FELOLVASÓ SZÍNHÁZI EST UTÁN PANDÉMIA MIATTI MŰSORVÁLTOZÁS A CREDOBAN

FELOLVASÓ SZÍNHÁZI EST UTÁN PANDÉMIA MIATTI MŰSORVÁLTOZÁS A CREDOBAN

November 4-én felolvasó színházi programra várta a közönséget a Váci Egyházmegye kulturális és közösségi központja, a Credo-ház. Fazekas István Jókai-díjas drámaíró Ámokfutó idők című művét Koncz Gábor Jászai- és Kossuth-díjas színművész, Gregor Bernadett Jászai-díjas színművésznő valamint maga a szerző interpretálta – az előadást Dörner György Kossuth-díjas színművész, rendező, az Újszínház igazgatója rendezte. A kamaradarab a…

„EZ A DIVAT” – SZANISZLÓ RÓBERT FOTÓRIPORTER SZEMSZÖGÉBŐL

„EZ A DIVAT” – SZANISZLÓ RÓBERT FOTÓRIPORTER SZEMSZÖGÉBŐL

A váci illetőségű Szaniszló Róbert fotóriporter divatbemutatókon készült felvételeiből válogatott önálló kiállítását láthatják az érdeklődők november végéig a budapesti Hegyvidék Kulturális Szalonban. – Amint a cím utal rá, ezúttal a divatfotóimból állítottam ki egy válogatást, szám szerint tizenhat képet, melyek az elmúlt 10 évben készültek és reményem szerint hűen, megragadóan visszaadják a divatbemutatók hangulatát, az…

„A FOTÓ ÜNNEPE” A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

„A FOTÓ ÜNNEPE” A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

Csaknem egy héttel azután, hogy megnyílt a művelődési központ emeleti galériájában a Forte Fotóklub Vác – „A fotó ünnepe” című – hagyományos évzáró tárlata, november 5-én újabb találkozót tartott az alkotóközösség, immár ismét a legutóbbi alkalmakról igazoltan hiányzó alapító klubelnök, Cservenák Péter vezetésével. A találkozó bevezetéseként együtt ismét bekanyarodtak a megjelentek közös kiállításuk folyosójára, elbeszélgettek…

HIT ÉS HIVATÁS: SÜVEGES GERGŐ ÖNVALLOMÁSA A CREDO SOROZATÁBAN

HIT ÉS HIVATÁS: SÜVEGES GERGŐ ÖNVALLOMÁSA A CREDO SOROZATÁBAN

Rendhagyóan alakult a Credo-házban a „Hit és hivatás” című beszélgetősorozat legutóbbi eseménye: a meghívott vendég, Süveges Gergő korábbi televíziós, jelenleg főképp rádiós szerkesztő-műsorvezető nem tudott személyesen eljönni, ám skype-kapcsolattal mégis kérdezni tudta őt a közönség előtt Jákfalvy Kata házigazda, műsorvezető. A beszélgetés során szó esett gyermekkori és felnőttkori hitről, templomi közösségről, házasságról, apaságról négy gyermekkel,…

FELOLVASÓ SZÍNHÁZI EST, KÖNYVBEMUTATÓ, FILMVETÍTÉS IS SZEREPEL A CREDO-HÁZ NOVEMBERI PROGRAMJÁBAN

FELOLVASÓ SZÍNHÁZI EST, KÖNYVBEMUTATÓ, FILMVETÍTÉS IS SZEREPEL A CREDO-HÁZ NOVEMBERI PROGRAMJÁBAN

Novemberben is rendkívül változatos programmal várja az érdeklődőket a Váci Egyházmegye kulturális központja, a Credo-ház. November 4-én 18 órai kezdettel egyfelvonásos felolvasó színházi esten vehet részt a közönség: a Dörner György Kossuth-díjas színművész, az Újszínház igazgatója rendezte, „Ámokfutó idők” című előadás két szereplője Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész és Gregor Bernadett Jászai…

RIBÁRY ZOLTÁN: TISZTELET A HŐSÖKNEK FŐHAJTÁSSAL, ORGONA MUZSIKÁVAL

RIBÁRY ZOLTÁN: TISZTELET A HŐSÖKNEK FŐHAJTÁSSAL, ORGONA MUZSIKÁVAL

Az október 23-ai nemzeti ünnep váci megemlékezése, a helyi ’56-os hősök és mártírok emléktábláinál tartott koszorúzások utolsó állomásán, a püspöki palotánál különösen fontos gondolatokat fogalmazott meg Marton Zsolt megyéspüspök, vértelen vértanú elődje, dr. Pétery József életpéldájára irányítva a figyelmet. A Váci Egyházmegye főpásztora Földváry Gergely: „Egy vértelen vértanú életútja” című tanulmányának azzal a megállapításával kezdte…

HELYI RENDSZERVÁLTÓK I. – INTERJÚ BARTOS FERENCCEL, A RENDSZERVÁLTÁS POLGÁRMESTERÉVEL

HELYI RENDSZERVÁLTÓK I. – INTERJÚ BARTOS FERENCCEL, A RENDSZERVÁLTÁS POLGÁRMESTERÉVEL

Harminc esztendővel ezelőtt újra szabad választásokon állíthattak vezetőket a települések élére a választópolgárok. Hazánk és városunk életében egyaránt nagyon komoly fordulatot jelentett az egypártrendszer, a kádári diktatúra helyébe lépő többpártrendszeri alapon szerveződött demokratikus helyhatósági választás. Színes és érdekes összetételű volt az első képviselő-testület, amely az akkori szabályozás szerint maga dönthetett a polgármesteréről, aki Vácott a…