkormányzati tulajdonú épület használói a mindennapokban. Itt működik a Bernáth iskola, ők gondozzák és tartják fenn az épületet – tudta meg a VácOnline Nyilas Zoltán esperestől.

Mint a képen is látszik, a mai DK majálison valójában a Gyurcsány elleni jobboldali Fidesz-KDNP és Fidelitas tüntetők többen voltak mint a szimpatizánsok.

GRT