A váci közéletnek egyre nagyobb tehertételt jelentő, mindent és mindenkit eláruló, alpolgármesterként harmadik sorszámú UnFerjancsics(ka) László a balliberális előválasztás tragikomédiájában most aztán igazán elemében érezheti magát – két legyet üthet egy csapásra, két totálgáz fazont árulhat el egyszerre.
Mindenki láthatja, hogy egyre inkább két rivális izmozik itt elsősorban a ballib jelöltségért: „Nyájfélrevezető, Vadakat beszélő” Juhász Béla Róbert sződligeti polgármester és „Sirámkórusvezető” Inotay Gergely váci alpolgármester, a pénzhiéna pedig ugyebár mindkettőjüknek zsoldosa.
Korábban hosszú éveken át Juhász volt az akkor épp háttérbe szorultabban áskálódó Ferjancsics egyik fő kitartója, valszeg még most is tol neki suttyomban közpénzeket himmihummi tanácsadásokért. Ugyanakkor a borzalmasan tehetségtelen váci szivárványos városvezető bagázzsal szemben „Önmagáértpatrióta” László nem teheti meg, hogy nem kampányol Inotay mellett – legalábbis látszólag.
A pénzhiéna karakterét ismerve valószínűleg az a helyzet, hogy standolva, mikrofon előtt, a fészen, mindenféle álneveken Inotaynak hozsannázik, ugyanakkor viszont az alpolgi lejáratására, fúrására alkalmas ötleteket súghat Juhásznak, s így mindkettőt „lehúzhatja” majdan.
De nem tisztünk óvni a riválisokat UnFerjancsics(ka) dörgölőzésétől, ha saját maguk nem veszik észre, nem védik ki az árulást, az az ő bajuk.
Hajós A. Zalán