Semmelweis napi kitüntetések

Dr. Urbán Edina igazgató köszöntője után ökumenikus áldással kezdődött csütörtökön a Jávorszky Ödön Kórházban a Semmelweis-napi ünnepség, a közös szolgálatban Marton Zsolt megyéspüspök, dr. Borsi Attila református-, Detre János evangélikus-, Meláth Attila baptista lelkészek, illetve Rózsahegyi Katalin református és dr. Faragó Artúr katolikus kórházlelkészek vettek részt, illetve énekléssel közreműködött dr. Kiss-Tampu Tatiana belgyógyász szakorvos, népdalénekes. – Az irgalom atyja és minden vigasztalás Istene megkülönböztetett szeretettel és áldással kíséri a betegeket minden megpróbáltatásukban, és azokat is, akik bármiképpen segítenek és szolgálnak a betegeknek, mi pedig kifejezzük köszönetünket az orvosoknak, ápolóknak és az intézmény minden munkatársának – mondta köszöntésként Marton Zsolt. Az…

Tovább