Még kevésbé közismert, hogy a Galcsek utcai Új Esély Központban úgynevezett tapasztalati segítők is készen állnak a nyitott, érdeklődő, gyógyulni igyekvő szenvedélybetegek…
A váci labdarúgás élklubjának az NB II-től a Pest megyei első osztály középmezőnyének végéig tartó legutóbbi időszakában végig meghatározó szereplő volt Hegedűs…
A Pest megyei első osztályú bajnokság újabb fordulójában ismét vereséget szenvedett a Vác VLSE, ezúttal, hazai pályán a Dunavarsány győzte le városunk…
Szilágyi Kiss Margit egy olyan ismeretlen ismerős alkotó ember Vácott, akinek több-kevesebb művét – folyóiratokban, antológiákban olvasva, ünnepségeken, rádióban hallva – nagyon…
Magyarország folyamatos liberális kereszttűzben áll a kiskorúakat (óvodásokat, általános iskolásokat) többek között a gender-ideológiától is óvni igyekvő szigorú gyermekvédelmi szabályozás miatt. Mindeközben…
A szervező Superior Racing Team arról értesítette a Mészkőember – Légrádi Béla Emlékversenyt a naptárjukba beíró érdeklődőket, hogy – a megmérettetést kitaláló…
A múlt hét közepén jeles születési évfordulóhoz érkezett városunk nemzetközileg is ismert kiváló komolyzenei előadója, Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész, a Bartók-Pikéthy zeneiskola…