Vigh Mihály

A Váci Helyi Választási Bizottság vasárnap ülésezett és úgy határozott, hogy Imre Zsoltnak, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének ad igazat. Dokumentum rögzíti, hogy Imre Zsoltot és Vigh Mihályt be kellett volna engedni a Burgundia utcai idősek otthonába. Imre Zsolt megkeresésünkre elmondta: „Vigh Mihály képviselőjelölt társammal az elmúlt napokban felkerestük a Burgundia utcai idősek otthonát azzal a céllal, hogy az ott lakókat megkérdezzük arról, hogy szeretnének-e részt venni a választáson és tudunk-e segíteni nekik esetleg mozgóurnával, illetve Orbán Viktornak a levelét vittük ki hozzájuk.” Hozzátette: „nagy meglepetéssel azt tapasztaltuk, hogy az intézményvezető asszony nem biztosította számunkra az ellátottakkal való kapcsolatfelvételt, mondván, hogy ezek közül az emberek közül nagyon sokan…

Tovább

Matkovichék szerint a váci idősek otthonában mindenki demens.  Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje és Vigh Mihály képviselőjelölt elmentek a Burgundia utcai idősek otthonába, hogy az ott lakóknak átadják Orbán Viktor miniszterelnök levelét, és egyúttal szerették volna megtudni, hogy van-e igénye valakinek mozgóurnára, hogy vasárnap élhessen a szavazati jogával. Imre Zsolt szerint „30 ilyen levélből azonban az intézményvezető asszony összesen 4 darabot engedett átadni, azt is az ápolókon keresztül.” Imre Zsolt szerint „Magyarországon mindenkinek joga van részt venni egy demokratikus választáson, ettől a jogától csak jogerős bírósági ítélet foszthatja meg, ha a személy cselekvőképességét érintő döntésben erről KÜLÖN RENDELKEZÉS születik. Véleményünk…

Tovább

„Megválasztásom esetén azt ígérem, hogy meghallgatom önöket, és önökkel együtt rendezzük a 3-as körzet dolgait. Számomra a képviselet ezt jelenti” – írja választási programjában Vigh Mihály, Fidesz-KDNP-s képviselőjelölt. „Amennyiben megtisztelnek bizalmukkal, a megszokott képviselői fogadóórákon túl minden félévben lakossági fórumot tartok. Van feladat, sürgősen megoldandó és későbbre ütemezhető egyaránt” – tette hozzá. Vigh Mihály szerint: A Gasparik utca jelen pillanatban is járhatatlan, a Kert utcában pedig a megengedett sebességgel haladva tönkremennek autóink. A Rózsapark város felőli részén nem egy pad javításra szorul, a Kossuth téren pedig nincsenek padok. Az idősek otthonával szemben balesetveszélyes a járda. A Nyár utcában az óvoda…

Tovább

„Tiszta víziójuk van és képesek megvalósítani azt, amit elterveztek” – nyilatkozta Imre Zsoltról és jelölttársairól lapunknak Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője, amikor a béke melletti támogatói aláírásokat gyűjtött a sétálóutcában csütörtökön. Nacsa Lőrinc szerint „az elmúlt öt évnek Vác nem a nyertese, hanem a vesztese volt. Az elmúlt öt évben egy olyan városvezetés volt Vácon, ami nem volt képes kihasználni a lehetőségeket. Nem a váciak érdekében tették azt, amit csináltak és Vác nem fejlődött, hanem talán inkább lemaradt a térség többi városához képest. Olyan lehetőségeket mulasztottak el a városházán, amelyek kormányzati támogatással megvalósuló programok, beruházások, gazdaságfejlesztés lett volna, és ez…

Tovább

Az esetről közleményt adott ki a FIDESZ-KDNP Váci szervezete, amit teljes terjedelmében közlünk. „2024.05.26-án Vácon két képviselőjelöltünk is találkozott azokkal a szórólapterjesztőkkel, akik jelöltjeinkről valótlan tartalmú anyagokat helyeztek el a váciak postaládáiba. A szórólapokon nem szerepelt a felelős kiadó, így megsértették a választási kampányra vonatkozó szabályokat, névtelenül rágalmazták jelöltjeinket. Egyik jelöltünket erőszakkal is megfenyegették, de szerencsére fizikai atrocitásra nem került sor. A terjesztőkkel történt beszélgetés során felmerült Eszes Ádám, a Váci Hírnök és a vac.hu munkatársának neve a terjesztés megbízójaként. Hang- és képfelvételek bizonyítják az esetet, melyek alapján megtesszük a feljelentést mind a rendőrségnél, mind a Helyi Választási Bizottságnál. A…

Tovább

A múlt héten beszakadt az út egy kukásautó alatt a Gasparik utcában, amellyel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet a Vigh Mihály, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, hogy a baloldali városvezetés nem törődik az utak állapotával. „Azért az elég nagy baj, amikor a facebook-on a felelős városvezetők álproblémák mellett sétálgatnak, a valódi problémák mellett meg elsétálnak. A Gasparik utcában, az iskola mellett a Jóisten vigyázott ránk, hogy nem szakadt szét a gázcső és a közművezeték” – mutatott rá Vigh Mihály a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Tovább

Vigh Mihály a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje a 3. egyéni választókerületben. „Vigh Mihály vagyok, a hármas körzet képviselőjelöltjeként kérem a bizalmát. Azért indulok a választáson, mert a küszöbön túl is otthonomnak tekintem Vácot, tenni szeretnék városunkért és azt gondolom, hogy tenni is tudnék érte. Korábban voltam a Váci Világi Vigalom főszervezője, a Váci Városimázs Kft. igazgatója, a Polgármesteri Hivatal munkatársa és a Váci Utca, a Váci Hírnök, és a Köztér főszerkesztője. Tagja voltam több egyesületnek, közel tíz éven át a városi fúvószenekarnak, közel öt éven át a Crockodeal Együttesnek, előbbiben a klarinétot utóbbiban a szaxofont fújtam. Jelenleg a Honvédelmi Sportszövetség kommunikációs és…

Tovább