SZABÓ CSABA: „NE CSAK BESZÉLJÜNK RÓLA, TEGYÜNK IS A KÖRNYEZETVÉDELEMÉRT!”

Felszámolják a szemetet, madárodúkkal, fecskefészkekkel, komposztálókkal, rovarhotelekkel támogatják a környezet védelmét a Zöld Dunakanyar Programban – írta meg a Dunakanyar Régió. A természetvédelmet segítő eszközökkel többek között harmincnégy település ötvenkét óvodáját is támogatta a Zöld Dunakanyar Alapítvány.

Szabó Csaba programvezető elmondta, hogy a szervezet egyik kiemelt célja az évtizedek óta növekvő illegális szemétlerakó hely megszüntetése volt Vácon. Az ITM által kiírt „Tisztítsuk meg az Országot!” egyedi kérelem című pályázat segítségével egy több ezer köbméteres illegális hulladéklerakót sikerült felszámolniuk, mely a város határában egy önkormányzati területen helyezkedett el.

A MEGTISZTÍTOTT VÁCI TERÜLET

Szabó Csaba ismertette, hogy a területet sikerült az eredeti állapotba visszaállítani. A szemét újbóli lerakásának megakadályozására figyelemfelhívó táblákat helyeztek ki és megfigyelő kamerarendszert is kiépítenek.

Ezen felül számos természetvédelmi projektet valósítottak már meg sikeresen.

Az alapítvány a Zöld Dunakanyar Program keretében már támogatta a környékbeli óvodákat madárodúk és rovarhotelek kihelyezésével, valamint magas ágyásokat és komposztálókat is adtak a közösségekbe, hogy ezzel is elősegítsék a környezetvédelem és természet védelmének kialakulását a fiatalokban.

Szabó Csaba elmondta: még fiatalkorban a gyerekek a természet és a környezet védelmét játszva tudják megtanulni. Ezért fontos, hogy már ilyenkor elkezdjük megismertetni őket a természetvédelemmel és számukra természetes legyen az, hogy segítik a környezetvédelmet.

Hozzátette: mindemellett például a rovarhoteleknek fontos szerepe van abban is, hogy ezekkel az élőlényekkel megismerkedjenek és megtanulják, hogy nem kell tőlük félni, meg tudják majd különböztetni a méheket a darazsaktól. Mint a világon mindenhol, a beporzók egyre kisebb számban vannak jelen, ezért nagyon nagy szerepünk van abban, hogy megvédjük őket. Ezekkel az új élőhelyek teremtésével lehetőséget biztosítunk erre.

A letkési gyerekek körében nagy sikere van a rovarhotelnek

A térségben többek között a Letkési Napköziotthonos Óvoda is kapott az alapítványtól madárodút, komposztálót és rovarhotelt. Katona Andrea intézményvezető elmondta: az óvodában a gyerekek számára olyan élményeket, tevékenységeket kell biztosítanunk, melyek segítségével megtapasztalják, megismerik és megszeretik a természetet. Olyan attitűdöket kell bennük kialakítanunk, melyek képessé teszik őket a természet megértésére, a természet iránti felelősségérzet kialakulására. Az ember világképe, értékrendje tapasztalatain alapul. A gyermekkor benyomásai, élményei, a látott minták meghatározzák felnőttkorunk gondolkodásmódját, életmódját.

Hangsúlyozta: nekünk, óvodapedagógusoknak óriási felelősségünk van abban, hogy megfelelő tapasztalatok birtokába juttassuk a gyerekeket, hisz majd a későbbiekben általunk válhatnak környezettudatos, a természettel szemben felelősséget mutató, tenni akaró és tenni tudó felnőtté. A Zöld Dunakanyar Program által óvodánk gyermekei gazdagodtak madárodúkkal, komposztálóval, s egy rovarhotellel. A gyerekek tavasztól őszig megfigyelhették a madarakat az óvoda udvarán: fekete rigó, vörösbegy, fakopáncs, cinege, veréb. Figyelemmel kísértük a költöző madarak érkezését tavasszal, s útnak indulását ősszel. Az odúk érkezésével még egy új élménnyel gazdagodhattak a gyerekek: a fészekkészítést és a tojásrakást, kikelést figyelhették meg.

Katona Andrea ismertette: a gyerekek többsége nem fél a rovaroktól. Nagyon örültek, amikor megérkezett az óvodába a rovarhotel. A gyerekek segítettek összeállítani a faágakból, nádból, fúrt fadarabokból álló hotelt. A rovarhotelnél is megfigyelik a rovarokat, számlálják, hány lakója van, sőt több rovart maguk költöztetnek be. Nagyon szeretik a gyerekek ezt a rovarhotelt, egyáltalán nem veszélyes, hiszen azok a rovarok költöznek bele, amelyek amúgy is megtalálhatók az óvoda udvarán.

A komposztálót minden nap használják Letkésen. Az elfogyasztott gyümölcsök, zöldségek héját helyezik bele a gyerekek. Az udvaron szívesen tevékenykednek a gyerekek gereblyével, seprűvel, ásóval, talicskával. A lehullott leveleket összegyűjtik, s a komposztálóba teszik.

Műfecskefészek átadása: Szabó Csaba és Plachi Attila, Kóspallag polgármestere

Az alapítvány jóvoltából több település polgármesterével együttműködve műfecskefészkeket helyeznek ki, hogy ezzel is segítsék a madarakat és felhívják a figyelmet arra is, hogy „fecskepelenka”-t alkalmazva, még a fészek alatti fecskepiszok is felfogható.

Szabó Csaba elmondta, hogy minden természetvédelmi kezdeményezésükkel azt szeretnék elérni, hogy ne csak beszéljünk a környezetvédelemről, hanem tegyünk is érte.