Sajtótájékoztató – Vácon még az se halad, amire van pénz, amire a kormány 5,6 milliárd forintot biztosított

A kormányzat segítségével az Egészséges Budapestért program keretében lehetőség nyílna 5,6 milliárd forint értékben a kórház és a szakrendelő megújítására, de a fejlesztés előkészítése a sajtóhírek szerint elakadt, politikai okokból blokkolja az ellenzéki vezetésű váci önkormányzat a kórház korszerűsítését, állítja a váci Fidesz egyik helyi képviselője, dr. Manninger Péter.

Az előző önkormányzat megtette a dolgát a beruházás előkészítése során, a mostani azonban késlekedik a döntéshozatallal. A jelenlegi városvezetésből igen sokan olyan pozíciókat töltöttek be a korábbi önkormányzatban, ahol ezekhez az információkhoz hozzáfértek, ahol ezeket az ügyeket megismerhették, tudták támogatni vagy nem egyetérteni vele.

Most arra hivatkozni, hogy azok lassan mentek, ők nem tudtak róla, ők nem úgy tudták, túl azon, hogy nem elegáns, nem is egészen életszerű

– hangsúlyozta a képviselő.

Ennek pedig egy olyan ügynek kellene lennie, amely politikától teljesen független, illik és célszerű mindenkinek fölsorakozni mögé, hiszen Vác és környéke lakosságának nívósabb orvosi ellátása mindenkinek elérendő célja.

Orvosként azt nem kell hangsúlyoznom, hogy egy betegség kapcsán mennyire fontos a korai és pontos diagnózis. Ezt az ügyet szolgálná az a kormányprogram, ami itt Vácon megvalósulhatna. Úgy tűnik, hogy ebben

a kérdésben az előző ciklusban egyetértés volt az akkori városvezetés és ellenzék között, most azonban fennakadás van.

A jelen pillanatban azonban úgy tűnik, hogy minden akadozik, a jelenlegi városvezetés lehetne sokkal aktívabb abban a tekintetben, hogy kitartva korábbi ellenzéki álláspontja, az akkor meghozott döntések mellett, sokkal intenzívebben előmozdíthatnák most már városvezetőként ezt a nemes ügyet.

Kettős minőségemben, mint városi képviselő, mint Vácon tevékenykedő orvos is

arra kérem a város vezetését, hogy a legrövidebb időn belül hozza meg azokat a szükséges döntéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy elindulhasson e nagy léptékű beruházás

– mondta Manninger Péter.

Mi lehet e mostani fennakadásnak az oka, ha a jelenlegi városvezetés ellenzékben még támogatta ennek a beruházásnak a megvalósulását? Anyagi okok, telekcsere, vagy mi áll a háttérben? – tették fel a sajtótájékoztatón a jelenlévő újságírók a kérdést.

A városvezetés most azzal a nem túl erős érvvel magyarázkodik, hogy biztosan nem ők az akadályai az engedélyeztetési folyamatok lelassulásának – kezdte válaszát a kormánypárti képviselő.

A vészhelyzet idején minden információcsere megnehezült, a zárt körben zajló tárgyalások miatt számos ismeret nem áll rendelkezésemre, így pontosan nem tudok a kérdésre válaszolni. Azért lenne jó nyílt lapokkal játszani, mert akkor tisztábban látnánk.

Valóban meg kellene mutatni ebben a kérdésben is a kampányígéretekben elhangzottakat, hogy jó ügy mellé egységesen kiállnak.

Nem az első olyan kormányzati beruházás lenne ez, amit fékez vagy leállított a jelenlegi városvezetés. Szakmai okokat, érveket, számításokat kellene a testület és a közvélemény elé tárni.

Sajnos lehetnek politikai indokok is, melyeket az ember vagy megért és elfogad, de

egy kórház-felújítást azonban nem lehet politikai ellentétek oltárán feláldozni.

De Vácon azt tapasztaljuk, hogy a központi kormányzati segítségeket nem hogy örömmel fogadják, hanem vissza is utasították. Tán abban gondolkodnak, hogy ha ebben a ciklusban az eredmények kormányzati beruházásokból születtek, akkor az nem szolgálja a saját érdekeiket?

Az ellenzéki vezetésű váci önkormányzat megválasztása óta több, a kormánytól érkező kormányzati támogatást is visszautasított, lemondtak egy 5 milliárd értékű rendezvény csarnokról és az önkormányzati tulajdonú Dunakanyar Színház állammal közös működtetésről is. Ezzel évente több 10 millió forintos veszteséget okozva.

Nekem az a véleményem, ha beállnának ebbe az ügybe, segítenének és túl tudnának jutni azon,

hogy jelenleg nem az ő oldaluk van hatalmon az országban, akkor akár még jól is jöhetnének ki belőle, mert ugyan kormányzati pénzből valósult meg, de az ellenzéki városvezetés mindent megtett annak érdekében, hogy ez minél gyorsabban és minél sikeresebben megvalósuljon.

Ezért nem értem, hogy miért nem tudnak bizonyos pártpolitikai kérdéseken túllépni. Én nagyon bízom abban, hogy nagyvonalúak lesznek és tisztázódnak a vitás kérdések és mihamarabb elindulhat a beruházás – zárta sajtótájékoztatóját Manninger Péter.

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.