Csütörtökön délutánra a váci foci helyzetével kapcsolatos lakossági fórumot hirdetett a városháza dísztermébe Matkovich Ilona polgármester, de a „társadalmasítás” futószalagjára feltett esemény valódi célja jól érzékelhetően nem az volt, hogy a sportág helyi infrastrukturális, finanszírozási feltételeinek javítására irányuló elképzelések kerüljenek fókuszba. A valós céllal kapcsolatban már a körülbelül félszázas létszámban elfoglalt széksorokon végignézve képbe lehetett kerülni, el lehetett igazodni, hiszen legalább húsz fő az önkormányzat döntéshozásra képes többségét adó szivárványos képviselő-testületi alakulatot, a polgármesteri kabinetet, a városházi médiát képviselte, csak ez utóbbi öt (!!!) emberrel domborított. Felmerülhet a kérdés: talán csak nem azért volt ez így, mert a városvezető úgy…
társadalmasítás
Kedden délután, igencsak dologidőben úgymond társadalmasító fórumot „hirdetett” a művelődési központba Molnár Nándor deákvári önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke, mindössze egy óra eltéréssel rögtön kettőt is. Úgy látszik, hogy a városvezetés a beruházásokat megelőző egyeztetések elhanyagolása miatti lakossági felháborodástól megijedve beindítja az ilyesfajta összejövetelek futószalagját. Viszont nagy kérdés, hogy nem csupán színjáték-e az egész. Hiszen már a keddi fórumok „meghirdetése” is kételyre adhatott okot: információink szerint csak a fészbúkon bukkantak rá többen az események hírére, de aztán ezt számosan megosztották, szórólapozták, élő szóban is terjesztették. Így aztán nagyon sokan érkeztek a fórumokra, de a művelődési központban döbbenten vették tudomásul,…
Molnár Nándor baloldali képviselő lakossági fórumot tart a Madách Imre Művelődési Központ Kamaratermében Naszály utca – Altány utca – Hegymester utca – Donga utca – Hordó utca térségének infrastrukturális fejlesztéséről. Úgy tűnik, hogy Molnár Nándor képviselő úr valamelyest tanult a Kőhíd Lakópark körüli építkezés hibáiból és igyekszik – az ismereteink szerint a környéken megvalósuló 96, majd később 300 lakás építését úgy előkészíteni, hogy ne fulladjon olyan lakossági botrányba, ami jelenleg éppen a Kőhíd parknál történik. Azt kérjük a váciaktól, hogy a túlterjeszkedő ingatlanlobbista önkormányzat kontrollálása miatt menjenek el erre az ülésre és jól figyeljék meg, hogy milyen módon próbálja elvenni…