SZENVEDÉLYBETEGSÉG A CSALÁDBAN CÍMMEL RENDEZETT KONFERENCIÁT AZ EGY ÉVE LÉTREHOZOTT RÉV SEGÍTŐSZOLGÁLAT

SZENVEDÉLYBETEGSÉG A CSALÁDBAN CÍMMEL RENDEZETT KONFERENCIÁT AZ EGY ÉVE LÉTREHOZOTT RÉV SEGÍTŐSZOLGÁLAT

Az egy évvel ezelőtt útjára indított, s azóta már igen szerteágazó profilt kialakító RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat egyik mottója, hogy hírt kell adni magukról, hogy a rászorulók, a szenvedélybetegségekben bármilyen módon érintettek tudják: van hova fordulniuk, ebben pedig kiemelkedő alkalom volt a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban rendezett konferencia. A csütörtöki eseményen Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte…

VÁCI EGYHÁZMEGYEI KARITÁSZ: VÁRJÁK A NEHÉZ SORSÚ CSALÁDOKNAK, GYEREKEKNEK SZÁNT ANGYALBATYUKAT

VÁCI EGYHÁZMEGYEI KARITÁSZ: VÁRJÁK A NEHÉZ SORSÚ CSALÁDOKNAK, GYEREKEKNEK SZÁNT ANGYALBATYUKAT

A Katolikus Karitász „Angyalbatyu” néven ajándékgyűjtő akciót indított országszerte, az összegyűjtött ajándékokat az önkéntes hálózat közvetítésével juttatják majd el a címzettekhez még az ünnepek előtt. Hogyan tegyük?: Keressünk egy jó állapotban lévő, üres dobozt! Ezután döntsük el, hogy hány éves fiúnak vagy lánynak szánjuk az ajándékot. Mit tegyünk a csomagba?: Bármit, aminek egy gyermek örülhet,…

LÁMPÁS SÉTÁN KELTIK ÉLETRE SZENT MÁRTON LEGENDÁJÁT PÉNTEKEN

LÁMPÁS SÉTÁN KELTIK ÉLETRE SZENT MÁRTON LEGENDÁJÁT PÉNTEKEN

A szervezők a Szent Márton napi fényösvényre november 10-én, pénteken 18 órára várják az érdeklődőket. A találkozó a Püspöki palota előtt lesz 18 órakor. A résztvevők a lámpásaikkal a Székesegyházhoz vonulnak, ahol meghallgatják Szent Márton történetét. Az Euniors Ise és a Váci Egyházmegyei Karitász mindenkit vendégül lát zsíros kenyérrel és forró teával.

TANSZEREKET GYŰJT A VÁCI EGYHÁZMEGYEI KARITÁSZ

TANSZEREKET GYŰJT A VÁCI EGYHÁZMEGYEI KARITÁSZ

Iskolatáskákat, tanszereket és pénzadományt gyűjt a Váci Egyházmegyei Karitász rászoruló gyerekek tanulásának segítéséhez. A szervezet idén is olyan családokat szeretne támogatni, akiknek a gyermekeik iskolába indítása segítség nélkül lehetetlen.  A teljesség igénye nélkül néhány eszköz, amire szükség van: iskolatáska, tolltartó, grafit ceruza, toll, színes ceruza, gyurma, rajzlap, írólap, papírvágó olló, körző, filctoll, zsírkréta, kis- és…

SEGÍTSÉG A CSALÁDOKNAK – PETŐ CSILLA IDÉN IS CSATLAKOZOTT A KARITÁSZ TANSZERGYŰJTŐ AKCIÓJÁHOZ

SEGÍTSÉG A CSALÁDOKNAK – PETŐ CSILLA IDÉN IS CSATLAKOZOTT A KARITÁSZ TANSZERGYŰJTŐ AKCIÓJÁHOZ

Ebben az évben is meghirdette tanszergyűjtő akcióját a Váci Egyházmegyei Karitász. A szervezet kezdeményezéséhez ezúttal is csatlakozott Pető Csilla fideszes önkormányzati képviselő, hogy minél több hátrányos helyzetű család kapjon segítséget az iskolakezdéshez. Pető Csilla az irodaszereket gyártó ICO Zrt-vel vette fel a kapcsolatot, akik egy doboznyi tanszert küldtek Vácra. Emellett a képviselő saját költségén füzeteket…