Vác FC

A nemzeti labdarúgó bajnokság harmadik vonalának középcsoportjában a hétvégi játéknapon vereséget szenvedett városunk csapata a Szekszárdi UFC vendégeként, a meccs eredménye: Szekszárdi UFC–Vác FC 1–0. Csank János szakmai igazgató – a vírusjárvány miatti kórházi kezeléséből kilábalva – a terveknek megfelelően már leülhetett a kispadra a találkozón, s nem volt könnyű helyzetben, mivel sérülés miatt nem számolhatott Ódé Norbert, Tóth Bálint, Bonivárt Erik és Hegedűs Csaba játékával. Csapatunk a vereséggel visszacsúszott a táblázat 15. helyére – ami még éppen bennmaradó pozíció. A soros ellenfél – szerdán 15 órai kezdettel – a Hódmezővásárhely gárdája lesz a két héttel korábbra kiírt találkozó pótlásaként.…

Tovább

Bár sokat javult Csank János állapota, továbbra is a váci kórházban kezelik – írta meg a Nemzeti Sport. Mint megírtuk, a korábbi szövetségi kapitány szervezetét is megtámadta a koronavírus, s amikor az egyébként erős, edzett szervezetét is megviselte a baj, kórházba került az NB III-as váci klub szakmai igazgatója. Miután több játékos is megbetegedett, elhalasztották a Vác FC–Hódmezővásárhely bajnokit. „Szerencsére sokkal jobban vagyok, már hazamennék – mondta megkeresésünkre a 74 éves szakember. – Bár azt hittem, elengednek a kórházból, ám a kezelőorvos javaslatára mégis bent tartanak. Négyágyas szobában lehetek, s bár sok mozgás nem engedélyezett, de azért érezzük innen bentről…

Tovább

Hiába várta a Vác FC, hiába készültek a csapat szurkolói arra, hogy vasárnap végre újra hazai pályán játszhassa aktuális hazai bajnokiját városunk csapata, az élet, a járványhelyzet közbeszólt. Miután a soros ellenfél, a Hódmezővásárhelyi FC menedzsmentje bővebb tájékoztatást kapott a Vác FC-t sújtó egészségügyi krízishelyzetről, értelemszerűen hozzájárultak a halasztáshoz. Belák Gyula, a Vác FC ügyvezetőjének tájékoztatása szerint csapatunkban több játékosnál is koronavírusos tünetek jelentkeztek, sőt, Csank János szakmai igazgató egyenesen igazoltan koronavírusos, hiszen pozitív lett a második tesztje. A 74 éves sikerkovács tréner csütörtökön tüdőgyulladással került be a váci kórházba, azóta ott ápolják, információnk szerint állapota stabil. Kandó Róbert vásárhelyi…

Tovább

A labdarúgó NB III-as bajnokság hétvégi játéknapján végre újra tényleg hazai terepen élhet pályaválasztói jogával városunk csapata. Még február elején, a stadion környéki helyzetképet látva ezt találtuk közölni a nagyérdeművel: „Közben – főleg a Hétkápolna felőli oldalról bekandikálva – bárki láthatja, hogy folyamatosan épül-szépül a ligeti stadion, a jelek szerint nem lesz akadálya, hogy városunk csapata a következő idénytől újra tényleg idehaza játszhassa pályaválasztó mérkőzéseit.” Nos, tévedtünk, de nem bánjuk, mert az a helyzet, hogy az NB III közép-csoportjának vasárnap esedékes 23. fordulójában városunk csapata a ligeti stadion gyepén mérkőzhet meg a Hódmezővásárhelyi FC csapatával. A Vác FC honlapján ezt…

Tovább

A labdarúgó NB III középcsoportjának hétvégi játéknapján városunk csapata – látogatóként – pontot rabolt az éllovastól, a végeredmény: Kecskeméti TE – Vác: 1 – 1 (félidő: 1 – 0). A bravúrnak számító pontszerzésnek köszönhetően csapatunk nem süllyedt vissza a tabellán a kieső zónába, a Vác jelenleg a 14. helyről várja a folytatást. A csapatok a következő összeállításokkal szerepeltek: KTE: Lékai – Gál, Koszó, Szalai G. (Asztalos 86.) – Puskás G., Vágó, Károly, Jakab, Grünvald – Tóth, Constantinescu (Lukács 80.). Vác: Halasi – Kasza, Koval, Lukács (Torda 89.), Szalánszki, Sóron, Magos, Sorecz, Nagy G., Zámbó, Gergely. Gól: Károly (34. – büntető)…

Tovább

Vasárnap – tétre menően is – feléledtek a nemzeti labdarúgó bajnokság harmadik vonalának csapatai, hiszen lejátszották a 2020/2021-es kiírás első tavaszi mérkőzéseit. Az NB III középcsoportjában szereplő csapatunk a Honvéd FC II ellen meccselt, látogatóként – a mérkőzés a házigazdák győzelmével zárult, 2:1-re nyert a kispesti alakulat. A váci kezdőben helyet kapott mindkét télen igazolt játékos, Nagy Gábor és Gergely Péter, így ez volt a felállás: Halasi – Hegedűs Cs., Nagy G., Kasza, Ódé (Sorecz, 34.) – Gergely P., Lukács K. (Rusvay, 79.), Zámbó (Nagy Z., 89.), – Magos, Sóron (Torda, 89.), Szalánszki. A vereséggel a Vác FC újra veszélyeztetett…

Tovább

Már csak két hét van hátra, hogy elkezdődjön a pontvadászat folytatása az NB III-as labdarúgó-bajnokságban is, a versenykiírás szerint február 28-án esedékes a következő, 22. játéknap, amikor csapatunk látogató lesz, a Honvéd II alakulat vendégeként. Eddig három felkészülési mérkőzést játszott a már Csank János szakmai irányításával dolgozó csapat: az első ilyen összecsapáson 3:1-re győzött a gárda a Pest megyei I. osztályú Budakalászi MSE ellen, aztán egy döntetlen következett a Veresegyház otthonában, majd becsúszott egy 4:2-es vereség a szintén NB III-as Ceglédi VSE vendégeként. Ami a játékoskeret alakulását illeti, nincs nagy jövés-menés a Vác FC-nél, mindenesetre jó hír lehet, hogy visszatér…

Tovább

A labdarúgó NB III-as bajnokság közép-csoportjában jelenleg, a tavaszi folytatásra várva ez a helyzet a Vác FC szempontjából: csapatunk hat győzelemmel, hét döntetlennel és nyolc verességgel, 25 ponttal, 29-31-es negatív gólkülönbséggel a 15. helyet foglalja el a tabellán. Feljutásra nincs esély, a kiesés viszont még fenyegető eshetőség. Remélhetőleg sikerül elkerülni. Jó esélyt adhat a folytatásban, hogy újra Csank János, az egykori NB I-es bajnokcsapat vezetőedzője irányítja a szakmai munkát a Vác FC-nél, neki talán még azt is elhiszik a játékosok, amit kérdez. Csank János negyedik alkalommal ülhet le az egykor általa NB I-es bajnoki címig vezetett klub kispadjára, és ezt…

Tovább

Vác futballtörténetének aranykorából idézi fel az MLSZ TV Archív felvétele a szeptember 6-án elhunyt kiváló sportember néhány emlékezetes gólját. A Nemzeti Sport így írt e mérkőzésről: Az NB I 1994/95-ös évadának 11. fordulóján a Vác-Zalaegerszeg mérkőzést 1994. október 22-én játszották le a csapatok. A címvédő Vác éppen megkezdte a felzárkózást, a hatodik helyen állt, a ZTE ekkor a tabella 11. helyén állt. A mérkőzés végeredménye 5:2 lett. Ebből Füle négyet varrt be a ZTE hálójába. https://www.youtube.com/watch?v=jO4pNK_Hubw Füle a legszebb éveit Csank János együttesében töltötte, bajnoki aranyérmén kívül még két ezüstje és három kupadöntője volt a Duna-partiakkal. Füle 255 NB I-es…

Tovább

53 esztendősen elhunyt az egyszeres válogatott labdarúgó, a Vác FC 1993-1994-es bajnokcsapatának meghatározó játékosa, Füle Antal – tudta meg a Nemzeti Sport. Füle Antal egy ideje már betegséggel küzdött, kórházban ápolták, de nem tudták megmenteni az életét. Az 1966 november 26-án Esztergomban született csatár az 1988-1989-es idényben a bajnok és kupagyőztes Honvéd tagja volt, az 1996-1997-es idényben pedig az ugyancsak bajnokságot nyerő MTK-ban szerepelt kölcsönben, de Vácon vált igazán ismertté. 1990 és 1999 között (a rövidebb MTK-s kölcsönjátékot leszámítva) futballozott Vácon, 194 bajnoki meccsen 71 gólt szerzett a váciaknál. Az 1993-1994-es idényben csapata legeredményesebb tagjaként, 15 góllal segítette bajnoki címhez…

Tovább