Jobbik

„Mondjon le Fehér Zsolt, és az őt évek óta védő Matkovich Ilona!” – ezzel a szöveggel hívja fel a figyelmet legújabb plakátkampányával Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje arra, hogy a korábban főszerkesztőként pedofil és nőgyűlölő tartalmaknak teret adó Fehér Zsoltnak, és az őt évek óta védő baloldali polgármesternek nincs maradásuk a közéletben és a város élén – ez volt a témája egy hétfői sajtótájékoztatónak, Vácon. Fehér Zsolt, a váci Jobbik elnöke, önkormányzati képviselő, az Emberi Kapcsolatok Bizottsága elnöke korábban egy pedofil tartalmakat közlő és nőgyűlölő szennylapot szerkesztett, amiben 12 éves kislányok megerőszakolásáról, nők meggyalázásáról, megcsonkításáról van szó – kezdte mondandóját Imre…

Tovább

Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke többeket felhívott a Jobbik elnökségéből, és tájékoztatta őket Fehér Zsolt önkormányzati képviselő, váci Jobbik elnök pedofil botrányáról.  Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik elnökhelyettese Szabó Csabának azt mondta, hogy szerinte a pedofíliával nem lehet viccelődni. Arra a kérdésre pedig, hogy botránya után Fehér Zsolt hogyan lehet még mindig a váci Jobbik elnöke azt válaszolt, hogy ő elutasít mindent, ami a pedofíliának bármilyen nevetség tárgyává való tételét megvalósítja. Szabó azt is megkérdezte tőle, hogy a párton belül lesz-e következménye Fehér Zsolt tetteinek Potocskáné Kőrösi Anita azt reagálta, hogy fogja jelezni az elnökség felé. Z. Kárpát Dániel,…

Tovább

Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke a Jobbik elnökségéből többekkel is beszélt, és tájékoztatta őket Fehér Zsolt önkormányzati képviselő és váci Jobbik elnök pedofíliával kapcsolatos ügyéről. „Ilyen embernek nincs helye a közéletben, úgyhogy várjuk a fejleményeket! Vác többet érdemel, de a baloldali városvezetés nem érdemel több esélyt!” – szögezte le a közösségi oldalára feltöltött videójában Szabó Csaba. Mint ismert, Fehér Zsolt volt a főszerkesztője az ARBO NYÚZ című kiadványnak, amiben pedofil tartalmakat, valamint nőgyűlölő és nőket megszégyenítő szövegeket is közöltek.

Tovább

A baloldali politika legfőbb jellemzője volt egykoron, hogy igyekezett mindig nagy hangsúlyt fektetni a társadalmi egyenlőség érvényre juttatására és a szociális jogokra. Az eredeti baloldali politika különösképpen támogatta a kisebbségek és a hátrányosabb helyzetű csoportok jogait, illetve e jogok érvényre juttatását gazdaságilag pedig – leginkább e csoportok érdekében – a jelentősebb állami szerepvállalást. E történelmi meghatározáshoz képest mintha teljes hátraarcot vitt volna végbe a magyar baloldal egésze, és maga a váci baloldali városvezetés is. Ebből különösképpen kiemelkedik a váci Jobbik magatartása, amely szenvtelenül és szívtelenül a leghatározottabban kilakoltatás pártivá lett. A fővárosi kerületeken kívül több, baloldali vezetésű vidéki városban szintén…

Tovább

Az áprilisi választás után a szégyenletesen leszerepelt Jobbikban a Metropolban megjelent friss hírek alapján mégis csak személyi mozgások indultak el, hiszen Jakab,  a pártkongresszusuk által gránitalapúnak hitt szobortalapzata talán meginogni látszik. A lap úgy tudja, hogy a legutóbbi elnökségi ülés végén – az őt ért kritikák után – Jakab Péter egy ideig csak mereven maga elé bámulva a helyén maradt, majd „Ez egy puccs ellenem!” – felkiáltással kirohant a teremből. Sőt a Magyar Nemzet már arról az értesüléséről is írt, hogy találkoztak már olyan véleménnyel, amely szerint a cél Jakab leváltása és a Jobbik átjátszása Márki-Zay Péternek, akinek így nem…

Tovább

Egész testével állt folyton a sajtó elé Jakab Péter kabinetfőnöke Vácon, nehogy véletlen bárki is a pártelnök vagy Inotay Gergely közelébe férkőzhessen és valós, számára esetleg kellemetlen kérdést tegyen fel nekik. Ma már azért halvány sejtéseink lehetnek, miért volt ennyire lelkes. Még az előválasztás hajrájában látogatott Vácra Jakab Péter, hogy miniszterelnök-jelölt-jelöltként kampányoljon és bejelentse, hogy Inotay Gergely Ábelt támogatja Pest megye 4. számú választókörzetében az előválasztáson. A fórum után a sajtónak és a helyieknek lett volna néhány kérdése hozzájuk, ám a Jakab Péterrel érkező, a közéletben csak mamuszos kabinetfőnökként elhíresült Molnár Enikő szinte a testével és kamerájával védte őket, nehogy…

Tovább

„Korábban már többször találkoztunk, de mindig meglep, hogy Jakab Péter mennyire »szelíd« akkor, amikor nem az ország kifosztóival vitázik a Parlamentben” – írja Inotay Gergely Ábel, a magát civilnek valló, de legtöbbet a Jobbik oldalán mutatkozó, baloldali képviselőjelölt. Nézzük hát, milyen valójában Ábel által oly nagyra tartott szelíd Jakab Péter, akivel mostanság oly szívesen kampányol! A közös őrbottyáni fórumukról Jakab posztolt egy személyiségi jogokat bőven sértő fotót és szöveget az egyik őket megtisztelő, de velük egyet nem értő, kormánypárti választóról. A „csupa szeretet” Jakab Facebook-oldalán ma is ott fertelenkedik a szöveg és a kép, szerepkörét teljesen félreértve. Meggyőződésévé vált immár…

Tovább

A balliberális előválasztási hajcihő cirkusza keretében péntek délutánra standolást, aláírásgyűjtést, közvetlen-kötetlen részprogram-ismertető alkalmat hirdetett és tartott a Naszály áruháznál Inotay Gergely alpolgármester. Szó mi szó, nem taposták egymás sarkát az érdeklődők, az itteni helyzetkép alapján igen keveseket érdekel(t) a szivárványos pártok uszályába került álcivil városvezető egyik fő támasza, a Jobbik mondandója, még úgy is, hogy akár Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselővel is parolázhatott volna bárki. Előbb a város egyik legsittesebb helyén, az áruház előtti-alatti parkoló aluljáró felőli szegletében omladozó, használaton kívüli közvécé födéménél bútoroztak le a kampányolók, ám hamar belátták – különösen mivel lasszóval is alig egy-két embert tudtak odacitálni…

Tovább

A váci közéletnek egyre nagyobb tehertételt jelentő, mindent és mindenkit eláruló, alpolgármesterként harmadik sorszámú UnFerjancsics(ka) László a balliberális előválasztás tragikomédiájában most aztán igazán elemében érezheti magát – két legyet üthet egy csapásra, két totálgáz fazont árulhat el egyszerre. Mindenki láthatja, hogy egyre inkább két rivális izmozik itt elsősorban a ballib jelöltségért: „Nyájfélrevezető, Vadakat beszélő” Juhász Béla Róbert sződligeti polgármester és „Sirámkórusvezető” Inotay Gergely váci alpolgármester, a pénzhiéna pedig ugyebár mindkettőjüknek zsoldosa. Korábban hosszú éveken át Juhász volt az akkor épp háttérbe szorultabban áskálódó Ferjancsics egyik fő kitartója, valszeg még most is tol neki suttyomban közpénzeket himmihummi tanácsadásokért. Ugyanakkor a borzalmasan…

Tovább

Néha már-már szórakoztatóak is lehetnek a váci jobbikosok, pedig nem mindig szeretnének azok lenni. Legfrissebb példája ennek Tótváradi-Nagy Bence, aki nemrégiben tette ki a közösségi oldalára ezt a kiemelt fotónkon látható, önfényezésnek szánt posztot. Valódi eredmények nélkül már három zsákutcát jelző tábla kihelyezéséért is ovációt várnak.  Hogy maga a Jobbik valójában milyen zsákutcába tévedt, arról szóljanak az alábbi képek:

Tovább