HELYREIGAZÍTÁS – A VÁROSVEZETÉS EMBEREINEK BEBUKOTT SAJTÓPEREI 1. RÉSZ: KÁSZONYI FENYEGETŐZÖTT, MEGÍRTUK, BEPERELT, ELBUKTA

Ha egyedül csak a városházi sajtó lenne Vácon, akkor a város lakói csupán diadalittas híradásokról értesülhetnének, hogy folyamatos sajtópereket nyernek az Összefogás emberei a VácOnline ellen, ezért mi a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében sorra ismertetjük, hogy ENNEK PONT AZ ELLENTÉTE AZ IGAZ: FOLYAMATOSAN PERT VESZÍTENEK, annak ellenére, hogy ezekre az eleve bukásra ítélt ügyeikbe csak úgy öntik bele a közpénzt. Az alábbiakban ismertetett, Kászonyi Károly által elbénázott vesztett per – egyelőre még ismeretlen mennyiségű –, de feltehetően öt-hat számjegyű közpénz-összegbe került önöknek.

SAJTÓHELYREIGAZÍTÁS
A lapunk egyik kijelentése miatt, – amely a képviselői magatartását és későbbi döntéseit tekintve számos Facebook-posztja alapján vélelmezhető volt, – Kászonyi Károly, csörögi lakos, az Összefogás váci képviselője sajtó-helyreigazítás közzététele iránt nyújtott be keresetet a VácOnline-nal szemben.

VÉGZÉS
A bíróság az eljárást hivatalból megszüntette.

INDOKOLÁS
A keresetlevél 2021. március 1-jén érkezett a bírósághoz elektronikus úton. A felperes keresetlevele elkésett.

EREDMÉNY

Öt-hat számjegyű közpénz-összegbe került ez önöknek.

***

A további ügyek ismertetése előtt valamit érdemes még leszögeznünk.

Nem lehet minden sajtóhír hibátlan, úgyhogy ennek kiküszöbölésére szolgál a sajtóhelyreigazítás jogintézménye. Azonban ezt a jogot erőszakosan is lehet kezelni, és a városháziak nem félnek fegyverként használni:

–  1. pont MATKOVICHÉK taktikailag perelnek egy elírásért, a VácOnline helyreigazít, s máris lehet ujjongva propagálni: HAZUDOTT A LAP!

–  2. pont MATKOVICHÉK taktikailag perelnek egy elírásért, a VácOnline nem igazít helyre, erre  MATKOVICHÉK a gazdasági erőfölényükből annyi pert állnak a közpénzből a VácOnline ellen, amennyit nem szégyellenek, s ha abból csak egyet is megnyernek, máris lehet ujjongva propagálni: HAZUDOTT A LAP!

Mocskos, erőből lefolytatott, piszkos játszmák ezek, amelyeknek egyetlen valós célja a szólásszabadság jogállami keretek között való korlátozása.

(Példaként: hol áll erősségben egyenrangúként egy ügyfél a nemzetközi bankokkal vagy biztosítócégekkel szemben?)

Mocskos, erőből lefolytatott piszkos játszmák ezek, ráadásul itt helyben még olyan simlisen is játsszák ezt, hogy a még meg nem nyert pereket is meghirdetik győztesként, azaz orcátlanul HAZUDNAK, pont ők, akik HAZUGOT kiáltottak.

S ami még ezt a kóklerséget is tetézi, hogy ezt a nyers hazugságot – a szintén gazdasági erőfölényből megszerzett 22:3-as helyi médiatúlsúlyukkal jó eséllyel be is adhatják a lakosságnak.

Szerencsére a független bíróságok és a sajtójog még nem az Összefogás váci szájzár szabályai szerint működnek, úgyhogy e héten sorra vesszük a további eseteket, amikor savanyú arccal álltak fel egy-egy csúnya betlijük után a maguk által felállított képzeletbeli kártyaasztaltól.