Megérkezett a tanárok és az óvónők megemelt bére – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a kormány Facebook-oldalán, rámutatva: idén januártól újabb 21,2 százalékkal nőttek a bérek, tavaly januártól pedig már megvalósult egy 32,2 százalékos emelés. Rétvári Bence a videóban hangsúlyozta: összességében idén 339 milliárd forinttal többet keres 143 ezer tanár, tanító, óvónő. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg 2010-ben 200 ezer forint körül volt a pedagógusok átlagos fizetése Magyarországon, ma már 844 ezer forint. Azok, akik hátrányos helyzetű gyermekeket tanítanak, még magasabb fizetést kapnak, hiszen ők automatikusan 20 százalékos többlethez jutnak. Többet kapnak azok a tanárok is,…
tanárok
Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése zajlik: az idei 32,2 százalékos emelkedés után januártól átlagosan 21,2 százalékkal tovább nő a tanárok és az óvónők bére. 2025-ban az átlagos tanárbér 844 ezer forint lesz – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán. Rétvári Bence kiemelte, így négy év alatt összesen több mint 93 százalékkal emelkednek a tanárbérek, ami azt jelenti, hogy közel megduplázzák a pedagógusok bérét. További jó hír, hogy az év végén az állami iskolákban 187 500 forintos átlagos céljuttatást kapnak a tanárok. Ennek egy része fix, 75 ezer forint, a többi része pedig teljesítményarányos – ismertette. Hozzátette: ez…
Juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén, ennek a minimum összege hetvenötezer forint, ez a fix rész, amit mindenki meg fog kapni, és efölött egy teljesítményarányos rész is lesz – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában. Rétvári Bence közölte: a tankerületek létszámarányosan megkaptát ezt a juttatást a Klebelsberg Központtól, a tankerületek szintén létszámarányosan szétosztották az iskolák között. Az iskolákon belül az iskolaigazgató döntheti el, hogy ki az, aki ebben a tanévben a teljesítményével az átlagnál jobban járult hozzá az iskolai teljesítményhez, többet tett akár az órákon, akár az órákon…