BEMUTATJUK INOTAY TOLVAJ BALKEZÉT

Inotay Gergely is megszavazta, hogy Tisza Zoltán, a váci DK elnöke tag lehessen az Emberi Kapcsolatok Bizottságának, melyet egyébként a perverz náci Fehér Zsolt elnököl. Tisza hálás típus, DK elnökként csatlakozott be Inotay kampányába, de jó eséllyel nem közölte szövetségeseivel, hogy a beszámolók szerint mentősként egy beteg nyugdíjastól tulajdonított el 10.000 forintot.

Tisza Zoltán közalkalmazotti jogviszonyát 2020. szeptember 14-én azonnali hatállyal szüntette meg az Országos Mentőszolgálat, mivel súlyos etikai vétséget követett el.

 

A rendkívüli felmentés indokolása az volt, hogy 2020. szeptember 3-án egy riasztásnál mentőautójával mentő technikusként kivonult egy idős, egyedül élő nőbeteghez és a beteg pénztárcájából 10 ezer forint készpénzt eltulajdonított.

A beteg ugyanis nem találta az adatfelvételhez a személyi okmányait, így odaadta Tisza Zoltán kezébe a pénztárcáját, hogy keresse meg benne az igazolványt. Ekkor rejtette a tenyerébe a pénzt, de a papírpénz összegyűrődésének hangját a beteg észrevette és rá is kérdezett Tisza Zoltánnál. Ekkor a papírpénzt a kezéből a földre ejtette és így mutatta meg a betegnek az üres tenyerét, majd később cipőkötést színlelve vette fel a földről a bankjegyet és csúsztatta be a zsebébe.

A beteg beszállítása után, az egyik mentőápoló kollégája felszólította, hogy adja vissza a betegtől eltulajdonított pénzt. Ezt előbb tagadta, majd azt kérte, mondják közösen azt a betegnek, hogy a mentőautóban esett ki a pénz, és ott vette csak fel Tisza Zoltán.

A vizsgálat során feletteseinek azt mondta, hogy csak félreértésről van szó, a beteg önként adta neki a pénzt, és nem kérte a kollégájától, hogy mondják azt, hogy a mentőautó padlójára esett. Lebukása után a pénzt elmondása szerint visszaadta a betegnek, így végződik az indokolás. A mentőszolgálat a történtek alapján úgy döntött, hogy Tisza Zoltán nem méltó a bizalomra, ezért azonnali hatállyal megszüntették a jogviszonyát.

Nos, ő képviseli a DK-t Vácon, ő támadja morális alapon a jobboldalt, ő segíti Inotay Gergely kampányát.

***

Lapunk olvasói és a váci választók várják Tisza Zoltán válaszát:

MEGKÉRDEZZÜK TISZA ZOLTÁNT: AKAR-E A VÁCI DK ÉLÉN ÉS AZ EMBERI KAPCSOLATOK BIZOTTSÁGÁBAN KÜLSŐS TAGKÉNT MARADNI?

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.