Meláth Attila

Az új esztendő első jelentősebb helyi társasági, közéleti eseményének, az egyre népesebb polgári politikai közösség már hagyományos lencsepartijának adott helyet január 6-án a Váci Reménység Egyesület Vanyek Béla Sportcentruma. Az eseményt megnyitó köszöntőjében Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője többek között kiemelte: ez az esztendő nagy esélyt kínál arra, hogy jelentős fordulat történjen a város vezetése és az EU irányítása tekintetében egyaránt. Díszvendég volt az alkalmon Meláth Attila baptista lelkész, aki ezúttal is nyíltan hitet tett amellett, hogy itt otthonosan érzi magát, míg magyarságára büszke, heteroszexuális férfi emberként, családapaként, keresztény lelkészként az ezen értékeket elvető politikai oldallal nyilván nem tud…

Tovább

A már hagyományos év eleji ökumenikus imahét nyitó istentiszteletére hívja majd a híveket a harangszó január 15-én, 18 órára a múlt év során jelentős felújításon átesett evangélikus templomba, ahol ez alkalommal dr. Borsi Attila református lelkész lesz az igehirdető. Az ökumenikus imahét idei mottója: „Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek az igazságra” (Ézs/Iz 1,17). Január 16-án ismét az evangélikus templom lesz a helyszín, az igehirdető pedig Molnár Zsolt római katolikus lelkipásztor. Január 17-én a deákvári rk. templomban Meláth Attila baptista lelkész vezeti majd az istentiszteletet. Január 18-án a Fehérek temploma ad helyet az imahét következő alkalmának, amelyen Detre János evangélikus lelkész…

Tovább

Pető Csilla (Fidesz-KDNP) képviselő a közösségi oldalán köszönetet mondott Vác ismert közéleti személyiségeinek, szervezeteinek valamint azoknak az anonimitásukat kérő állampolgároknak, akik nagylelkű felajánlást tettek, amely révén december 17-én, Kárpátaljára, Vác testvérvárosába, TÉCSŐRE a Baptista Szeretetszolgálat segítségével nagy mennyiségű humanitárius segélyt tudtak eljuttatni. A képviselőnő így fogalmazott: Hálás szívvel szeretném megköszönni támogatóinknak: – az Alsóvárosi Református Gyülekezetnek, – a váci FIDESZ – KDNP szervezet tagságának, – a Piarista Kilátó Központ igazgatójának, – a Korall Diszkont tulajdonosának, – a Baptista Tevékeny Szeret Misszió Új Esély Központ vezetőjének, – az EUNIORS Ifjúsági és Sport Egyesület vezetőjének, – Toldi Tamás előadóművésznek, – Retzler Péter…

Tovább

Ha a folyamatos emlegetéshez képest meglehetősen késve is, de azért csak-csak elkezdődött és immár javában tart a Szent István tér, közkeletűbb nevén a Márvány tér felújítása – megkérdeztük hát a beruházással kapcsolatos várakozásairól, érzéseiről a valódi ötletgazdát, Meláth Attilát, a Váci Baptista Gyülekezet lelkészét. – Valóban, a 2020-as augusztus 20-ai ünnepségen úgy fejeződött be a beszéd, hogy akinek tetszik a tér felújításának gondolata, az tapsoljon, akinek nem, az fütyüljön, erőteljesen a taps volt a jellemző, s így, utólag visszagondolva is ez egy elég célba találó ötlet és mondat volt, amiről egyébként senkivel nem egyeztettem előzetesen. Aztán az ünnepség utáni két…

Tovább

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Új Esély Központot nyithat Vácott, éspedig – noha korábban szóba jött helyszínként a majdani új hajléktalanszálló épületegyüttese is – a sok épületből álló volt kötöttárugyári terület tőszomszédságában. – A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió immár több mint egy évtizede végez az egész országot lefedő tevékenységet a különböző szenvedélybetegségekből kigyógyulók felé fordulva. Ami egyébként bizonyos nagyságú városoknál, és ez ismereteim szerint 14 ezernél nagyobb lélekszámú településekre vonatkozik, városi vagy önkormányzati feladat lenne, de hát ismerve az önkormányzatok helyzetét, sokan sokkal jobban örülnek, ha ezt külső segítséggel meg tudják oldani, adott esetben egyházi közreműködéssel. Nagyjából két évvel ezelőtt…

Tovább

A hétközi alkalmakat követően szombaton az alsóvárosi református templomban folytatódott, illetve vasárnap a kisváci református templomban zárult a hagyományos év eleji ökumenikus imahét eseménysorozata. A Hősök templomában tartott szombat esti alkalmon Csuka Eszter református lelkész dr. Marton Zsolt megyéspüspököt, dr. Varga Lajos segédpüspököt, Meláth Attila baptista lelkészt és Tömördi Viktor ferences atyát köszönthette szolgálattevő társakként, az igehirdető ezúttal dr. Varga Lajos volt, az alkalomra rendelt ószövetségi alapige pedig a következő: „Kinyitották kincsesládáikat és ajándékokat adtak neki, aranyat, tömjént és mirhát.” – A napkeleti bölcsek látogatásával és ajándékaikkal kapcsolatban megkérdezhetjük az Úristentől azt, amit a zsoltáros is kérdez, hogy mit adhatnék…

Tovább