TÓTVÁRADI, A JOBBIKOS KÉPVISELŐ EGY JÓT GÚNYOLÓDOTT A VÁCI DROGHELYZETEN

TÓTVÁRADI, A JOBBIKOS KÉPVISELŐ EGY JÓT GÚNYOLÓDOTT A VÁCI DROGHELYZETEN

A napokban a Váci Élet csoportba egy megrendítő képösszeállítás került ki a szerencsétlen váci drogosok legutóbbi hétvégéjéről. Lassan talán minden helybéli számára ismeretessé vált az, hogy immár pár hónapja „beállt zombik” sokasága lepte el a belvárosunkat. Manapság a szintetikus pszichedelikus szerek következtében élőhalottakká válók sokasága kóborol a városunk központjában, kéreget, valamint némelyikük komoly félelmet kelt…

KRESZ PARK ROMBOLÁS 2.0 – TÓTVÁRADI SZERINT A STREETBALL „GYŐZÖTT”, AZ ÜGY „SZERENCSÉTLEN”, AZ ASZFALTOZÁS „BEÜTEMEZETT”

KRESZ PARK ROMBOLÁS 2.0 – TÓTVÁRADI SZERINT A STREETBALL „GYŐZÖTT”, AZ ÜGY „SZERENCSÉTLEN”, AZ ASZFALTOZÁS „BEÜTEMEZETT”

Azonnali mentegetőzésbe kezdett „egy váci weboldalon” megjelentekkel kapcsolatban Tótváradi-Nagy Bence. Kérjük, olvassák el majd az alábbi párbeszédét, amit Pető Csillával folytatott. A dolog lényegét tekintve e KRESZ parkos ügy olyan, mint egy jéghegy csúcsa, ami alatt a mélységben két eltérő világlátás, gondolkodásmód, attitűd, közösségről vallott nézet húzódik meg. Ennek csupán egyik apropója a ma délelőtt…

KICSINYES BOSSZÚT ÁLLT AZ ÖSSZEFOGÁS VEZETTE VÁROSHÁZA, AMINEK GYERMEKEINK LETTEK A KÁRVALLOTTJAI!

KICSINYES BOSSZÚT ÁLLT AZ ÖSSZEFOGÁS VEZETTE VÁROSHÁZA, AMINEK GYERMEKEINK LETTEK A KÁRVALLOTTJAI!

Pető Csilla (FIDESZ-KDNP) képviselő vezetésével és finanszírozásával, április 2-án lelkes gimnazista diákok játékokat festettek fel, az elhanyagolt deákvári KRESZ Park aszfaltjára. Szerda délelőtt – nincs rá jobb szó – egyszerűen szétbarmolták a gyerekek munkáját. Ami másfél év óta nem volt fontos – az aszfalt repedéseinek „kátyúzása” – arra most nagy sürgősséggel sort kerített a váciak…

NYUGVÓPONTRA JUTOTT-E A DEÁKVÁRI SPAR-PARKOLÓ ÜGYE? (ÚJRA ÉS ÚJRA)

NYUGVÓPONTRA JUTOTT-E A DEÁKVÁRI SPAR-PARKOLÓ ÜGYE? (ÚJRA ÉS ÚJRA)

Ha ismerős Önöknek ez a cím, akkor ez nem a véletlen műve, hiszen március 9-én ugyanezzel a címmel már megjelentettünk egy írást. Ebben a deákvári városrész lakóinak égető problémájára hívtuk fel a figyelmet, amelyet 2020. januárjától, majd márciusán, majd októberén át már nagy-nagy sajtófelhajtással, Facebook-aktivitással kísérve a városháza kreativitása által „megoldottnak” állítottak be. Most ezúttal…

ELLENZÉKI KÉPVISELŐI JAVASLAT A KRESZ PARK ELTÁVOLÍTOTT PINGPONGASZTALAI HELYÉRE

ELLENZÉKI KÉPVISELŐI JAVASLAT A KRESZ PARK ELTÁVOLÍTOTT PINGPONGASZTALAI HELYÉRE

Tótváradi-Nagy Bence közreműködése által, a KRESZ parkból eltávolítottak még tavaly októberben két pingpongasztalt, arra hivatkozva, hogy régi kopott már, valamint, hogy nem használják, idejét múltnak vélte a képviselő úr. Ráadásul – mint kifogás – felmerült az is, hogy hajléktalanok költöztek alá, akik most már mindenhol ott vannak városszerte. Az eltávolítást még egy „közvéleménykutatás” is alátámasztotta.…

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – HIÁBA AZ ILLUZIONISTA PROPAGANDA, A POLGÁROK MÉGIS LÁTJÁK A VALÓSÁGOT

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – HIÁBA AZ ILLUZIONISTA PROPAGANDA, A POLGÁROK MÉGIS LÁTJÁK A VALÓSÁGOT

Olvasóink már-már napi rendszerességgel küldik a borongós váci valóságról szóló képeket, a városháza pedig folyamatosan közöl egy másik alternatív valóságról szóló, ragyogóra túlspilázott híradásokat. Azok a képviselők, akik 2019 októbere előtt még minden eldobott almacsutka mellett fotózkodtak, botrányosnak vélve kisebb városi rendetlenséget is, most az Összefogás táblával felcicomázott sajtótájékoztatókat tartanak, hogy közpénzből elvégezték a legelemibb,…

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – TÓTVÁRADI-NAGY BENCE EGYSZERŰEN IGÉNYTELEN, VAGY CSAK TEHETETLEN?

EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – TÓTVÁRADI-NAGY BENCE EGYSZERŰEN IGÉNYTELEN, VAGY CSAK TEHETETLEN?

A közösségi médiában a napokban találkozhattunk egy emberfeletti teljesítményeket bemutató poszttal – írja levelében az egyik olvasónk. Az év folyamán teljesítménykampányt végző Tótváradi-Nagy Bencének a nevéhez „komoly eredmények” köthetőek, beszámolt már utcanév táblák, lámpák felszereléséről, zsákutca táblák kihelyezéséről. Köszönjük olvasónk észrevételét, fotóit! Ne nézzük le ezeket a fejlesztéseket, viszont egy éves teljesítménynek elég gyengék, főleg…

ZAVAROS TÖRTÉNELMI ESZMÉK KÁOSZÁBAN AZ ÖSSZEFOGÁS JOBBIKOSAI

ZAVAROS TÖRTÉNELMI ESZMÉK KÁOSZÁBAN AZ ÖSSZEFOGÁS JOBBIKOSAI

E képen az Összefogás három váci jobbikos képviselője látható, amikor még nem azok voltak, akik ma már oly méltónak bizonyulnak a szociálliberális önkormányzat acélkeménységű elveihez. Kászonyi, Fehér és Tóthváradi-Nagy Nyirő József fotója előtt szelfiznek akkor, amikor még nem a Farkasházy méltatta Hofi Géza Horthy-paródiát propagálták. A képaláírás lehetne: nyilas eszméktől a momentumos szélsőbalig. Gyurcsány Ferenc…

DEÁKVÁR IS SZEGÉNYEBB LETT KÖZHASZNÚ UTCABÚTOROKKAL

DEÁKVÁR IS SZEGÉNYEBB LETT KÖZHASZNÚ UTCABÚTOROKKAL

A képek szombaton a deákvári Kresz parkban készültek. Úgy tűnik, nem csak a városháza ismeri az asztfaltfestészetet, hanem Deákvár protestáló népe is, akik közül egyikük így fejezte ki a véleményét, miután egyik napról a másikra hűlt helyét találta két köztéri pingpongasztalnak. Újra városházi közreműködéssel szüntettek meg valamit, ami eddig a közösséget, lakosságot szolgálta. Ezt épp…