Történelmi Emlékhelyek Napja

Az elmúlt évek hagyományát követve 2023-ban is megrendezik a Történelmi Emlékhelyek Napját Vácon, a Hétkápolnánál. Az idén május 13-án, 14:00 órai kezdettel induló programsorozatot a szervezők igen különleges céllal szeretnék bővíteni, ugyanis az eseményen a Magyar Mentőmotor Alapítvány is megjelenik, akik számára adománygyűjtő koncertet is tartanak. Mivel várják látogatókat a teljes esemény során? Az Emlékhelyek Napján számos történész, illetve komolyzenei előadó tart majd előadást, amely közben a látogatók megismerkedhetnek a 300 éves Hétkápolna rejtélyeivel, történetével. A nap zárásaként adománygyűjtő koncertet ad a Váci Harmónia Kórus, akik az 1964-ben kezdték tevékenységüket, mára pedig közel 100 tagú vegyes karrá bővültek. A Harmónia…

Tovább

A Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete hívja és várja az érdeklődőket a Történelmi Emlékhelyek Napja váci programjára, mely május 14-én 14 órakor kezdődik a Hétkápolnánál. Az itt található honvéd emlékmű az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc első monumentális mementója, de a terület búcsújáró helyként is fontos történelmi emlékhely. A váci önkormányzat még az előző ciklus idején indítványozta, hogy a kisváci rabtemető is kerüljön be a történelmi emlékhelyek körébe, a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, immár a sírkert is a helyszínek közé tartozik. Program: • 14:00 – 14:05: Köszöntő és megnyitó Görbe József atya vezetésével • 14:05 – 14:10: Népzenei előadás Dobos Levente részéről – betyárnóták és…

Tovább

Érdekes és informatív előadásokkal, valamint népzenei és komolyzenei művek kíséretében várják a látogatókat május 14-én 14 órától a Történelmi Emlékhelyek Napján, a Hétkápolnában. Program: • 14:00 – 14:05: Köszöntő és megnyitó Görbe József atya vezetésével • 14:05 – 14:10: Népzenei előadás Dobos Levente részéről – betyárnóták és katonadalok furulyán és dudán • 14:10 – 14:25: Vác-Hétkápolna Kegytemplom, mint az 1848-49-es események tanúja, a Honvédemlékmű – Cservenák Péter helytörténész előadása • 14:25 – 14:30: Népzene Dobos Levente részéről • 14:30 – 14:45: Hoffmeister: 6 duó hegedűre és brácsára 5. tétel – Siket Anna és Fóris Zsófia előadása • 14:45 – 15:00:…

Tovább

Augusztus 29-én, a „Történelmi Emlékhelyek Napja” alkalmából Vácott, a Ligetben is gazdag programmal várták az érdeklődőket a helyi szervezők, házigazdák, közreműködők. Minden előadásból kicsengett, mennyire fontos szakrális-, történelmi-, kulturális- és természeti helyszín a Hétkápolna kegytemplom, a honvéd emlékmű, a források varázslatos környezete. Az esemény plakátja így invitálta az érdeklődőket arra, hogy az ősök lábnyomába lépjenek: „Sétáljon el Vác határába, a Hétkápolna kegytemplomhoz, tisztelettel adózva elődeink emlékének…”. Ennek jegyében az eseményt rövid séta vezette be a horgásztótól a ligeti forrásokat érintve a kegytemplomig, illetve a ’48-as honvéd emlékműig, miközben Gyalai László, az esemény egyik főszervezője számos tudnivalót osztott meg a résztvevőkkel,…

Tovább