TURAI JÁNOS: NEM LEHET PÁRBESZÉD AZZAL A KÉPVISELŐ-TESTÜLETTEL, AMELYBEN ANTISZEMITÁK ÜLNEK

TURAI JÁNOS: NEM LEHET PÁRBESZÉD AZZAL A KÉPVISELŐ-TESTÜLETTEL, AMELYBEN ANTISZEMITÁK ÜLNEK

Tisztelt Polgármester Asszony! Megköszönöm invitálását a város területén működő „egyház- és hitközségek” vezetőivel való értekezletre és azt követő fogadásra 2O22. november 23-án a városháza dísztermébe. Nálam kettős harcot vív a józan értelem, mert a helyi egyházi képviselő testvéreim társaságát mellőznőm kell. Nem lehetek velük együtt, amikor a városért, a híveinkért kell javaslatokat megfogalmazni. Ugyanakkor mélységesen…

TURAI JÁNOS NYÍLT LEVELE VÁC JELENLEGI POLGÁRMESTERÉHEZ

TURAI JÁNOS NYÍLT LEVELE VÁC JELENLEGI POLGÁRMESTERÉHEZ

Igen Tisztelt Polgármester Asszony! A napokban levelet kaptam Öntől, amiben javaslatot kér hitközségünktől a képviselő-testület 2023. évi munkatervének elkészítéséhez. A levél olvasása közben nagyon vegyes érzések kavarogtak bennem. Ezidáig soha sem tisztelt meg hasonló kéréssel. Most a félidő elteltével eszembe jutott, hogy amikor Ön elfoglalta a polgármesteri széket, elsőként köszöntöttem Önt. Nem kértem mást, mint…

RÉGI POMPÁJÁBAN RAGYOG A VÁCI ZSINAGÓGA – A MAGYAR NEMZETET SZEMLÉZZÜK

RÉGI POMPÁJÁBAN RAGYOG A VÁCI ZSINAGÓGA – A MAGYAR NEMZETET SZEMLÉZZÜK

Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke a Magyar Nemzetben összefoglalta azt a kálváriát, amelyet azért járt végig, hogy a váci zsinagóga lebontásra ítélt, romos, önkormányzati kézben lévő épületét megmentse, újjáépítse és eredeti funkciójának visszaadja. Zsinagógaépítő felmenői nyomdokába lépett, saját pénzen megvásárolta a romtöredéket és ma büszkén adja át a közösségnek a felújított épületet. A…

A VÁCI NÁCI, FEHÉR ZSOLT TOVÁBBRA SEM NYUGSZIK – HOGYAN LESZ ÍGY OSZTRÁK KISVÁROS, MATKOVICH ILONA POLGÁRMESTER?

A VÁCI NÁCI, FEHÉR ZSOLT TOVÁBBRA SEM NYUGSZIK – HOGYAN LESZ ÍGY OSZTRÁK KISVÁROS, MATKOVICH ILONA POLGÁRMESTER?

Elképesztő módon a város polgármestere, Matkovich Ilona immár évek óta NEM KÉPES elhatárolódni a saját testületében lévő NÁCI (perverz) ESZMÉKET VALLÓ és HANGOZTATÓ képviselőitől. Ezúttal Fehér (Zsizsik) Zsolt baloldali képviselő újra arra vetemedett, hogy a város jóvoltából szerzett jövedelméből finanszírozott exkluzív nyaralása előtt még egy váci holokauszt túlélő, a váci zsidó közösség vezetőjére támadjon. Az…

TOVÁBB SZÉPÜL A ZSINAGÓGA ÉS KÖRNYEZETE – A FELÚJÍTÁSHOZ SEMMI KÖZE AZ ÖNKORMÁNYZATNAK

TOVÁBB SZÉPÜL A ZSINAGÓGA ÉS KÖRNYEZETE – A FELÚJÍTÁSHOZ SEMMI KÖZE AZ ÖNKORMÁNYZATNAK

Újabb felújítási munkálatok kezdődtek a napokban az Eötvös utcai zsinagógánál – kormányzati támogatási forrásból és magánadományokból. A helyi önkormányzatnak semmi köze, szemernyi hozzájárulása nincs ehhez a restauráláshoz sem. A helyhatóság ugyanis 2019 óta szinte semmilyen támogatást nem ad a Váci Zsidó Hitközségnek. – Az elnyert támogatásból ezúttal a zsinagóga kapuzatának, az ablakoknak a teljes felújítása…

REMÉLJÜK, HOGY VÁC VÁROSA ÚJ VEZETÉSSEL MEGINT MÉLTÓ LESZ A RAOUL WALLENBERG-DÍJRA

REMÉLJÜK, HOGY VÁC VÁROSA ÚJ VEZETÉSSEL MEGINT MÉLTÓ LESZ A RAOUL WALLENBERG-DÍJRA

Vác város polgármesteri hivatalának honlapját még mindig díszíti a Raoul Wallenberg-díj, amit az előző önkormányzatok érdemeltek ki, azóta minden az ellenkezőjére változott. A rangos díj odaítélésére a Váci Zsidó Hitközség és több civilszervezet tett javaslatot 2015-ben. Tudomásom szerint ezt a kitüntető címet addig önkormányzat még nem kapta meg, azonban a város akkoriban mindenben megfelelt az…

TURAI JÁNOS: UTOLJÁRA AZ ÖNKORMÁNYZAT HOLOKAUSZT MEGEMLÉKEZÉSÉRŐL

TURAI JÁNOS: UTOLJÁRA AZ ÖNKORMÁNYZAT HOLOKAUSZT MEGEMLÉKEZÉSÉRŐL

Több médium is foglalkozott azzal, hogy a Váci Zsidó Hitközség május 26-án MÁRTÍR ISTENTISZTELETEN emlékezett meg a holokauszt idején Vácról és a Dunakanyar településeiről gettókba zárt és Auschwitzba deportált, valamint munkaszolgálatra elhurcolt mártírok haláláról. Az előbbiek 95%-át elégették, az utóbbiak döntő többségét az orosz frontra vitték, ahol a német és magyar csapatok előtt az aknákra…

ÉRDEKTELENSÉG ÖVEZTE A VÁCI ZSIDÓSÁG MEGKERÜLÉSÉVEL SZERVEZETT VÁROSHÁZI MEGEMLÉKEZÉST A TORNYOS PÁL UTCAI EMLÉKTÁBLÁNÁL

ÉRDEKTELENSÉG ÖVEZTE A VÁCI ZSIDÓSÁG MEGKERÜLÉSÉVEL SZERVEZETT VÁROSHÁZI MEGEMLÉKEZÉST A TORNYOS PÁL UTCAI EMLÉKTÁBLÁNÁL

Miután a Váci Zsidó Hitközség május 26-án méltó évfordulós kegyeleti eseményt tartott a zsinagógában, megemlékezve a Vácról és a környező településekről haláltáborokba vagy munkaszolgálatra elvitt zsidó emberek gettóba zárásának, elhurcolásának évfordulójáról, június 26-ára az önkormányzat is szervezett egy megemlékezést a Tornyos Pál utcai emléktáblánál. Az eseményen nagyjából tizenöt-húsz emlékező jelent meg, zömmel önkormányzati tisztségviselők, városházi…

POLGÁRMESTERI SEGÍTSÉGGEL VÁCON MÉG MINDIG KISÉRT AZ ANTISZEMITIZMUS SZELLEME?

POLGÁRMESTERI SEGÍTSÉGGEL VÁCON MÉG MINDIG KISÉRT AZ ANTISZEMITIZMUS SZELLEME?

Turai János, Váci Zsidó Hitközég elnöke az alábbi SAJTÓKÖZLEMÉNY-t juttatta el  szerkesztőségünkbe, amelyben súlyos neheztelését fejezi ki a városháza kezdeményezte vasárnapi holokauszt megemlékezéssel kapcsolatban. TURAI JÁNOS SAJTÓKÖZLEMÉNYE „Vác város önkormányzata által 2022 június 26-án, Vác Tornyos Pál utcában az emléktáblánál tartandó koszorúzással kapcsolatos meghívóról hivatalosan közöljük, hogy hitközségünk a tervezett koszorúzáson nem képviselteti magát. A…

KEGYELETI MEGEMLÉKEZÉS A ZSINAGÓGÁBAN A HALÁLTÁBOROKBA HURCOLTAK EMLÉKÉRE

KEGYELETI MEGEMLÉKEZÉS A ZSINAGÓGÁBAN A HALÁLTÁBOROKBA HURCOLTAK EMLÉKÉRE

A Vácról és a környező településekről haláltáborokba vagy munkaszolgálatra elvitt zsidók gettóba zárásáról, elhurcolásáról megemlékező évfordulós kegyeleti eseménynek adott helyet május 26-án a váci zsinagóga, ahol Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte a megjelenteket. Turai János köszönetet mondott a résztvevőknek azért, hogy eljöttek közösen emlékezni, osztozni a helyi zsidóság szinte teljes elpusztítása felett…