Sigray István dr. Zsidel Szilviának írt levelét Mokánszky Zoltán Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő olvasta fel a képviselő-testület decemberi ülésén. Sigray István levelét teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük: „November 3-án, több mint egy hónapja küldtem el levelemet jegyző asszonynak, https://www.facebook.com/…/5241…/posts/2144291969250159/ amelyben két kérdést fogalmaztam meg. Az egyikben arról érdeklődtem, hogy melyek azok a jogszabályok, amelyek alapján nem lehet olyan alapvető közérdeklődésre számot tartó információkat nyilvánosságra hozni, amelyek alapján mindenki eldöntheti, mennyire etikusan járt el a polgármester olyan ügyekben, amelyek közeli hozzátartozóját érintették. A másikban egészen konkrétan azt az eldöntendő kérdést tettem fel, hogy az egyik ilyen ügyben, a Paduc utca ügyében zárt…
Sigray István
A városvezetés valamikor szeretne valamiféle felújítást végezni a Széchenyi utcában. Ez akár üdvözlendő is lehetne (mondjuk 2019-ben meg is ígérték), csak hát az ördög a részletekben van. Amint a Szent István tér kapcsán, úgy a Széchenyi utca kapcsán is Google-kérdőívvel szeretnék a demokratikus kereteket átlépni. Mi is történt? Március 12-én egy Facebook-csoportot hozott létre a városvezetés mindenféle hírverés nélkül. Aznap a frissen alakított, csak a bennfentesek számára ismert csoportban valaki név nélkül egy Google-űrlapot (kérdőívet) osztott meg azzal a kísérőszöveggel, hogy annak eredményét figyelembe veszik a tervek során. Ez azt valószínűsíti, hogy a városvezetés név és felelősség nélkül osztott meg…
Átmeneti korban élünk, melynek folyamatait megérteni és arra adekvát, jó, előremutató, stratégiai válaszokat adni lenne hivatott a városvezetés – állítja Sigray István matematikus többek között az új parkoló övezetekkel kapcsolatban. A „Váci Élet”-ben szeretettel üdvözölte Molnár Nándor képviselőt és neki válaszolva a következő posztot tette ki: „Ha a kis gömböc meséjét a teljes indukcióval összekombináljuk, megkapjuk a váci parkolás jövőjét – kezdte hozzászólását Sigray István. 2010 és ’18 közt volt a teljes díjmentesség. Majd jött a régen várt mélygarázs átadás, és így a díjmentesség értelemszerűen megszűnt. (Jó, tudom, valószínűleg a teljes díjmentesség amúgy sem maradhatott volna fenntartható.). Elindult útjára a…
A Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete a július 6-i közgyűlésén foglalkozott a Kőhíd lakóparknál elkezdődött társasház építkezéssel, és ennek kapcsán szolidaritásáról biztosítja a helyi érintettek civil önszerveződő csapatát. Ezen túl az alábbi két kérését fogalmazza meg az illetékesek felé: Szeretné, ha nyilvános lenne a váci tervtanács építési terveket véleményező ülésének hat jegyzőkönyve. Mivel a tervtanácsról szóló önkormányzati rendelet /LINK/ lehetővé teszi összeférhetetlenség megvalósulását (8/2013 (I.25) rendelet 10. § 3. pontja és 17. § 2. pontjának c bekezdése), ezért jónak tartaná, ha Vác Város Önkormányzata módosítaná a nevezett rendeletet, vagy alkotna egy, az összeférhetetlenség kizárását célzó rendeletet, amely a jelzett összeférhetetlenségi…
Én kiálltam egy cikkemben Papp László mellett, a leírt érdemeit is teljes mértékben respektálom, de jelenleg egy nagyobb adóssága van a városvezetésnek – írja Sigray István FELHÍVÁS JAVASLATTÉTELRE PRO URBE KITÜNTETÉS VÁC, 2022. című cikkünk kommentjében. Szalay Ákos posztumusz kitüntetésével (minden, a mostani városvezetéssel szembeni erős fenntartásom ellenére) nem kéne a következő önkormányzati ciklust megvárni. Ákos hatalmas szellemi hagyatékának nem kis része Vácról szól, annak méltó feldolgozását mielőbb meg kellene kezdeni. Nyilván egy posztumusz kitüntetés nem feltétele ennek, de jó alap lenne ahhoz, hogy megvalósuljon Ákos Vácot érintő szellemi hagyatékának értékmentése. A Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete a június 1-jén…
Matkovich szokásos vasárnapi bejegyzésében azt állította, hogy Papp László a gyűjteményével együtt jogcím nélkül tartózkodik a Káptalan u. 16-ban. Hasonló tartalmú szöveg jelent meg Vác város honlapján. Ez önmagában igaz állítás, csakhogy, mint oly sokszor, az igazság minden részletét nem bontották ki. A tények ugyanis a következők: a nevezett ingatlanra kötött szerződés ez év február 24-én lejárt. A szerződés szeptember 30-ig való meghosszabbítását a testület februári ülésére terjesztették elő. Az előterjesztést megelőzte a gazdasági és városfejlesztési bizottság határozata, amelyet az ülés jegyzőkönyvében a 19. és 20. oldalán leírtak szerint vita nélkül, egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett hét igen szavazattal…
Április 3-án választjuk meg a következő ciklus országgyűlési képviselőit, és döntünk arról, hogy melyik politikai erő vezesse az országot az elkövetkező négy évben. Az erőviszonyok kiegyenlítettnek tűnnek, ezért nem várható, hogy a következő kormánynak 2/3-os többsége legyen az országgyűlésben. Emiatt különös jelentősége van annak, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay két jogásszal, Vörös Imre volt alkotmánybíróval és Fleck Zoltánnal egy nyilvános beszélgetésen vett részt, amelyben elhangzott, hogy az alaptörvényt szükség esetén feles többséggel semmissé nyilvánítanák. Forrás: 27:00 után. Márki-Zay egy Fleck Zoltán által vezetett csoportot kért fel új alkotmány előkészítésére. Az alaptörvény semmisnek nyilvánításának programja Vörös Imréhez köthető. Vörös levezetése szerint…
Ahogy a járványhelyzet újra megengedte, a Kilátóban Imre Zsolt szíves meghívására megint elindultak a Váci Polgári Fórum estjei. Vác nemzeti-konzervatív elkötelezettségű polgárai összejöveteleire a szervezők rendszeresen felkérnek egy-egy adott témában jártas előadót, akikkel az előadásaik után a meghívottak kötetlenül beszélgethetnek mind helyi, mind országos közéleti kérdésekről. A legutóbbi, decemberi alkalom, kimondottan szívélyes hangulatú baráti találkozó volt, amelyen mintegy ötvenen vettek részt. Az előadások ezúttal három témát öleltek fel. A migráció és annak hatásai napjainkban ■ Előadó: Molnár J. Péter, a Hír TV munkatársa és vendége Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet helyettes vezetője A fiatal kutató a beszélgetés első felében élesen…
A béke szóhoz az előző rendszerben egzotikus utótagokat kreált a politika. A „békeharc” az előző század ötvenes éveinek egyik kedvenc szava volt. Ennek jegyében börtönöztek be, rosszabb esetben végeztek ki embereket, ennek jegyében született a recski haláltábor, ennek jegyében telepítettek ki embereket, és ennek kellett megfelelni mindazoknak, akik nem akarták, hogy megnyomorítsák napi életüket. Ugyanennek az időnek voltak termékei a békepapok is. A két szó közös jellemzője a béke szó inflálása volt. Városunkban az átalakítás előtt álló Szent István téren is láthatjuk a béke szó inflálásának egy tárgyi emlékét, amelyet mostanság „Béke-szoborként” emlegetnek. A szobron szereplő négy tábla egyikén ugyan…
A Társaság a szabadságjogokért nevű civil szervezet (TASZ) közleményt adott ki a Facebook-oldalán a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban. Sigray István egyetemi oktató már nem először tisztelte meg lapunkat egy-egy helyi téma kapcsán a véleményével, most azonban egy országos ügy kapcsán írt, amelynek Vácon is következményei lehetnek. Idézet a TASZ-közleményből: „A kártyát mindenki megkapja, akár napokkal az első oltása után is, de ekkor még nem alakult ki a védettsége. Az igazolvány és a kormány kommunikációja hamis biztonságérzetbe ringatja az embereket. Pedig a védettség csak a második oltás után alakul ki, ezért a kártyát is csak ez után lehetne kiadni. Ha a kártyával…