Csaknem két hete tettük szóvá először komolyabban a lomtalanítás legújabb váci módozatának anomáliáit, de most már leírjuk a tutit: ez a rendszer, a rendszerből következően pedig a városi helyzetkép botrányos. Egyébként cikkünk nyomán már a városházához becsatolt helyi lakájmédia is megpedzette, hogy itt valami mintha tényleg nem lenne rendben, de ők – Matkovich polgármester asszony bájolgások közti hörgéseit visszhangozva – a lakosságra igyekeznek hárítani a felelősséget, hovatovább illegálisan lomtalanító kommandókat vizionálnak majdnem osztrák kisvárosunkba. Mária Terézia 305 ide, 305 oda, a rögvalóság az, hogy lassan beborítja a várost a szenny, a Habsburg uralkodóságnak manapság nem a Kőkaput kellene kikerülnie az…
osztrák kisváros
Újabb felháborodott olvasói bejelenést kaptunk sokadszor is, megint újra az Alsóvárosból. Sajnálatos módon ismét írnom kell a tisztelt szerkesztőségnek. A Szent Miklós téren egyes fákat teljesen megfosztottak hajtásban lévő koronájuktól, egyeseket pedig féloldalasan meggallyaztak. Felmérhetetlen károkat okoz ez a szakmaiatlanság. Továbbra is azt kérdezzük a férjemmel, hogy ki engedélyezte ezt a munkavégzést ebben az időpontban, ki felügyelte, ki a felelős, ki ellenőrzi ezt a munkavégzést? Sajnáljuk a fákat, amelyeket lecsonkoltak, mert az életükért kell küzdeniük. A járdán heverő gallyak mennyisége is rámutat arra, hogy mekkora pusztítást végeztek ezeknek a fáknak az egészségében és életképességében. A gallyak még az úttesten is…
A váci kommunális, szelektív és zöldhulladék összegyűjtését és elszállítását tavaly novembertől végző Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatta az önkormányzatot, hogy 2022-től megváltozik városunkban is a lomtalanítás rendje, a városháza pedig jó pár héttel ezelőttől kezdve folyamatosan továbbítja az üzenetet a lakosságnak. Nos, azóta – pestiesen szólva – beállt a káosz, Vác még inkább kezd hasonlítani a Karácsony Gergely (félre)vezette fővároshoz – nemhogy egy osztrák kisvároshoz kezdene inkább hasonlítani a polgármester-asszony nevetséges bájolgásának megfelelően. A lakosság ugyanis – jobbára jóhiszeműen, nem afféle jobboldali, a szivárványos városvezetéssel szembeni ellenzéki hevülettől fűtve – elkezdte erőteljesebben, lazábban kipakolni a porták elé, konténer szigetekhez…
Felháborodott olvasói bejelenést kaptunk sokadszor is, immár újra az Alsóvárosból. ÁGAK GALLYAZÁSA Május 3-án a Szent Miklós téren több ház előtt is leszalagozták a fákat és kézzel írt felhívásban közölték a lakókkal, hogy május 4-én gallyazási munkákat végeznek. Május 4-én megérkeztek a munkát végző emberek, akik a vezeték alatt végezték el a gallyazási munkákat, ráadásul még a levágott, de fennakadt gallyakat is ott hagyták. Ez balesetveszélyes, egy viharos időjárásban kocsira vagy ott közlekedőre zuhanhat. Úgy érezzük a Szent Miklós téren, itt a belváros szívében, hogy mostohák lettünk. A gallyazási munkákat a tavalyi évben is nehézkesen végezték el a Gasparik utcában, de…
Adott a Dunakanyarban egy nagyon régi város, amelynek eljövendő vezetője egykoron azt ígérte, hogy osztrák kisvárossá varázsolja azt. Majd egy olyan ösztönös városvezető lett belőle, aki mára hol túlárazott aszfaltfestésekben látja kiteljesedni ezt az ígéretét, hol csak indokolatlan össze-vissza helyekre kenegetve csíkozgat, hogy csupán a parkoló helyi autósok bosszúságára legyen. Aztán éldegél ebben a városkában egy nem ingatlanfejlesztésben utazó vállalkozó, aki történetesen még e vezető rokonságába sem tartozik, így a kivételezettek köréből is kiesve egy olyan kisvállalkozó csupán, aki a pandémia után tenné azt, amihez ért, továbbra is szeretne megélni a vendéglátásból. Egyébként egy olyan személyről van szó, aki a…
A város sajátos felvirágoztatásának tükröződéséről küldött fotókat egy Duna-parti lakó. A Duna-partra vezető lépcsősorok közül az egyik, a leginkább használt Rév-lépcső az, ami a Duna-partot nem éppen felékesítő, városházi-családi-biznisz-üvegkalitkához is vezet. Ennek ellenére a Rév-lépcsőt díszítő drága festmény látványát a tavaly őszről otthagyott, újszerű módon teleltetett muskátlik díszítik. Matkovich Ilona gyermekeinek kávézója melletti lépcsősor így reklámozza városunkat. Úgy látszik a polgármester, immár 5 hónapja nem ment keresztül a Rév-lépcsőn, mert különben csak észre vette volna az elszáradt muskátlikat, de az is lehet, neki ez így szép és költséghatékony. Felmerül a kérdés, hogy hol van a városgazda, a parkfenntartás vezetője vagy…
Régen rebesgetik már a városban, hogy mutyigyanús ügyletre készülnek a városházán a parkfenntartási munkák kiszervezése kapcsán. Először tavaly októberben adtunk hírt arról, hogy egy befolyásos és a pénzt meg nem vető városvezető már tárgyalt is egy pomázi céggel, amely nem igazán nevezhető a zöldterület-kezelés terén nagy múltú vállalkozásnak, hiszen csak 2020-ban alakult. A szóbeszéd szerint még Matkovich Ilona sem tudott ezekről az előzetes, egyeztető tárgyalásokról, pedig állítólag neki is volt már akkor egy tippje, mely cégnek szánná a munkát. Aztán megváltoztak az erőviszonyok, március elsején hírt adtunk arról, hogy a parkfenntartási munkák kiszervezésében talán mégis egy, a gödöllői vezetői körökhöz…
Olvasóink – úgy néz ki –, jóval kevesebbet látogatnak el a városházi sajtó propagandaoldalaira, hanem inkább tágra nyílt szemmel járják a város utcáit, tereit, parkjait, játszótereit és képtelenek azt az alternatív valóságot látni, amit az agitációjuk során eléjük szeretnének varázsolni. A városháza egyértelműen képtelen megbirkózni az évszakokkal, már pedig aki nem vak, az láthatja, hogy minden jóval szutykosabb, elhanyagoltabb ebben a városban, mint amiért egykor menesztették a választók az előző testületet. A 39 képet tartalmazó galériánk képeit több helyről küldték be az olvasóink, de már-már bármelyik utcánkból fotózhatnának az ott lakók ezekhez hasonló fényképeket. Matkovich Ilona pedig a vasárnapi mesebeszédeiben…
Olvasom az egyik címlapi címet a városházi harsona idei első számában, miszerint itt az „Utcaszintű szemétszállítási lista február 1-jétől”, a mondat végére érve pedig szinte megáll bennem az ütő. Hát végre ide is eljutunk, hogy az eddigi béka ülepe alatti színvonalról utca szintre emelkedik a szolgáltatás, legalábbis papíron, lajstromilag! Hogy oda ne rohanjak máris a lépcsőház előtti kukákhoz és elkezdjem várni az első rögzített napot, de aztán lehűtöm a lelkesedésemet, hiszen még jó pár napot aludni kell a kezdő dátumig. Csak remélni merem, hogy azért addig is elviszik egyszer-kétszer a szemetet – írja egy olvasónk szerkesztőségünknek küldött levelében. Olvasónk később…
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Vác ilyen elhanyagolt soha nem volt, mint most. Vannak olyan körzetek, ahol az őszi gallyak, levelek toronymagas kupacba rakva várják az elszállítást. Olyan terület is van, ahol semmiféle takarítás nem volt, így a rothadásnak indult falevelek borítják a járdát. A hulladékgyűjtő szigetek olyan benyomást keltenek, mintha egy szellemváros részei lennének. Csordultig pakolt konténereknek döntött szemeteszsákok borzalmas látványa. A belváros sem volt még ennyire elhanyagolt állapotban. Elég ha a Széchenyi utcán végigsétál az ember, láthatóvá válik, hogy a liberális városvezetés nem törekszik a köztisztaságra. A közelmúltban azt ígérték, hogy rendbe szedik a Szent István teret, ismertebb nevén…