Mióta Matkovich Ilona közéleti pályára lépett, következetesen igyekszik hallgatni céges ügyeiről, bedőlt egykori vállalkozásairól, a céges tartozásokról. Újságírói munkáját ugyancsak előszeretettel minősíti „függetlennek”, holott fekete öves liberális megközelítéssel állt az MSZP-SZDSZ időszak vezető propaganda lapjainak szolgálatában. Nézzük hát a polgármester életének a Facebook-posztjaiban nem fellelhető oldalát!
***
Milliós jövedelem – tízmilliós köztartozás
Matkovich az évek során gazdasági ügyeiben úgy járt el, hogy fantomizálódó céges ügyek, kifizetetlen adósságok kísérték üzleti tevékenységét. A felelősséget persze semmiért sem merte vállalni, a köztartozások Lelkes Istvánt terhelik, miközben
Matkovich költségtérítéses polgármesteri jövedelme havi bruttó 1.002.385 Ft.
***
Sötét üzletek üzletasszonya
Bebukott ügyek, adósságok, kifizetetlen tartozások sora kísérte a polgármester és családja pályáját.
Lelkes István a NAV legfrissebb adóslistáján éppen már nincs rajta, de hosszú ideig fent volt az adóhatóságnál a több mint tízmillió forinttal tartozók adatbázisán, vagyis minden becsületes váci és nem váci polgár helyette is fizette az adót, hogy
legyenek közszolgáltatások, működjenek az iskolák, a kórházak, este ne kelljen sötétben kóborolni Vác utcáin és a hajléktalanoknak is legyen szükség esetére melegedő.
Matkovich Ilona első cégét, a Montana Cipőt, melyet második férjével együtt vitt, 2002-ben román fantomtulajdonosokra íratta az adósságokkal együtt. A hitelezők pedig futhattak a pénzük után. Ennyire volt fontos a polgármesternek a tisztesség és a becsület.
Sötét akciójáról azóta is hallgat a nyilvánosság előtt. Ezt követően sorba jelentek meg a családtagok nevein különböző építőiparral foglalkozó cégek, melyeket a honlapjukon úgy tüntettek fel, mintha egy cég lennének, de valójában kusza céghálót alkottak.
Ennek az időszaknak a lenyomata az, amikor Matkovich újságíróként 2005. augusztusában a Népszabadság szombati számában L. István váci vállalkozót idézve esett neki a régészeknek.
Akkoriban Vácon műemléki területen fekvő épületek bontásával foglalkozó L. István nevű építési vállalkozóként egyedül Lelkes Istvánt, Matkovich férjét ismerték a városban. Minden jel arra mutat, hogy Matkovich az újságírói etikát félredobva úgy írt cikket a Népszabadságba, hogy eltitkolta az olvasók elől, hogy a cikkében idézett vélemény a saját hozzátartozójának a véleménye.
A kétezres évek végén Lelkes elmondása szerint „egy kicsit megpadlózott”, mert volt egy telek, amire egy hatalmas társasházat épített, de ott beragadt öt üzlet, amit nem tudtak eladni. A lakásokat eladta, de a tizenkét üzletből ötöt nem tudott. Matkovich szerint, ha 2010-ben nem történt volna akkora politikai fordulat, ami véleménye szerint nem járt volna szükségszerűen együtt üzleti belháborúkkal, akkor az „nagy nyereséget hozott volna” nekik.
Matkovich megfogalmazásából jól látszódik, hogy a siker közös lett volna, csak az adósság és bukás maradt L. Istvánra.
Lelkes István szerint egyébként az egésznek az az oka, hogy abban az időben meg nem nevezettek meg akarták buktatni a szoci polgármestert, és ez sikerült is nekik, s aztán Lelkes szerint meg is vettek két szoci képviselőt. Hogy vajon véletlen egybeesés-e, hogy ekkortájt rúgták ki a helyi MSZP frakcióból Ferjancsics Lászlót és Makrai Zsoltot, annak megítélését olvasóinkra bízzuk.
Üzletasszonyként Matkovich második cégét az első mellé 2000-ben vásárolta. A vásárláskor alig egy éves friss cég, az Eclipso Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság főtevékenysége épületépítési projektek szervezése volt. A múlt idő használata azonban ezúttal is indokolt, hiszen Matkovich 12 hosszú éven keresztül, 2012-ig vállalt szerepet benne tulajdonosként.
Ezt követően a cég Lelkes Istvánra maradt, ő eljuttatta a céget a 2015-ben kezdődő felszámolásig, de ma már ennek is bottal ütheti a nyomát az adóhatóság.
Az üzletasszony azonban többre vágyott, 2006-ban az első és a második férjével egy újabb céget alapított Hangyavár Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság néven elsősorban ingatlan-beruházásra és ingatlaneladásra. A cégben az üzletasszony-polgármester közvetlenül 2011-ig tartotta fenn az érdekeltségét. A Hangyavár Kft. ezalatt, 2009-ben egy fiókcéget is alapított Médiakapu Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság néven. Ennek a negyedik cégnek is üzleti ügyekben jártas vezetőre volt szüksége, ezért 2011-től 2013-ig a cég ügyvezetői tisztségét Matkovich Ilona üzletasszony látta el.
***
A gyerek mint politikai termék
Matkovich Ilona az üzleti életével ellentétben a családjával előszeretettel foglalkozott a nyilvánosság előtt. Nehezen érthető, hogy a családját, pláne a gyerekeit miért árulja ki valaki a politikai karrier érdekében, s miért érzi úgy, hogy gyerekeit minősítenie kellene egy interjúban, különösen egy olyan cikkben, amiben a polgármesteri indulását jelentette be.
Vajon fiaikat megkérdezték, mielőtt tollba mondták volna róluk, hogy épp hol élnek, s egyikőjük (mi a nyilvánosság előtt nem nevezzük nevén, bár az interjúban leírták) milyen sokat keres Brüsszelben, míg másikuk „labilis, depresszív alkat”.
2015-ben könyvben megjelent L. Istvánnal közös interjújában az általa felnevelt két örökbefogadott gyermekről úgy nyilatkozott, hogy „nem ugrották meg azt a szintet”, amit Alföldi Róbert úgy foglalt össze Matkovich és Lelkes szavai alapján, hogy olyan erős a környezet, ahonnan ez a két gyerek jött, hogy nem tudtak élni azzal a lehetőséggel, hogy ki lettek emelve abból a környezetből, amelybe beleszülettek, lett mutatva egy kvázi jobb irány nekik, egy jobb élet.”
Tényleg nem értjük, saját gyerekeiről miért kell így beszélnie valakinek a nyilvánosság előtt.
Az interjúban fontosnak tartotta Matkovich azt is elmondani, hogy mind a kettőnek vettek lakást, meg hát taníttatták is őket, amivel nem volt gond, de ott volt a probléma, hogy ennek a két gyereknek sokkal boldogabb gyerekkora lett volna, ha nem olyan magas a mérce.
A nagynénje mondogatta is Matkovichnak, hogy ha az egyik gyerek egy egyszerű családban nő fel, sokkal boldogabb gyerek lenne. Vajon milyen lehetett ezeket sorokat olvasni a gyerekeknek magukról Alföldi Róbert könyvében?
***
Nosztalgiadélután
Az uniós csatlakozás alkalmából, 2004. május 1-jén jobboldali és baloldali barátaiknak tavaszi bulit szerveztek férjével, a kapu fölé kifeszítettek egy hatalmas molinót, amire vörös festékkel felfestették, hogy „éljen május 1-je”. Az összejövetelen politikai nézeteik szerint külön asztalhoz ültették az eltérő nézeteket valló barátaikat, ami Matkovich szerint „ha nagyon sokat ittak, muszáj volt”, „mert voltak cirkuszok”. Mindezek fényében már nem is tűnik annyira véletlennek, hogy polgármesterré választását követően egyik
első dolga volt a milliós fizetésének megszavazása után, hogy szájzárat rakjon azokra a váci emberekre, akik az önkormányzatnál dolgoznak, olyan szabályt alkotott, hogy csak polgármesteri engedéllyel nyilatkozhattak a nyilvánosságnak.
***
Soros tenyerén balliberális újságíróként
Matkovich a baloldali-liberális újságok publicistájaként mindig is jól feküdt balos körökben.
Dolgozott az MSZP hajdanvolt pártlapjánál, a Népszabadságnál, állandó pubilicistája volt a Soros által finanszírozott Magyar Narancsnak, s hosszú éveken át dolgozott a Budapesti Lapnak, mely lényegében az MSZP budapesti alapítványának volt a hetilapja. A Budapesti Lapban többek között Szanyi Tiborral is volt szerencséje interjút készíteni, s jelent meg olyan cikke is, melyet később könyvben is kiadott.
Figyelemre méltó „A téglás ember partiba megy” című 2004-es cikke, melyben ismerteti egy házaspár történetét, ahol a jóvágású férfi a könyvesboltos apja határozott kívánsága ellenére sem megy egyetemre, hanem eleinte házmester lett és újságot hordott, majd húszévesen beleszeretett egy kirakatrendezőbe, aki megtanította a bőrdíszművességre, s közös vállalkozásukból felépítették az erdő szélén műhelyüket és házukat. A feleség azonban halálosan megbetegedett és a külföldi hasztalan gyógykezelések felemésztették a vagyonukat. Az asszony halála után egy új asszony szerelme mentette meg a sötét hónapoktól, aki bár nem értett a bőrdíszművességhez, de végül egy kis cipőboltot nyitottak. A sorban nyíló fővárosi plázákkal azonban nem tudtak versenyezni, padlóra kerültek. A férfi ezután az építőiparban kezdett dolgozni kőművesek mellett, s a belső munkákat is végezte. Régi házak felújításába kezdett, munkájának híre ment, s ekkor már biztosan tudta, hogy új asszonya és gyerekei többet nem fognak penészes falú albérletekben lakni.
A baloldali-liberális körökben annyira otthonosan mozgott, hogy a migránsokat segítő Menedék Egyesületnek dolgozott. Azokban a körökben 2009-ben Budapest már migrációs célkeresztben volt, így „Bevándorló Budapest” címmel Matkovich közreműködésével jelentettek meg 28 millió forint brüsszeli pénzből migrációs propagandakönyvet, amit Nagy Boldizsár, a Soros Egyetem tanára később nélkülözhetetlennek minősített.
Írói munkásságával egy becsvágyó, liberális újságíró teljes életművéhez szükséges valamennyi témát feldolgozta bő 10 éves újságírói tevékenysége alatt. Az SZDSZ kedvelt topikjának számító keresztény egyházi iskolák visszaadásának problémáin lovagolt, külön kitérve arra, hogy a nem vallásos családoknak más épületbe kell majd járniuk, ha visszakapja az egyház a kommunisták által elvett iskolát.
Hosszú riportokat közölt mélyszegénységben élő romák élethelyzetéről, miközben férje nagy nyereséget ígérő építőipari kivitelezéseket folytatott, ami után „elfelejtett” adót fizetni.
Kivesézte a Magyar Gárda tevékenységét is, Vérmagyar és Tarsolymagyar címmel is írt cikkeket a témában. Publikált a „Kismagyarország” című rovatban a miniszterelnök családjáról, majd, hogy feltegye a koronát, megugrotta a repetoárból addig még hiányzó LMBTQ témát is: egy „leszbikus-feminista” írónő „melegregényének” egész oldalas propagálásával a Népszabadságban. Egy ilyen céltudatos írónőnek ennyi propagandamunka után már kijárt a kommunista kollaboránstól, Paul Lendvaitól kapott díj.
A családi, váci építőipari érdekeltség ismeretében nem meglepő, hogy Vác polgármestereként, amikor már a közös felett van hatalma, előszeretettel foglalkozik ingatlanügyekkel, melyekből természetesen nem maradhat ki közös kenyéradójuk, a Népszabadság egykori fotóriportere, jelenlegi alpolgármestere, Ferjancsics László sem.
***
Természetesen ezt az írásunkat is elküldtük a polgármester asszonynak és ezúttal sem válaszolt a megkeresésünkre.