A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja kezdeményezésére életre hívott, középiskolásokat és a felsőoktatásban tanulókat megmozgató „PROFI-T-ABILITY” kapcsolatépítő verseny országos Piarista Kilátó Központban lezajlott döntőjéről már pénteken beszámoltunk, most az ünnepélyes zárásról adunk hírt, amelynek díjátadóján dr. Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára méltatta az esemény fontosságát: „A rendezvényen résztvevő diákok számára minden olyan alkalom lehetőség, ahol a pályaorientációban segítséget kapnak. Ez a mai esemény is egy olyan rendezvény volt, ahol a fiatalok olyan képességeiket próbálhatták ki, ami közelebb viszi őket ahhoz, hogy sikeres legyen a pályaválasztásuk, hiszen egy pályaorientációs játékban vettek részt. A kormány számára is kiemelten fontos…
PROFI-T-ABILITY Országos Társasjáték Bajnokság
A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja kezdeményezésére életre hívott, középiskolásokat és a felsőoktatásban tanulókat megmozgató „PROFI-T-ABILITY” kapcsolatépítő verseny országos döntőjének ad(ott) helyet ma a Piarista Kilátó Központ. A szervezők és a házigazda intézmény alaposan megadták a módját a hangulatfokozásnak, már azzal, ahogy a többek között az „Észbontókból” vagy épp a „Szerencsepercekből” ismert Kovács Áron televíziós műsorvezető egyenként, név szerint szólította a küzdőtérre, azaz a társasjáték asztalokhoz a nyolc területi elődöntőből ide jutott huszonnégy versenyzőt és persze a versenybírókat is. Szabó Zoltán, a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja elnöke köszöntőjében óriási élménynek és felemelő sikernek mondta az első alkalommal megszervezett versenyt, s mint…
Csütörtökön hetedik állomásához érkezett a PROFI-T-ABILITY Országos Társasjáték Bajnokság Vácon a Kilátóban, mely játékos formában hoz közelebb fiatalokhoz egy szakmát, nevezetesen a logisztikát. Öt szakember megtervezett egy társasjátékot, megismertette olyan nagy cégeket vezető logisztikusokkal, akik a mindennapjaikban jól ismerik a szakma szépségeit és nehézségeit, ezért szeretnének minél hamarabb, minél játékosabb formában, élményre alapozottan eljutni a középiskolás korosztályhoz, hogy megismertessék a gazdasági élet működését, a logisztikában, mint szakmában rejlő kihívásokat. Az országos társasjáték bajnokságon a Szakképzési Centrumokhoz tartozó iskolák vettek részt, minden régióból három diák jutott tovább, így a döntőt szintén Vácon, a Kilátóban rendezik november 18-án 24 fő részvételével. A jelentős…