motorosok

A motorosok számára kötelezően előírható védőfelszerelésekről, az oktatásról, a B kategóriás jogosítvánnyal vezethető motorkerékpárok köréről, valamint az új KRESZ motorosokra vonatkozó szabályairól egyeztetett motoros szakemberekkel, valamint szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. – közölte a tárca. A közlemény szerint az ÉKM, valamint a KTI széleskörű szakmai, tudományos és társadalmi egyeztetés keretében dolgozik a közlekedési szabályrendszer átfogó megújításán, amelynek részeként egy új KRESZ is készül. Az új KRESZ kialakítása során nagy hangsúlyt kap, hogy fokozottabb védelmet nyújtson a közlekedés védtelenebb szereplői számára, így a gyalogosok és…

Tovább

A napsütéses idő, a fesztiválok és főként a hétvégék megnövelik a motorosok számát az utakon – hívja fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság. A KRESZ szabályainak betartása mellett a motorosok védőruházata is prioritást élvez a sérülések megelőzése, illetve súlyosságának csökkentése szempontjából. Kizárólag a becsatolt, megfelelő méretű, repedés- és balesetmentes bukósisak nyújthat kellő védelmet. Megfelelő szellőzésű, protektorokkal ellátott védőöltözet (hosszú ujjú ruha, hosszú nadrág), valamint motoros csizma és kesztyű viselése ajánlott. Magyarországon motorkerékpározás közben a bukósisak használata kötelező! A hirtelen fékezésre mindig számítani kell. A helyes megválasztott követési távolság fontos, emellett mindig úgy kell motorozni, hogy legyen menekülő útvonal.  Nagyon fontos,…

Tovább