MEGJELENT A NEA 2024 PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

MEGJELENT A NEA 2024 PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

Megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap jövő évre vonatkozó pályázati kiírása – közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, a pályázati keret mintegy 14 milliárd forint, ami hárommilliárdos emelkedést jelent az idei évhez képest – ismertette a helyettes államtitkár, aki elmondta: az emelkedés oka az, hogy a személyi jövedelemadó egyszázalékos…

ÚJ ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZHATNAK A MAGYAR PEDAGÓGUSOK

ÚJ ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZHATNAK A MAGYAR PEDAGÓGUSOK

Havi nettó 75 ezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak a tehetséggondozásban kulcsszerepet játszó tanárok a kormány által most meghirdetett Köbüki programban – mondta Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár. Hornung Ágnes szavai szerint mindenki számára nyitott, minél több tehetséget azonosító és aztán folyamatosan támogató, átlátható és utánkövethető rendszert szeretnének létrehozni, amelybe a jelenleg is futó tehetséggondozó programokat is…

AZ ÉV MADÁRBARÁT TELEPÜLÉSÉT KERESI A MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET

AZ ÉV MADÁRBARÁT TELEPÜLÉSÉT KERESI A MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET

Az Év Madárbarát települése cím elnyerésére hirdet pályázatot önkormányzatok részére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szeptember 15-i határidővel – írja az MTI. A mintaprojektre olyan önkormányzatok pályázhatnak, amelyek már tettek lépéseket annak érdekében, hogy az ember és a természet összhangja újból létrejöhessen, és amelyek közterületein, intézményeiben már vannak kihelyezve madárvédelmi eszközök (odúk, odútelepek). A…

FIATALOKNAK HIRDETETT ALKOTÓPÁLYÁZATTAL HÍVJÁK FEL A FIGYELMET AZ ÉV EMLŐSÉRE, A VAKONDRA

FIATALOKNAK HIRDETETT ALKOTÓPÁLYÁZATTAL HÍVJÁK FEL A FIGYELMET AZ ÉV EMLŐSÉRE, A VAKONDRA

Az év emlőséhez, a vakondhoz kapcsolódó kreatív alkotópályázatokat hirdet fiataloknak a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és az Agrárminisztérium. A középiskolásoktól plakátterveket, az általános iskolásoktól vers- és dalillusztrációkat várnak. A Vadonleső Program már több mint 13 éve önkéntesek segítségével gyűjt 18 védett növény- és állatfaj elterjedésével és veszélyeztetettségével kapcsolatos adatokat. A programot működtető szervezetek 2014-ben…

MÁR LEHET PÁLYÁZNI AZBESZTMENTESÍTÉSRE

MÁR LEHET PÁLYÁZNI AZBESZTMENTESÍTÉSRE

A kormány támogatja az ország megtisztítását a veszélyes hulladékoktól, ezért második alkalommal hirdette meg az országos azbesztmentesítési pályázatot. A felhívás keretében eddig közel 1500 lakossági ügyféltől szállították el ártalmatlanításra az azbesztet tartalmazó építőanyag hulladékot. A korábbihoz hasonlóan a pályázaton elnyerhető egyszeri, nem pénzbeli támogatás ingatlanonként maximum 400 négyzetméter mennyiségű azbeszthulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanításra történő…

AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA KÖZPONTI ÉPÜLETÉNEK ÉPÜLETENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉS ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK MEGVALÓSULÁSÁRÓL

AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA KÖZPONTI ÉPÜLETÉNEK ÉPÜLETENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉS ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK MEGVALÓSULÁSÁRÓL

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Központi épületének, valamint Szent Miklós téri épületének energetikai felújítását megelőző előkészítési munkákat valósított meg a KEHOP-5.2.15-21-2021-00005 sorszámú, 21 545 550 forint támogatás tartalmú, 100 százalékos intenzitású uniós forrást magában foglaló pályázat keretében. A projekt célja a Főiskola energetikailag még nem megfelelő utolsó két épületének, a Központi épületnek (2600 Vác, Schuszter Konstantin…

A DDC KÖRNYEZETBARÁT SZEMLÉLETMÓD KIALAKÍTÁSÁT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATÁT IDÉN A CHÁZÁR ANDRÁS EGYMI ÉS A VÁCI ALSÓVÁROSI ÓVODA NYERTE MEG

A DDC KÖRNYEZETBARÁT SZEMLÉLETMÓD KIALAKÍTÁSÁT TÁMOGATÓ PÁLYÁZATÁT IDÉN A CHÁZÁR ANDRÁS EGYMI ÉS A VÁCI ALSÓVÁROSI ÓVODA NYERTE MEG

A környezetbarát szemléletmód kialakítását nem lehet elég korán elkezdeni – vallják a tudatos szülők és nevelők. Egyre többen gondolkodnak hasonlóan, és a lehetőségek köre is szélesedik. A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) által létrehozott Zöld Megoldás-pályázat keretében 2023-ban újabb projektek valósulnak meg a környezetbarát szemléletmód mentén – számolt be a vállalat. Közleményükben emlékeztetnek: a fenntarthatóság és…

KIÍRTÁK A DUNA MŰVÉSZETI MESTERE 2022 ALKOTÓI PÁLYÁZATOT

KIÍRTÁK A DUNA MŰVÉSZETI MESTERE 2022 ALKOTÓI PÁLYÁZATOT

A Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR), a Global Water Partnership Közép- és Kelet-Európa Régió (GWP CEE) és a GWP Magyarország Alapítvány a Nemzetközi Duna Nap alkalmából 2022-ben ismét meghirdeti a Duna Művészeti Mestere (DAM) alkotói pályázatot 6-18 éves korú diákok részére. A verseny feladata, hogy a pályázók folyók, tavak partján tett látogatás alapján – a…

ZÖLD MEGOLDÁS-PÁLYÁZAT: A JELEN ÉS A JÖVŐ TÁMOGATÓJA

ZÖLD MEGOLDÁS-PÁLYÁZAT: A JELEN ÉS A JÖVŐ TÁMOGATÓJA

Fenntarthatóság, környezettudatosság, a természeti környezet megismerése. A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) ezekre az elvekre alapozva hozta létre a Zöld Megoldás-pályázatot, melynek keretében az elmúlt 11 év alatt összesen 53 projekt létrejöttét támogatták. Idén júniusban kettő, baranyai projektet is felavattak, amelyek mindegyike a fenntarthatóságra, a szabadban történő kikapcsolódási lehetőség megteremtésére helyezte a hangsúlyt. Palkonyán, a baranyai…

ÚJABB 25 MILLIÓ FORINT KORMÁNYZATI TÁMOGATÁST UTASÍTOTT VISSZA MATKOVICH?

ÚJABB 25 MILLIÓ FORINT KORMÁNYZATI TÁMOGATÁST UTASÍTOTT VISSZA MATKOVICH?

Információink szerint Vác városa 25 millió forint állami támogatást kapott a Vám utcai óvodai konyha fejlesztésére, amelyet a Pénzügyminisztérium már régen át is utalt a városunknak.  A beruházás közben azóta sem valósult meg, szinte biztosan már nem is fog, így az összeget a város kidobta az ablakon, ami mögött újra egyféle szakemberhiányból fakadó átgondolatlanság állhat.…