MÁTÓL FOKOZOTT VASÚTI ELLENŐRZÉST TART A RENDŐRSÉG

MÁTÓL FOKOZOTT VASÚTI ELLENŐRZÉST TART A RENDŐRSÉG

Ma reggel 24 órás fokozott ellenőrzés kezdődött a vasúti biztonság érdekében Magyarországon. Az akció célja, hogy a vasúti kocsikat károsító erőszakos, garázda cselekményeket megelőzze, megszakítsa, a garázda magatartást tanúsító utasokat kiszűrje – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. A RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált “26th 24BLUE Rail Action Day” elnevezésű akció keretében ellenőrzik…

VITÉZY DÁVID TÖRTÉNELMI LÉPTÉKŰ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI TERVEKRŐL SZÁMOLT BE A LEGUTÓBBI VÁCI POLGÁRI EST KÖZÖNSÉGÉNEK

VITÉZY DÁVID TÖRTÉNELMI LÉPTÉKŰ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI TERVEKRŐL SZÁMOLT BE A LEGUTÓBBI VÁCI POLGÁRI EST KÖZÖNSÉGÉNEK

A Váci Polgári Est vendége volt a hónap utolsó csütörtökén Vitézy Dávid, aki pályafutását mindösszesen 15 évesen kezdte, volt Budapest közlekedésfejlesztésének igazgatója, 2016-ban rábízták a Közlekedési Múzeum rekonstrukcióját, jelenleg a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Feladata Budapest és az agglomeráció közlekedésfejlesztése koncepciójának a kialakítása. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte az est vendégeit, valamint megköszönte…

NAGY SIKER A KÖZVETLEN BALATONI VONAT-EXPRESSZ

NAGY SIKER A KÖZVETLEN BALATONI VONAT-EXPRESSZ

Nagyjából egy évvel ezelőtt azt írhattuk, hogy nagyon betalált a célközönségnél a MAHART dunakanyari hajó körjárati szolgáltatása minden viszonylatban, miután már két-három hétvége alatt sikertörténetté vált a kezdeményezés. Az idén ugyanezt mondhatjuk a régió bejárását segítő tömegközlekedési (vonat-busz-hajó) napijegyről. No meg a jubileumot ünneplő államvasutak egyik legújabb járatáról, a nyári szezon idején Szobtól Fonyódig közvetlen…

VONATTAL A KEDVELT KERÉKPÁROS TURISZTIKAI TÉRSÉGEKBE

VONATTAL A KEDVELT KERÉKPÁROS TURISZTIKAI TÉRSÉGEKBE

A MÁV-START Zrt. folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal kíván az egyre növekvő kerékpárszállítási igényeknek eleget tenni – írta a vasúttársaság a honlapján. Hosszú távú fejlesztési programunk célja, hogy minden vonaton biztosított legyen a kényelmes, kiszámítható kerékpárszállítás, hiszen ezt a népszerű szolgáltatást évente több mint háromszázezren veszik igénybe. Bringával a Dunakanyarba A Dunakanyar már a Nyugati pályaudvarról induló…

MEGKEZDŐDÖTT A BUDAPEST–VÁC VASÚTVONAL FELÚJÍTÁSA

MEGKEZDŐDÖTT A BUDAPEST–VÁC VASÚTVONAL FELÚJÍTÁSA

Még egy hónapig várják a véleményeket a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonal fejlesztéséről – számolt be róla a HírTv. A kormány döntése alapján ugyanis megkezdődött az agglomeráció egyik leginkább fejlesztésre szoruló vasútjának teljes körű felújítása. Naponta tízezer ingázó használja a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalat annak ellenére, hogy a pálya leromlott állapota miatt a vonatok csak 60 km/h sebességgel közlekedhetnek. Bár…

BEFEJEZŐDÖTT A TETŐSZERKEZET ÉPÍTÉSE A NYUGATI PÁLYAUDVAR CSARNOKÁNÁL

BEFEJEZŐDÖTT A TETŐSZERKEZET ÉPÍTÉSE A NYUGATI PÁLYAUDVAR CSARNOKÁNÁL

A Nyugati pályaudvar műemlék-épülete több lépésben születik újjá. A megújult csarnoképületet tanévkezdéskor birtokba vehetik az utasok. A MÁV kormányzati és uniós források segítségével további utasforgalmi fejlesztéseket és akadálymentesítési beavatkozásokat végez – írta a MÁV egy friss közleményében. A Magyar Építő Zrt. kivitelezésében a csarnok tetőszerkezet-építése befejeződött, a csarnokbelsőben található 26 méter magas térállványt elbontották és…

Döntés született: 32 milliárd forintos vasúti fejlesztés indul

Döntés született: 32 milliárd forintos vasúti fejlesztés indul

32 milliárd forintot biztosít az állam a kötöttpályás projektek előkészítésére – írta meg a Magyar Építők.  A 2021-2027-es uniós pénzügyi ciklusban várhatóan jelentős pénzösszegeket hívhat le Magyarország vasútépítésre. Ennek sikeres lekötése érdekében 32 milliárd forintot különített el az állam: a Budapest Fejlesztési Központ (BFK), a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), illetve a GYSEV és a…

Elkezdték a vasúti támfal helyreállítását a Dömösi átkelésnél

Elkezdték a vasúti támfal helyreállítását a Dömösi átkelésnél

A Budapest–Vác–Szob vonalon, a Dömösi átkelésnél megkezdődött a június közepi heves esőzések következtében megrongálódott támfal helyreállítása. A sárlavina miatt károsodott vasúti töltés helyreállítását a jóváhagyott műszaki tervek alapján a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG Kft. végzi. A munkavégzés a közút és a vasút közötti károsodott, korábban ideiglenesen helyreállított töltés bontásával és megtisztításával indult meg augusztus…

Hétfőtől újabb vasútvonalon lehet emeletes vonattal utazni, ezúttal a Dunakanyarba

Hétfőtől újabb vasútvonalon lehet emeletes vonattal utazni, ezúttal a Dunakanyarba

Hétfőn reggel áll forgalomba ismét a KISS emeletes motorvonat Magyarországon, ezúttal a Nyugati pályaudvar–Vác–Szob vasútvonalon. Az új járműszerelvény márciusban kezdte meg az utasforgalmi próbaüzemet, amit azonban a járvány miatt meg kellett szakítani – írja a Magyar Nemzet. A felújítás alatt álló Nyugati pályaudvar 10-es, külső vágányáról indítják ünnepélyesen hétfő reggel 8 óra 15 perckor a…

Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány

Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány

Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány, a Budapest Fejlesztési Központ irányításával elkezdődhet a lajosmizsei, a veresegyházi elővárosi vasútvonal, valamint a Kőbánya felső-Rákosliget közötti vonalszakasz átfogó fejlesztésének előkészítése, és tervezése – közölte a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel. Kiemelték, a korszerűsítés után a lajosmizsei és a veresegyházi vonalon 15 perces…