ILYEN MÉG NEM VOLT – TÖBB MINT 30 EZER PIROTECHNIKAI EFFEKT LESZ A TŰZIJÁTÉKON

ILYEN MÉG NEM VOLT – TÖBB MINT 30 EZER PIROTECHNIKAI EFFEKT LESZ A TŰZIJÁTÉKON

Harmincnégyezer pirotechnikai effekt, fényjáték, épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón lesz az augusztus 20-ai ünnepi rendezvénysorozat fináléján – közölte a rendezvény kommunikációjáért felelős ügynökség. A minden eddiginél komplexebb tűzijáték alatt bengáli tüzek borítják be a Dunát, miközben a nemzeti történelem jelentős eseményeit élhetik át a látogatók a nemzetközileg is elismert magyar…

MA AZOKAT TÁMADJÁK, AKIK HŰEK SZENT ISTVÁN ESZMÉIHEZ

MA AZOKAT TÁMADJÁK, AKIK HŰEK SZENT ISTVÁN ESZMÉIHEZ

Szentmisével, kenyérsütéssel, versenyekkel és számos gyermekprogrammal várták az érdeklődőket Letkésen augusztus 20-án. A rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött a helyi római katolikus templomban, majd Huszák Tamás polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében emlékeztetett: Szent István a keresztény hit alapjaira építette nemzetünket. Stabil viszonyokat teremtett és egy erős, nyugati, keresztény államot hozott létre és döntésével végérvényesen kijelölte helyünket…

RÉTVÁRI: SEM A HAZÁNK, SEM A CSALÁDUNK NEM ELADÓ SEMMILYEN PÉNZÉRT

RÉTVÁRI: SEM A HAZÁNK, SEM A CSALÁDUNK NEM ELADÓ SEMMILYEN PÉNZÉRT

Minden magyarnak joga van felemelt fejjel járni, mert van mire büszkének lennünk – fogalmazott Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen Nagymaroson. A sok történelmi megpróbáltatás, sorscsapás ellenére az idő minket igazolt, és a magyarok továbbra is a Kárpát-medence vezető nemzete – mondta Rétvári…