SZÁDOCZKI IMRE: FELKÉSZÜLTEN FUTUNK NEKI A VÁLASZTÁS ÉVÉNEK

SZÁDOCZKI IMRE: FELKÉSZÜLTEN FUTUNK NEKI A VÁLASZTÁS ÉVÉNEK

„A múlt héten megtartottuk a váci jobboldali közösség újra hagyománnyá váló rendezvényét, a lencse-partit. Több mint 200 résztvevő, kitűnő hangulat, tartalmas beszélgetések. Nagyon jól sikerült a rendezvény, ez egy szuper évkezdet. Ebben a hangulatban futunk neki a választás évének, egy ilyen csapat a legnagyobb reményekre jogosít fel!” – nyilatkozta lapunknak Szádoczki Imre, a váci Fidesz…

MATKOVICH KIBORULT: „FOGALMATLAN”, AKI SZÁMONKÉRI RAJTA A SAJÁT MAGUK ÁLTAL VÁLLALT FELÚJÍTÁSI HATÁRIDŐKET

MATKOVICH KIBORULT: „FOGALMATLAN”, AKI SZÁMONKÉRI RAJTA A SAJÁT MAGUK ÁLTAL VÁLLALT FELÚJÍTÁSI HATÁRIDŐKET

Imre Zsolt, a Váci Polgári Fórum vezetője és Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke pénteken hívták fel a figyelmet arra, hogy aznap jár le a Deákvári főtéri útfelújítás befejezésének határideje.  „Lehet hogy éjfélig még elkészül” – írta bejegyzésében Imre Zsolt a közösségi oldalán mellékelve egy fotót, amin jól látszik, hogy bár a határidő lejárt, még…

JÓVANAZÚGY! – FÉLMUNKÁVAL ÚJÍTOTTÁK FEL INOTAYÉK A BUDAPESTI FŐUTAT

JÓVANAZÚGY! – FÉLMUNKÁVAL ÚJÍTOTTÁK FEL INOTAYÉK A BUDAPESTI FŐUTAT

Csinált is valamit, meg nem is a váci önkormányzat. Végiggurultunk a néhány héttel ezelőtt felújított Budapesti főúton, majd végigsétáltunk a szintén ehhez az úthoz tartozó járdán. A nyakunkat ugyan nem törtük ki, de helyenként közel jártunk hozzá. Hoztunk néhány fotót erről a félmunkáról. Érdekes megoldásokat választottak az útszakasz felújítására. Igen, útszakaszt írtunk, mert az egész…