Nógrádi György

Bízvást kijelenthető, hogy az eddigi leginteraktívabb Váci Polgári Est részese lehetett a március végi alkalom nagyszámú, a Piarista Kilátó Központ nagytermét zsúfolásig megtöltő közönsége. Kérdések valóságos pergőtűzébe került a neves előadó díszvendég. Ám ahogy az várható volt, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő minden felvetésre csípőből tüzelve válaszolt, a pulpitushoz cövekelve imponáló magabiztossággal állta a sarat. Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a Váci Polgári Est sorozat életre hívója bevezetőjében kiemelte, hogy sorsdöntő jelentőségű uniós választások előtt áll az öreg kontinens, amennyiben például az is eldől, hogy változik-e az államközösség politikája például a háború és/vagy béke kérdésében. Ez az est is ékesen bizonyította, hogy…

Tovább

Ahogy már legutóbb történt, a március 28-án tartandó Váci Polgári Esten is három házigazda, Fábián Fédra állandó moderátor, Imre Zsolt, a szervező Váci Polgári Fórum vezetője és természetesen az estek kezdeményezője, Rétvári Bence országgyűlési képviselő kérdezi majd a vendéget, aki ezúttal Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő lesz. A jeles vendég annak idején, elsőéves egyetemista korában idegenvezetőnek állt, hogy minél többet utazhasson. Az egyéves képzés elvégzése után az akkori Jugoszláviába küldték „szerencsét próbálni”, ahol annyira megszerette az országot, hogy közel másfél évtizedig minden nyáron ott vezetett csoportokat, s húszéves korától kezdve közel negyven esztendőn keresztül minden évben a három nyári hónapot ott…

Tovább

Ahogy az a Váci Polgári Est sorozat novemberi előadásának bevezetésében is elhangzott, ez a kezdeményezés nem pusztán közérdekű témák neves előadó-vendégekkel történő közös elemzésére szolgál, hanem közösségépítés is egyben. Nos, az érdeklődő közösség egyre nagyobb létszámú, szemmel láthatóan folyamatosan bővül a vendégkör, a „törzsvendégek” mellett rendre megjelennek a közönség soraiban új csatlakozók is. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadása minden korábbi sikert, aktivitást felülmúlt. Az est bevezetéseként az ötlet- és házigazda, Rétvári Bence országgyűlési képviselő röviden beszámolt a választókerületben legújabban megvalósult beruházásokról, illetve azokról az újabb döntésekről, amelyek számos további fejlesztés elindítására adnak lehetőséget. Rétvári Bence elöljáróban kiemelte, mennyire fontos a…

Tovább

Zsúfolásig megtelt a verőcei művelődési ház március elsején, amikor Rétvári Bence országgyűlési képviselő vendégei voltak a „szomszéd várak” polgármesterei és Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Az előadás előtt a kertben tea és egy-egy jóféle Rétvári Rétes mellett jó hangulatban bárki beszélgetésbe elegyedhetett a képviselő úrral. Később a meghívott környékbeli polgármesterek a településeiken az elmúlt négy évben történt kormányzati fejlesztésekről számoltak be. VERŐCE Grauszmann György, a házigazda, Verőce polgármestere arról beszélt, hogy ez a választókerület abban a szerencsés helyzetben van, hogy olyan ember képvisel minket az ország házában, aki a legtöbbszöri felszólaló, a keresztény értékek mellett következetesen kiálló, aki a leghamarabb adta…

Tovább