A vasárnap kora esti szentmise keretében is elköszönhettek a Barátok temploma közösségének tagjai Tömördi Viktor atyától, aki csaknem egy évtizedes itteni jelenléte után a jövőben rendje sümegi központjában folytatja szolgálatát. Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész, a templom főkántora közösségi médiás oldalukon ezekkel a szavakkal búcsúztatta a tudós papot, sokak Viktor páterét: „Egy korszak megint lezárul, hogy jöjjön egy új. Köszönjük Viktor atya a szolgálatodat. A Jóisten vezessen utadon!” Viktor atya főszerepet vállalt többek között abban is, hogy a volt rendházban kialakított Piarista Kilátó Központ létrehozása mellett a templom is gyönyörűen megújulhatott kívül-belül, Vác önkormányzata is nagy hálával tartozik/tartozna neki közösségépítő, szervező,…
Piarista Kilátó Központ
„Az az alkalom hozott össze ma bennünket, hogy az Európai Szakképzési Hét keretében ismételten megmutathatjuk a nagy nyilvánosságnak, hogy a szakképzés milyen új innovációkkal gazdagodott” – kezdte köszöntőjét Pölöskei Gáborné, az ITM helyettes államtitkára. Az Európai Bizottság indította el 2016-ban a szakképzési hetet, amelyhez Magyarország is csatlakozott különböző programokkal. A programok számában Magyarország idén dobogós lett, a második helyezettek vagyunk. Mintegy 165 bemutatót jegyeztek föl az Európai Bizottság honlapján, a legtöbbet Törökország jegyezte, Magyarország a második lett. Az európai szakképzési hét azonban nem csak egy hét, bár erre a hétre koncentrálódnak a konferenciák és ekkor mutatkoznak be innovációikkal az iskolák,…
Ahogy az már csak lenni szokott, zsúfolásig megtelt a Piarista Kilátó Központ nagyterme a Rétvári Bence országgyűlési képviselő kezdeményezésére életre hívott Váci Polgári Estek legutóbbi eseményére, az április 28-án rendezett alkalmon Mráz Ágoston Sámuel politológus, egyetemi tanár, a Nézőpont Intézet alapítója, igazgatója volt a meghívott vendég. Az élénk érdeklődés ismételten ékes válasz volt az eseménysorozattal kapcsolatban az egyik balliberális lapban, portálon megjelent pikírt megjegyzésre is, miszerint nagy igény lehet a városban ezekre az estekre – nos, igen, ez erősen így igaz, bármennyire nem tetszik a fanyalgóknak. Ezúttal két piarista öregdiák volt az est két főszereplője, a házigazda Rétvári Bence ezzel…
A volt ferences rendházban kialakított Piarista Kilátó Központ – oktatási, továbbképzési, pályaorintációs – alapfeladatai mellett egyre fontosabb kulturális-művészeti befogadó színtérré válik egyben, koncerteknek, színi előadásoknak is teret ad alkalomadtán, legutóbb, november 12-én este a „Bizáncból küldetett” című új monoopera bemutatójának adott helyet a nagyterem. A darab szerzői Pajor András katolikus pap, író és Kristofori Ferenc zeneszerző, a Magyar Állami Operaház magánénekese. A regény, illetve monodráma műfajú alapmű és a zenés színpadi feldolgozás születése kapcsán egyaránt ihletadó gondolatnak mondható az a kétely és bizakodás, miszerint elképzelhető-e, hogy nemzedékek nőnek fel, akik már nem érzik a nemzet iránti felelősséget, akiket már hidegen…
Vác Civitas Hangversenysorozat címmel a Sándor Bence vezette Vác Civitas Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesei MATINÉKONCERTEKET adnak a PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONTBAN. IDŐPONTOK: 2021. június 26. 10:00 2021. július 31. 10:00 2021. augusztus 28. 10:00 2021. szeptember 18. 10:00 2021. október 30. 10:00 Helyszín: Vác, Piarista Kilátó Központ (2600 Vác, Géza király tér 10.) A rendezvények mindegyike ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött! Jelentkezés itt! Jelentkezési határidő, az adott koncert előtti 4 munkanap. Felhívják a résztvevők figyelmét, hogy a programon fotó/videó felvétel készül! Valamint a szervezők kérik az aktuális járványügyi intézkedések betartását!
Az egykori váci ferences kolostor épületének teljes körű felújításával elkészült a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ (röviden: Piarista Kilátó Központ) épülete. Kedden történt az ünnepélyes átadó, ahol a kormány, a ferences és a piarista rend elöljárói és Marton Zsolt megyés püspök jelenlétében nyithatta meg immár az új intézmény a kapuit. A 2018-2020 között lezajlott építkezés a Magyar Kormány támogatásával, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a Piarista Rend Magyar Tartománya közös beruházásában valósult meg. A váci Piarista Kilátó Központ azzal a céllal jött létre, hogy elsősorban a váci-, és környékbeli fiatalok pályaorientációját, munkaerőpiaci elhelyezkedését, majd beilleszkedését…