nagytemplom

Január 6-án Jézus Krisztus megjelenésére emlékezik a katolikus világegyház, 2014 óta a magyar egyház is a napján üli meg ezt a parancsolt ünnepet. Az ünnep Jézus Krisztus megjelenésének három aspektusát foglalja magába: a napkeleti bölcsek imádását, Jézus megkeresztelkedését a Jordánban és első csodáját a kánai menyegzőn. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a Katolikus Egyház január 6-án a napkeleti bölcsek látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg a katolicizmus. Vízkeresztkor hagyományosan vizet szentel a szentmise elején a szertartást…

Tovább

A Váci Egyházmegye számára az idei év legfontosabb eseménye a váci székesegyház újranyitása volt, s rögtön hozzátehetjük, hogy a váci helytörténet tekintetében is igaz ez. A felújítás folyamatát egy dokumentumfilmben is megörökítették, amelyet afféle karácsonyi ajándékként már fel is töltöttek a világhálóra. A 30 perces, Réti László rendezte filmben Marton Zsolt megyéspüspök és Dr. Varga Lajos segédpüspök mellett többek között megnyilatkozik még a felújításról Dr. Janotti Judit építész, műemlékvédelmi szakértő, Cservenák Péter helytörténész, a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesületének elnöke, Dr. Jernyei Kiss János művészettörténész, Erdei Gábor vezető restaurátor, Molnár Vajk egyházmegyei főépítész, Ordódy Tamás kőrestaurátor, Mányoki Sándor restaurátor, Molnár…

Tovább

Az alábbiakban összefoglaljuk a karácsonyi ünnepkör azon szertartásait, amelyeket Marton Zsolt megyéspüspök vezet (főképp) a megújult Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az egyházmegye főpásztora december 24-én 24:00 órakor mutatja be az éjféli szentmisét a nagytemplomban, előtte 23:00 órától a Székesegyház Szent Cecília Kórusa Varga László karnagy, kanonok vezetésével zenei áhítatot tart. December 25-én szerdán 10:00-kor kezdődik a karácsonyi nagymise. December 29-én, Szent Család vasárnapján Marton Zsolt püspök ünnepi szentmisét mutat be, amelynek keretében a Váci Egyházmegyében is megnyitja a Szentévet. A stációs szertartás 9:30 órakor kezdődik a Barátok templomában (Vác, Géza király tér), majd a hívek együtt vonulnak át a székesegyházba (Vác, Konstantin tér),…

Tovább

A váci székesegyház felújításakor fel kellett bontani a templom és az előtér kőburkolatát, mert az erősen sérült, repedezett volt. Az egyébként értékes kelheimi burkolólapok visszaépítésére sajnos nem volt lehetőség, kisebb mennyiséget sikerült csak megmenteni. Ezek egy része újravágva a nagytemplom sekrestyéjének átjárófolyosójára került. Másik részük pedig – kb. 20 nm – Marton Zsolt megyéspüspök ajándékaként a Tihanyi Bencés Apátság rendházába, ahol a földszinti folyosó padlóburkolatát pótolták ki velük.

Tovább

A napokban a Pesti Vigadóban bemutatták a „Barokk freskófestészet Magyarországon” című impozáns könyvsorozat negyedik, egyben záró kötetét, az album az elmúlt években történelmi léptékű belső felújításon átesett váci Nagyboldogasszony-székesegyház és a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény művészeti értékeiről is átfogó ismereteket ad és azokba részletgazdag betekintést nyújt. Gaylhoffer-Kovács Gábor, Nagy Veronika, Dr. Jernyei Kiss János és Dr. Serfőző Szabolcs munkája a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiadásában jelent meg. Barokk freskófestészet Magyarországon – ezt a címet viseli az a négy kötetből álló könyvsorozat, mely a mai Magyarország barokk freskóemlékeinek teljes katalógusát tartalmazza. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténeti Tanszékének kutatócsoportja több éven át…

Tovább

Az idén már újra a megújult Nagyboldogasszony székesegyház adott helyett az egyházi évet záró Krisztus király vasárnapjához kötődő hagyományos Cecília hangversenynek, zsúfolásig megteltek a nagytemplom padsorai erre az alkalomra. Az ünnepi püspöki mise bevezetéseként Balázs András atya köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, hogy a nagytemplom felújításának megvalósulása okán az idén különösen nagy hangsúlyt kap a szertartásban, illetve a székesegyház Szent Cecília Kórusa, a Váci Székesegyházi Kórusiskola és a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar közös évzáró hangversenyén a hálaadás és a köszönet. Az ünnepi mise homíliájában Marton Zsolt megyéspüspök a többi között figyelmeztetett, hogy modern világunkban mennyi minden van, ami afféle királyként eluralkodhat az…

Tovább

A hét végén elérkezünk az egyházi évben Krisztus király vasárnapjához, amikor is a nagytemplom este hat órai szentmiséjét a székesegyház Szent Cecília Kórusának hangversenye teszi majd teljessé. Az ünnepi szentmisét Marton Zsolt megyéspüspök celebrálja, s a liturgia közben a Szent Cecília Kórus, a Váci Székesegyházi Kórusiskola, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és szólisták megszólaltatásában elhangzanak a következő művek: Bárdos: Cristus vincit, Bach: Az Úristen nagy nevének, Werner: Alleluja, Varga L.: Az andocsi Máriához, Delibes: O salutaris. A szertartást követően, 19 órai kezdettel következik a hagyományos Cecília hangverseny, amely már évtizedek óta kiemelkedő zenei alkalom Vácott az egyházi év fordulójakor.

Tovább

November harmadik hétvégéjének szombatján 10 órakor ünnepi szentmisére hív a harang nagytemplomba, ahol különösen ünnepélyes alkalom lesz az esti, 18 órai szertartás is. A délelőtti esemény a Váci Egyházmegyei Karitász Szent Erzsébet napi ünnepi szentmiséje lesz, díjak átadásával egybekötve, az esti szentmise keretében pedig lektorokat és akolitusokat avat a mindkét szertartást vezető Marton Zsolt megyéspüspök. A lektor (latinul: lector, „olvasó”): a II. Vatikáni Zsinatig a kisebb rendek 3. foka volt. 1970 óta önálló szolgálat. Az akolitus (a görög akolutheó, „kísér, szolgál” szóból, latinul: acolythus) szolgálati fokozat a latin egyházban, Keleten csak az örmények ismerik. A II. Vat. Zsin-ig (1962-65) a…

Tovább

Október 6-án ünnepi szentmise keretében Marton Zsolt váci megyéspüspök megáldotta és átadta a 2021-2024 között belülről felújított váci Nagyboldogasszony-székesegyházat, valamint felszentelte annak új oltárát. Az átadás után visszatér a liturgikus élet a székesegyházba, és a látogatók előtt is teljes szépségében tárulhat fel a Magyarországon ritka klasszicista architekturális díszítőfestés, valamint a gyönyörűen restaurált különleges késő barokk freskóegyüttes, Anton Maulbertsch mester és tanítványai alkotása. Köszöntőjében Marton Zsolt felidézte a székesegyház történetét, a helyi köznyelvben leginkább nagytemplomként emlegetett épületet 1772-ben szentelte fel Migazzi Kristóf akkori váci püspök. Szentbeszédében az egyházmegye főpásztora arról elmélkedett, hogy mit jelent a katolikus keresztényeknek ma a templom és…

Tovább