INOTAY ÉS MÁRKI-ZAY PÉTER IS SŰRŰN HALLGAT A 168 ÓRA KÉRDÉSEIRŐL

Ismeretes, hogy a 168 óra című baloldali lap hét súlyos kérdést tett fel Márki-Zay Péter januári kijelentésével kapcsolatban, hogy „a Fideszben van néhány zsidó is, bár elég kevés”. Egészen pontosan 2022. január 9-én fogalmazott úgy a baloldal miniszterelnök-jelöltje egy közösségi médiás videójában, hogy „A Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés”. „Egyet tudok konkrétan, én őt nagyon nagyra becsülöm” – tette akkor hozzá Márki-Zay.

A 168 óra baloldali lap ezután azonnal megkérdezte a miniszterelnök-jelöltet a botrányos kijelentése kapcsán, hogy

  1. Hány zsidó elég?
  2. Hány zsidó túl sok már?
  3. Milyen aránypárral számol? Száz katolikusra hány zsidónak kell jutnia, hogy „elég” legyen? Reformátusok vagy vallástalanok esetében is ugyan az az arány érvényes?
  4. Mire jó a zsidó? Úgy tűnik, sajnálkozik azon, hogy nincs elég a Fideszben. Mennyit tartana kívánatosnak, illetve, mit tennének ön szerint „a zsidók” a Fidesszel, ha nagyobb számban lennének jelen?
  5. Vezetne be kvótarendszert a megfelelő számú zsidó elérése érdekében?
  6. Mi lenne a kvóta feletti, úgynevezett „túl sok” zsidóval?
  7. Más politikai pártok esetében elégedett a zsidók számával?
Z. Kárpát Dániel, a karlendítős, a Jobbik országos nácija

Ahogy a 168 óra is hiába várja a választ Márki-Zay-tól, úgy lapunk olvasói sem olvashattak legalább egy vékony reakciót Inotay Gergelytől, Márki-Zay Péter jelöltjétől a kijelentés váci vonatkozásairól.

Inotay korábban jobbikos elvbarátai, Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence önkormányzati képviselők náci és rasszista kijelentéseinek megismerése után közös fotót posztolt az érintettekkel, kiállva mellettük.

Ezek után nem meglepő fejlemény, hogy Inotay a baloldali miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter januári, a fideszes zsidók számát firtató kijelentéseitől sem határolódott el.

Sőt, mi több, Inotay Gergely abba a Jobbik frakcióba vágyódik beülni képviselőként, aminek a karlendítő Z. Kárpát Dániel, a baloldali lista 9. helyezettje is hírhedt tagja.

A karlendítős Z. Kárpát Dániel, a baloldali lista 9. helyezettje!