Januárban egy újabb, 500 millió forintos keretösszegű pályázatot hirdetnek állatvédő civil szervezetek számára – jelentette be az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos. Ovádi Péter a közösségi oldalán közzétett videóban azt mondta: az állatvédelem alappillérjei a civil szervezetek, ezért is gondolták azt, hogy tavaly egy 500 millió forintos keretösszegű pályázatot hirdetnek meg a…
All posts tagged Ovádi Péter
PARLAMENTI CSOPORT JÖTT LÉTRE AZ ÁLLATVÉDELEMÉRT
Közös ügyünk az állatvédelem elnevezéssel parlamenti csoportot hoztak létre – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos. Ovádi Péter közleményében emlékeztetett: a 2021 végén előterjesztett, „Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el. Az állatvédelemben eddig elért eredmények megkívánják, hogy szorosabbra fűzzék az…
AUGUSZTUSBAN ÖSSZEFOGNAK A HONTALAN ÁLLATOKÉRT
Pedagógusok, szülők és gyerekek csatlakozását várják a szervezők az Állatbarát Kihíváshoz, amely augusztusban a hontalan állatok örökbefogadásának népszerűsítéséről szól – közölte az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság. A közleményben idézik Ovádi Pétert, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztost, aki hangsúlyozta: az állatvédelem fontos ügye mindenkit érint, ezért pedagógusok,…