Ismét valótlanságot állított Matkovich Ilona , csakhogy a Vác Online birtokában lévő májusi felvétel alapján saját magát buktatja le Vác balliberális polgármestere, aki ezek szerint hazudott.
Mokánszky Zoltán
„Ön ezzel a tanácsnoki pozíciójával együtt közel félmillió forintot visz haza havonta mint képviselő. Tudja, hogy a város által működtetett intézményekben a dolgozók közel harmada minimálbérért és garantált bérminimumért dolgozik?” – szegezte a kérdést Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője Jess Kingának, miután az Összefogás Vácért képviselője egy mindössze féloldalas dokumentumot adott le arról, hogy milyen munkát végzett az elmúlt egy évben mint tanácsnok.
Már másodjára hozták a képviselők elé a közterület-felügyelet új gépjármű vásárlásának ügyét. Legutóbb még arról volt szó, hogy állítólag olyan rossz állapotba került a 4 és fél éves városi terepjáró, vagy ahogy akkor Rosta Zoltán fogalmazott a „Kárpátok Ferrarija”, hogy nem éri meg szervizelni, újat vásárolna a város.
A város első félévének gazdálkodásáról szóló napirend tárgyalásakor Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője számos kérdést fogalmazott meg, az előterjesztő Kökény Szabolcs osztályvezető felé a szeptemberi képviselő-testületi ülésen.
Varjak keserítik meg sok váci mindennapjait, az ő ügyükben szólalt fel Mokánszky Zoltán kormánypárti önkormányzati képviselő, ám a balliberális városvezetéstől mindössze egy levélre futotta.
Túl sűrűn vannak az ülések – reagált a képviselőknek Zsidel Szilvia váci jegyző, amikor több hónap után a júniusi képviselő-testületi ülésen nem adták át a hűtlen kezelés ügyéhez kapcsolódó számlákat, dokumentumokat a képviselők részére. Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP) felhívta a figyelmét, hogy a rendszerváltás óta havonta vannak ülések, ezért döbbenetes szerinte ez az érv.
„Amit ön mondott jegyző asszony, azt hallotta, amit mondott? Erre hivatkozik, hogy sűrűn van ülés? Minden hónapban eddig is volt! A rendszerváltás óta eltelt 35 év, azóta minden hónapban van testületi-ülés! Erre hivatkozni?! Nem is találok szavakat!” – fogalmazott meg éles kritikát Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője, miután a bizottsági, és a testületi döntés ellenére sem adták át, tovább titkolják a hűtlen kezelés gyanújához kapcsolódó ügy számláit, dokumentumait Matkovichék.
Érdekes perceknek lehetnek tanúi, akik követik a váci testületi ülés élő közvetítését. Kezdetben egy hanghiba okozott némi fennakadást, és Matkovich Ilona bekapcsolt mikrofonján a nézők olyasmit hallhattak tőle, hogy: „ez a kicse…ett”.
A kormánypárti képviselők tartózkodásával ment át a legutóbbi testületi ülésen az egykori hajléktalanszálló épületének eladása.
A képviselők elé került a szerdai képviselő-testületi ülésen Vác Város Önkormányzat Képviselő Testületének 11/2021. (11.18.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról.