JUHÁSZ BÉLA SZŐDLIGETÉN REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTIK IDÉN AZ IDŐSEK KARÁCSONYI MEGAJÁNDÉKOZÁSÁT – OLVASÓI LEVÉL

Egyik olvasónk a napokban egy felháborodott levelet küldött – az általa csak „Juhász Kaméleonnak” nevezett –, ma éppen DK-s színre váltott sződligeti polgármester (anti)szociális érzékenységéről.

***

Sződligeten az önkormányzat már évek óta minden karácsony előtt csomagot ad a 70 év  felettiek részére. Ezt a hagyományt Juhászék még Bábi Gabiék idejéből örökölték. Volt, amikor műsoros est és vendéglátás keretében, volt, amikor csupán egy adott napon az önkormányzat emberei vitték ki házhoz e csomagokat, előtte levélben értesítették az érintetteket.

Valami ilyesmi készült most is, de idén regisztrálniuk(!!!) kellett az időseknek, és aki ezt nem tette meg, neki nem jár a csomag. Bemehet egy kicsit, ehet egy kis pogit, ihat egy pohár teát, de csomag már nem jár!

Na most ugyebár, a 70 éven felüliek számát, nevét, lakcímét egészen pontosan ismeri az önkormányzat, hiszen az otthonukba küldték a regisztrációs levelet.

  • Így hát vajon milyen indokból illeszthették most be Juhászék az évek óta jól működő gyakorlatba a regisztráció kötelességét?
  • Hogyan történhetett meg az Sződligeten, hogy ha valamelyik idős nem regisztrált, akkor  nem kap semmit?

Bábi Gabiék idejében a valamilyen okból kimaradóknak is házhoz vitték a csomagot.

Egy felháborodott lakossági poszt a méltánytalan eljárásról

Persze ne több 10 ezres, vagy talán csak tízezres csomagra gondoljunk, volt, amikor édesanyám egy energiatakarékos égőt és egy gyékény szütyőt kapott. Az idei karácsonyi csomagban állítólag kolbász, virsli és csoki volt.

Sződligeten hozzávetőlegesen 600 fő, hetven éven felüli van. Ehhez képest – mivel idén e korosztálynak csak a fele regisztrált – így csak 300 szép korú kaphatott csomagot.

Azért van annyi más rászoruló Sződligeten – ha már nem viszik ki az időseknek –, akkor akár megkaphatták volna ők az esetlegesen megmaradt csomagokat…

***

MEGJEGYZÉSEINK AZ OLVASÓI LEVÉLHEZ

1.

Minderre annak a fényében érdemes rátekinteni, hogy Juhász Béla, amikor 2010-ben nyert, akkor a választás napja előtti éjszakán a faluban MINDEN KAPU kilincsére kitetetett egy-egy üveg fél literes ásványvizet, ún. „tisztaforrás-t”, ahogy a választási egyesületét is nevezték, természetesen mindezt a jelöltjeikre való szavazás felhívásával együtt akasztották ki. A választási sikere érdekében „regisztráció nélkül is” sikerült egy éjszaka alatt beterítenie a falut, a pár száz szép korú otthonát karitatív céllal: NEM.

2.

Olvasóink Sződliget esetében ne gondoljanak egy 8-10 kilogrammos kisnémedis csomagra, amit ingatlanonként alanyi jogon átvehetnek a helyi választók, a regisztrációhoz kötött sződligeti kolbász-virsli-csoki-kombó ehhez képest meglehetősen szűkmarkúnak tűnik minden mértékrendszer szerint.
Az előkészített kisnémedi élelmiszercsomagok – Fotó: Kisnémedi közösségi oldala
3.
A vírusjárvány idején, 2020. április 25-én Juhász Béla a településvezetői szűkkeblűségből már egyszer „jelesre” vizsgázott. Akkor a helyi kereskedők kálójából összetarhált csomagot akasztatott ki a sződligeti kilincsekre, amely olyan alap-élelmiszerekből állt, mint babkonzerv, almafröccs light és grillfűszerkeverék
Juhász saját posztja a jótéteményéről

4.

Valamint érdemes megemlékezni még arról is, hogy majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt a baloldali politikus a járványhelyzet kellős közepén a saját jogkörében megítélt önmagának egy 1,6 millió forintos jutalmat, amely átvételére neki történetesen nem kellett regisztrálnia. De később győztek a sződligetiek, Juhásznak szégyen szemre vissza kellett adnia a saját magának megítélt jutalmát.
***
Mindezek ellenére létezik egy másik, nem eljuhászbélásodott Sződliget is! A helyi civil szervezetek és a Karitász sződligeti csoportja adomány gyűjtésének köszönhetően a hátrányos helyzetben levő családok, személyek (regisztráció nélkül) karácsonyi csomagokat kaptak.