Még 2021-ben védjegytörlési kérelmet nyújtott be a dr. Varga Katalin által vezetett Váci Dunakanyar Színház Kis Domonkos Márk, a „VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó” elnevezés védjegyjogosultjával szemben. Először a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál került elutasításra a kérelem, most pedig a Fővárosi Törvényszék is megalapozatlannak ítélte.
Miután Kis Domonkos Márk a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó ötletgazdája és főszervezője 2020 elején távozott a Váci Dunakanyar Színháztól, az általa életre hívott rendezvénynek Nagymaros biztosított helyszínt, ahol zajos sikert aratott az elmúlt két évben.
A háttérben ezzel párhuzamosan a Váci Dunakanyar Színház részéről sorozatos támadásokkal kellett megküzdenie a fesztivál megálmodójának.
Kis Domonkos Márk ellen korábbi munkáltatója ugyanis védjegytörlési eljárást indított, mely ügy során többek között rosszhiszeműséggel vádolta meg, s kérelmezte, hogy a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó védjegyet ne használhassa. A támadásban arra hivatkoztak, hogy a rendezvény szervezésében Kis Domonkos Márk igazgatósága alatt a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. is részt vett.
Az első körben a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál zajló eljárás során állapították meg, hogy Kis Domonkos Márk a fesztivál részletes koncepcióját még a Váci Dunakanyar Színház létrejöttét megelőzően, 2012 elején dolgozta ki, majd önkéntes műnyilvántartásba vetette a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalnál 2012. augusztus 8-án. Ötletének védelmében továbbá 2018-ban indított eljárás útján védjegyoltalmat is szerzett a Hivatalnál.
A Váci Dunakanyar Színház 2012. december 6-i megalakulása után hozzájárulását adta az ötletének használatához, amit az ügyvezető igazgatói tisztségéből történő távozásakor vissza is vont. A fesztivál pedig a továbbiakban Nagymaroson került.
Az eljárás során számos, a fesztiválon résztvevő színház vezetője, alvállalkozók, a cseh nagykövet, az EMMI kultúráért felelős és politikai államtitkárai tettek nyilatkozatot arról, Kis Domonkos Márkhoz kötik a fesztivált, az ő személyi és szakmai garanciája miatt vesznek részt benne, vele állnak kapcsolatban.
A több hónapon át tartó ügy a Váci Dunakanyar Színház vereségével ért véget, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elutasította a kérelmüket.
A jelenleg dr. Varga Katalin vezette váci színház ezt nem hagyta annyiban és a Fővárosi Törvényszékhez fordultak, ami alapos vizsgálat után szintén elutasította a kérelmüket. Mind a rosszhiszeműséget, mind a korábbi belföldi használatra való hivatkozást megalapozatlannak ítélte, indoklásában kifejtette, hogy Kis Domonkos Márk alappal kérhette a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó megjelölés oltalomban részesítését. Sőt kitér arra is, hogy
a Váci Dunakanyar Színház nincs elzárva ezáltal semmilyen jövőbeni kulturális esemény, fesztivál vagy színházi találkozó megszervezésétől, mindössze az elnevezés használatára nincs jogosultsága.
Persze sokkal egyszerűbb a befektetett munka helyett kifogásokat keresve, ujjal mutogatni a másikra, hogy miatta nem lehet nagyszabású rendezvényt csinálni. Ez a hozzáállás azonban nemcsak a munkamorált rombolja, de egyáltalán nem is kifizetődő: a Váci Dunakanyar Színház által kezdeményezett eljárások során keletkezett
- perköltség,
- ügyvédi díjak,
- eljárási díjak
összesen milliós nagyságrendű tételt jelentenek, melyet, mint vesztes félnek, neki kellett állnia.
Ami valljuk be – a 2021 évi amúgy is veszteséges üzemeltetést tekintve – nem biztos, hogy előnyére válik.