Váci Szakképzési Centrum

A Váci Szakképzési Centrum Selye János Egészségügyi Technikuma is tervezi érettségire és 8 általános iskolai végzettségre épülő felnőtt szakképzések indítását a 2024/2025-ös tanévben. Érettségire épülő képzési kínálat: általános ápoló, gyógymasszőr, mentőápoló, fitness-wellness instruktor, kisgyermekgondozó, -nevelő. Nyolc általános-iskolai végzettségre épülő éves képzés: szociális ápoló és gondozó. Indul továbbá szakmára épülő, érettségire felkészítő 2 éves képzés is. A beiratkozás időszaka augusztus 7 – 14-ig tart, naponta 8 – 14 óráig. Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzésekben. Az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése…

Tovább

Figyelemre méltó kezdeményezéssel rukkolt elő a Váci Szakképzési Centrum tagintézménye, a Király Endre Technikum és Szakképző Iskola: filmpályázatot hirdettek a már náluk tanuló és a szeptembertől hozzájuk csatlakozó új diákjaiknak, a téma a túlzott képernyőhasználat. A pályázóktól egy-egy kis történetet várnak néhány képkockával, minimum 2, maximum 10 percben, a diákok egyénileg vagy maximum 5 fős alkotócsoportban jelentkezhetnek videóikkal, a beküldési határidő: szeptember 25., cím: ifjusagipalyazat@gmail.com. A legjobbnak ítélt pályamunkák készítői külön díjazásban részesülnek, illetve az iskola a szélesebb nagyközönséggel is megosztja majd a filmeket közösségi média oldalán.

Tovább

Szeptembertől ismét indulnak 1-2 éves szakmai képzések a Váci Szakképzési Centrum, Király Endre Technikum és Szakképző Iskolában, esti munkarendben. Már lehet jelentkezni itt: https://vszc.hu/kepzesek/felnott. Érdeklődni hétköznap délelőttönként lehet a 27-316-866-os telefonszámon, a 125-ös melléken. Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzésekben. A szakintézményekben az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése mindenki számára ingyenes. Az iskolákban lehetőség van rugalmas keretek között, akár munka mellett rövid idő alatt szakmát tanulni. A felnőttek emellett több mint 400, szakmai képzés keretében megszerezhető szakképesítés közül választhatnak. Technikumi…

Tovább

A Dunakanyar legjelentősebb léptékű szakképzési fejlesztése indul el Vácon a szakképzési centrum 5,9 milliárd forintos, 3500 négyzetméternyi új épületet és rengeteg új berendezés megvásárlását magába foglaló fejlesztéseivel – mondta el Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a facebook-oldalára feltöltött videójában. „Itt a jövő iparágai számára és a Dunakanyar számára fognak szakembereket képezni. Többféle szakképzésnek is teljesen modern körülményei lesznek itt, az új Váci Szakképzési Centrumban. Ezek között az elektromos autó gyártáshoz szükséges szakképesítés megszerzése az egyik olyan terület, amelyik egy jövőorientált iparágban ad teljesen korszerű és modern tudást. Ezáltal, aki itt fog végezni, az nagyobb hozzáadott értékű…

Tovább

Nagyszabású beruházás kezdődik a Váci Szakképzési Centrum területén. 5,9 milliárd forintból jön létre egy korszerű, 3500 négyzetméteres, több funkciós épület – jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Váci Szakképzési Centrum komplex fejlesztése elnevezésű projekt indítóján. Az épületben helyet kapó új központi tanműhelyben a következő években a klasszikus  iparágak mellett olyan új iparágak számára szükséges munkaerő képzésére is sor kerülhet, mint az elektromosautó-gyártás – emelte ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője. Rétvári Bence hozzátette: a VSZC-nek eddig is nagy hagyományai voltak az autószerelők képzésében, de a létrejövő új tanműhely lehetőséget teremt arra, hogy csúcsintézménnyé váljon…

Tovább

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja kezdeményezésére életre hívott, középiskolásokat és a felsőoktatásban tanulókat megmozgató „PROFI-T-ABILITY” kapcsolatépítő verseny országos Piarista Kilátó Központban lezajlott döntőjéről már pénteken beszámoltunk, most az ünnepélyes zárásról adunk hírt, amelynek díjátadóján dr. Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára méltatta az esemény fontosságát: „A rendezvényen résztvevő diákok számára minden olyan alkalom lehetőség, ahol a pályaorientációban segítséget kapnak. Ez a mai esemény is egy olyan rendezvény volt, ahol a fiatalok olyan képességeiket próbálhatták ki, ami közelebb viszi őket ahhoz, hogy sikeres legyen a pályaválasztásuk, hiszen egy pályaorientációs játékban vettek részt. A kormány számára is kiemelten fontos…

Tovább

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja kezdeményezésére életre hívott, középiskolásokat és a felsőoktatásban tanulókat megmozgató „PROFI-T-ABILITY” kapcsolatépítő verseny országos döntőjének ad(ott) helyet ma a Piarista Kilátó Központ. A szervezők és a házigazda intézmény alaposan megadták a módját a hangulatfokozásnak, már azzal, ahogy a többek között az „Észbontókból” vagy épp a „Szerencsepercekből” ismert Kovács Áron televíziós műsorvezető egyenként, név szerint szólította a küzdőtérre, azaz a társasjáték asztalokhoz a nyolc területi elődöntőből ide jutott huszonnégy versenyzőt és persze a versenybírókat is. Szabó Zoltán, a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja elnöke köszöntőjében óriási élménynek és felemelő sikernek mondta az első alkalommal megszervezett versenyt, s mint…

Tovább

Csütörtökön hetedik állomásához érkezett a PROFI-T-ABILITY Országos Társasjáték Bajnokság Vácon a Kilátóban, mely játékos formában hoz közelebb fiatalokhoz egy szakmát, nevezetesen a logisztikát. Öt szakember megtervezett egy társasjátékot, megismertette olyan nagy cégeket vezető logisztikusokkal, akik a mindennapjaikban jól ismerik a szakma szépségeit és nehézségeit, ezért szeretnének minél hamarabb, minél játékosabb formában, élményre alapozottan eljutni a középiskolás korosztályhoz, hogy megismertessék a gazdasági élet működését, a logisztikában, mint szakmában rejlő kihívásokat. Az országos társasjáték bajnokságon a Szakképzési Centrumokhoz tartozó iskolák vettek részt, minden régióból három diák jutott tovább, így a döntőt szintén Vácon, a Kilátóban rendezik november 18-án 24 fő részvételével. A jelentős…

Tovább

A Váci Szakképzési Centrum Király Endre Technikum és Szakképző Iskola tagintézménye közösségi oldalán – teljes joggal – vezető hír, hogy diákjuk, Gyökeri János Dominik az UWSKF (United World Sport Kempo Federation) világbajnokságon első helyezett lett. No, de nem csak egyszer állhatott a dobogó legmagasabb fokára Dominik, hiszen két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel lett gazdagabb a megmérettetésen. Az ifjú bajnok hat évesen kezdett kempozni, jelenleg a Verebes Team-be jár, ahol az amerikai Sorinji Toraken Riu Kempo Karate stílust képviseli, mestere sensei Verebes Miklós. A tizedik osztályos fiatalember már korábban is bőven letette a névjegyét sportágában, számos országos bajnoki érem…

Tovább