A baloldali városvezetés a Madách Imre Művelődési Központ, a Pannónia Ház, a Váci Dunakanyar Színház és a Kékház összevonásával egyértelműen pénzt von ki a váci kulturális életből, miközben a kormány 6%-os béremeléshez nyújt fedezetet a kulturális szférában. Előre láthatóan megszorítások várhatóak mindegyik intézménynél.
Az átszervezést és a november elsejétől várható közalkalmazotti jogviszony megszűnéseket arra használhatják fel, hogy erre való hivatkozással, indokolás nélkül mondhatnak fel a munkavállalóknak. Ha az eddigi gyakorlatot követik, akkor újra csak a hatalomhoz leghűségesebbeket tartják meg, a többieknek ugyanolyan szívtelenséggel mutatnak ajtót, mint ahogy az tették a vírus alatt eltávolítottakkal.
Matkovich Ilona már csak hűséges végrehajtóemberében, dr. Varga Katalinban bízik, a Váci Dunakanyar Színház megbízott ügyvezetőjében, ő fogja egyenként kiválogatni, ki maradhat és ki nem. A hentes munkát rábízzák, és mivel teljesen járatlan a kulturális igazgatásban, könnyebben is teljesítheti majd a városháza politikai ukázait.
Két nyilatkozat, amit majd számon kell kérni
Mindenesetre a két nyilatkozata, amelyet az ESTV-nek adott, nem túl megnyugtatóak abból a szempontból, hogy a dolgozók megmaradhatnak a helyükön.
https://www.facebook.com/estvvac/videos/601376840802643/
„Minden intézménynél vannak olyan feladatok, amit akár egy ugyanazon ember vagy társaság elvégezheti, klasszikusan a marketing, a közönségszervezés, a karbantartás, humánpolitikai ügyintézések, ezeket gazdaságilag és irányítás szempontjából is felesleges többszörözni.”
https://www.facebook.com/estvvac/videos/1602794779881088/
„Jelen pillanatban Vác Városa azt tervezi, hogy akik dolgoztak, ők dolgoznak tovább, mert ez a cél, mert nincs a létszám oly mértékben felduzzasztva.”
