Döbbenetes beismerést tett Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja a napokban. Az ATV-ben azzal dicsekedett, az ő érdemük, hogy a jogállamisági eljárásokon túl most már az uniós pénzeket is megvonják Magyarországtól. Hajnal Miklós elmondta, hogy uniós képviselőik, Donáth Anna és Cseh Katalin mit értek el Brüsszelben. Szerinte a két momentumos „egy csomó olyan dolgot csinált az elmúlt öt évben az Európai Parlamentben, amiről azt gondoltuk volna korábban, hogy nem megvalósítható”. Példaként említette, hogy korábban szerinte „senki nem gondolta volna azt, hogy Magyarországgal szemben indulhat jogállamisági eljárás, kötelezettségszegési eljárás”. Vagyis Hajnal azzal büszkélkedett a Momentum eredményeit összegezve, hogy Magyarországgal szemben különböző brüsszeli…
Momentum
Sződliget hangulatembere, a Momentum színeiben induló képviselőjelölt, így árulta még nemrégiben kedvenc portékáját, a baloldali politikus önmagát: „Ma már ez a település a környéknek a »bezzeg« települése. Ahogy mondják »Bezzeg Sződligeten minden utca aszfaltos« – dicsérte saját tevékenységét Juhász Béla, aki azonban azt már nem tette hozzá, hogy sajnos van olyan utca is, melyben »tankcsapdaként« tátongó kátyúk borzolják az autósok idegeit” – idézzük a Dunakanyar Régió egyik írását még az előválasztási kampány időszakából, amelyet Juhász egyébként elvesztett. E visszafogottság nélküli nagy szavakhoz képest ma Sződligeten csónakázni lehetett reggel az egyik újonnan épített utcán. Ez nem először történt meg, hiszen bizonyos…
Izgalmas mozgások voltak a helyi és az országos Momentum körül a legutóbbi napokban. Juhász Béla momentumos előválasztási jelölt kikapott az előválasztási színjátékban, Fekete-Győr András, a párt elnökét egy kétharmados küldöttgyűlési határozat lemondásra kényszerítette, menesztették az elvtársai, valamint a lilapárt bejelentette, hogy Márki-Zayt támogatja az előválasztási bohózat második felvonásában. A Gyurcsány Show szivárványos feliratából a lila színt a névadó kitörölte. A Fekete-Győr András, a mozgalomban Fegyőr fedőnevű fiatal vezette – magyarországi új SZDSZ – a hazai olimpia megfúrásáról, a határon túli magyarok rendszeres elárulásáról, a koncepciós perekkel való fenyegetőzéséről, a Lenin-fiúkat megszégyenítő megoldásokról vált hírhedtté. Helyi jelöltje, követője, Juhász Béla, a…
Hatra volt meghirdetve a DK váci utcafóruma a főtérre, Dobrev Klárával, de a főszereplő csak nem akart megérkezni. Pedig már minden a helyén volt. Mikrofon, kihangosítás, dobogó, szórólapok, ingyen toll és százforintost helyettesítő bevásárlókocsi-zseton DK-felirattal. Csak Klára asszony váratott még magára. Aztán hírnök lépett a mikrofonhoz és közölte: a várva-várt személy és csapata kb. húsz percet késik. Fél óra lett belőle. Hogy a közel százötven fős publikum ne széledjen szét és valamivel elüssék a várakozás nehéz perceit, két lehetőség kínálkozott. Az első szerint az egybegyűltek rögtönzött nyugdíjas fórummá alakulnak – legalább kilencven százalékuk ehhez a korosztályhoz tartozott –, vagy meghallgatják…
A sződligeti polgármester Juhász Béla (Momentum-DK képviselőjelölt) olyat mondott, hogy kevesen hittek a szemüknek: páros lábbal beleszállt saját támogatóiba, Gyurcsány Ferencbe és Dobrev Klárába az EU-s pénzek felhasználásának általuk folytatott gyakorlata kapcsán. A momentumos képviselőjelölt, Sződliget jelenlegi polgármestere az elmúlt időszakban elsősorban arról lett híres, hogy önmagának milliós jutalmat szavazott meg a járvány idején. Nemrég pedig egy helyi Facebook-csoportban tett közzé hosszabb litániát arról, hogy milyen nehéz is az élet az elmúlt 17 évben Magyarországon. Kicsi fejszámolással megkaphatjuk az eredményt: Juhász szerint 2004. óta mennek itt rosszul a dolgok, és mint tudjuk, Gyurcsány Ferenc kormánya abban az évben lépett színre.…
Fekete-Győr András, az előválasztási bohózat momentumos miniszterelnök jelölt-jelöltje kampányolt Vácon Juhász Béla képviselőjelölt-jelölttel a Március 15. téren augusztus 25-én. Az embereket lasszóval sem tudták odacsalogatni, érdeklődés hiányában szinte CSAK a momentumos aktivistáknak és a megjelent sajtó képviselőinek szónokolt a Momentum elnöke pártja oktatásról, egészségügyről, demokráciáról és egy lila jövőről szóló momentumos paneljeiről. Juhász Béla Sződliget polgármestere, az előválasztás momentumos országgyűlési képviselő jelölt-jelöltje arról számolt be, hogy folyamatosan szembesül azzal a lakossági kérdéssel, „hogy jó, jó, hát megtörténik a kormányváltás, és mi lesz utána? (…) Beszéltem Andrással, beszéltem a pártvezetőséggel és megkérdeztem tőlük, hogy mi lenne az a fontos feladat, ahol…
Úgy tűnik, több ősellensége is van a baloldali önkormányzatoknak: a természet ereje és az emberek képessége a látásra (a valóság), ugyanis a legnagyobb sajnálatukra egyikre sem hat az agitációs propaganda! A magát visszafogottságot nélkülözően mindig csak Igazmondónak nevező Juhász Béla, Sződliget polgármestere és a Momentum képviselőjelöltje ezúttal mindkettővel bajban van: a természet megbosszulhatta egy elárasztott sződligeti utca formájában a szakszerűtlenséget, a vezetői erénytelenséget és a feltehető műszaki spórolást (tán a pandémia alatti önjutalmazás nagyobb prioritást élvezett?), ráadásul második csapásként az érte még a vezetőt, hogy a helybéliek bátorkodtak észre venni ezt, valamint neheztelni az elárasztott utca miatt! Vízben állt a…
A váci közéletnek egyre nagyobb tehertételt jelentő, mindent és mindenkit eláruló, alpolgármesterként harmadik sorszámú UnFerjancsics(ka) László a balliberális előválasztás tragikomédiájában most aztán igazán elemében érezheti magát – két legyet üthet egy csapásra, két totálgáz fazont árulhat el egyszerre. Mindenki láthatja, hogy egyre inkább két rivális izmozik itt elsősorban a ballib jelöltségért: „Nyájfélrevezető, Vadakat beszélő” Juhász Béla Róbert sződligeti polgármester és „Sirámkórusvezető” Inotay Gergely váci alpolgármester, a pénzhiéna pedig ugyebár mindkettőjüknek zsoldosa. Korábban hosszú éveken át Juhász volt az akkor épp háttérbe szorultabban áskálódó Ferjancsics egyik fő kitartója, valszeg még most is tol neki suttyomban közpénzeket himmihummi tanácsadásokért. Ugyanakkor a borzalmasan…
Enyhén pikáns fejlemény a hétről a közösségi médiában, hogy a sződligeti polgármesterségnél többre vágyó, „Nyájfélrevezető, vadakat beszélő” Juhász Béla Róbert felvételét kérte a „Váci panaszok közterületekről és minden másról” elnevezésű fész-csoportba. Emberünk a jelek szerint ilyen módon is muníciót szeretne gyűjteni az egyre tragikomikusabb balliberális előválasztás műsorában a személyes kampányához. Nyilvánvalóan leginkább ezen az alapon akarja összetákolni a programját. Majdnem sikeres lesállásból rásandítva, miről susog Vác kapcsán a plebs, az istenadta nép a net mind több felületén, mitől van herótja sokaknak, mire vágynak kellően számosan. „Nem ér a nevem, káposzta a fejem!” – szól a fogócskázó-bújócskázó gyerekjáték menekülő felkiáltása, de…
Ezúttal pár képpel igyekszünk rávilágítani arra, hogy a Juhász Béla vezette önkormányzat miképpen „gondoskodik” arról, hogy az általa irányított településen a virágtartókban virágok is legyenek… Sződliget polgármesteréről decemberben már megírtuk, hogy úgy vélte magáról, hogy a pandémia alatt mutatott munkája miatt érdemes arra – macerás testületi határozat nélkül, hiszen a döntéseket ezúttal egyedül hozhatta meg –, hogy 1,6 millió forintos jutalmat utaljon a saját számlájára. Miután lebukott, azt ígérte ország-világnak, hogy egy civil szervezetnek juttatja majd át ezt az összeget. Az egyébként a minden témában szószátyár polgármester erről azóta is hallgat, hogy vajon megtette-e? A Momentum viszont korunk hősét látta…