Tavaly csaknem 23 ezer talált tárgy várta gazdáját a MÁV-csoportnál, a fele hiába – tudatta a cég a honlapján. Tavaly leggyakrabban telefont, kulcsot, táskát, kabátot, tárcát, szemüveget, fülhallgatót felejtettek a járműveken az utasok, de találtak már elhagyott rollert, bakelitlemezt is. Az elvesztett holmikat a vasút-, illetve buszállomások forgalmi irodáiban adják le megtalálóik, ahol tételesen nyilvántartásba veszik, s így kerülnek az adatbázisba. 2024-ben a vonatokról 16 ezer, a buszokról közel 7 ezer, azaz összesen mintegy 23 ezer talált tárgyat vettek nyilvántartásba. Közülük 12,5 ezer került vissza tulajdonosához. Ha a tulajdonos személye nem azonosítható, a tárgyat az adott állomáson 8 napig, azt…
MÁV
A 2024 márciusában bevezetett tarifareform egyszerűsítette a kedvezmények rendszerét és sokak számára tette olcsóbbá az utazást a helyközi közösségi közlekedésben. Egyszerűbbé vált a kedvezményre jogosultak ellenőrzése a MÁV-csoport járatain, és a jegy nélküli szabályszegések száma is jelentősen csökkent – közölte a vasúttársaság. Közleményükben azt írták, hogy noha az utazások száma az egyszerűbb és olcsóbb tarifarendszernek köszönhetően tovább növekedett, a bliccelések korábban növekvő tendenciája megfordult és kevesebben próbáltak jegy nélkül utazni a MÁV-csoport járatain. Kifejtették, hogy a vonatokon 2023-ban 25 ezer esetben, míg 2024-ben 24,1 ezer alkalommal szabtak ki büntetést a jegyvizsgálók a jegy nélkül utazók részére. Az elmúlt évben közel…
Megjelentek az országos állomásmegújítási program mindhárom – országos, területi, helyi – szintjének pályázati kiírásai – közölte a MÁV. A tájékoztatás szerint a pályázatok beadásának határideje 2025. január 31., az elbírálás határideje 2025. február 28. A pályázatra olyan befektetők, ingatlanfejlesztők jelentkezését várják, amelyek az ingatlanok egy részének, korlátozott időre szóló, kereskedelmi célú hasznosításáért cserében vállalják az adott állomásépület és környezetének megújítását, miközben a fejlesztésbe vont ingatlanok kivétel nélkül állami tulajdonban maradnak. A közleményben felidézik, hogy az augusztus végén meghirdetett 5 pontos közlekedési akciótervnek része az utaskomfort javítását célzó programpont, amely – egyebek mellett – a MÁV-csoport vasút- és buszállomásainak megújítását foglalja…
A nemzeti ünnep alkalmából változik a közlekedési rend: október 23-án, szerdán az ünnepnapi menetrend lesz érvényes a vasúton, míg a helyközi buszjáratok munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek – közölte a MÁV Zrt. Azt írták, hogy a helyjegyek elővételi vásárlásától függően a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza, a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest, a Budapest-Nagykanizsa, a Budapest-Keszthely, a Budapest-Békéscsaba, a Budapest-Cegléd-Szeged, a Budapest-Veszprém-Szombathely, a Zalaegerszeg, illetve Göcsej, valamint a Budapest-Pécs vonalon a vonatokat több kocsival indítja el a vasúttársaság. Lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül ha az utasforgalom alakulása ezt megkívánja, és a rendelkezésre álló járművek mennyisége ezt lehetővé teszi – tették hozzá. Az autóbuszjáratok…
Több mint 500 szakember érkezik az árvízvédelembe országszerte. A rendkívüli helyzetre a MÁV-VOLÁN-csoport is felkészül. Vácon rohamosan emelkedik a Duna vízszintje. A HungaroMet Zrt. tájékoztatása szerint széllökés- és csapadékrekord dőlt meg szombaton. A Kab-hegyi meteorológiai állomáson óránkénti 118,8 kilométeres széllökést mértek, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos széllökés-rekord. A korábbi rekord óránkénti 101,5 kilométeres volt, amelyet 2010-ben, szintén a Kab-hegyen mértek. Bakonybél településen pedig egy nap alatt 87,4 milliméter csapadék hullott, ami új napi csapadékösszeg rekord. A korábbi rekord 82 milliméter volt, amit 2014-ben, Budapest Rákoscsaba állomáson mértek. A leginkább veszélyeztetett vízügyi igazgatóságokhoz több mint 500 átvezényelt szakember…
A második negyedévben ötvenötre nőtt a MÁV-START jegyvizsgálóit ért elleni támadások száma – közölte a vasúttársaság. A kimutatás szerint a Budapest-Vác-Szob vonalon fordult elő legtöbbször, hogy jegyvizsgálóra támadtak. A MÁV közlése szerint az elmúlt években jelentősen csökkent a közfeladatot ellátó személyek elleni erőszakos cselekedetek száma, tavaly azonban már negyvenszázalékos emelkedést tapasztaltak. Kiemelték, 2023-ban hetvennyolc alkalommal szenvedtek el erőszakos támadást a jegyvizsgálók. Idén július közepéig már ötvenöt ilyen eset történt. Ebből harminc alkalommal tettlegességet, huszonhárom becsületsértést, két esetben pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek el a vasutasok. A szóbeli fenyegetéseken túl előfordult, hogy leköpték vagy megdobálták a munkájukat végző jegyvizsgálót,…
Az extrém hőségben gyakrabban meghibásodhatnak a többnyire túlkoros vasúti járművek, berendezések és a sínek – figyelmeztetett a MÁV Zrt., amely emiatt azt kéri, hogy indulás előtt az utasok tájékozódjanak a menetrendről, az aktuális forgalmi helyzetről, az esetleges fennakadásokról. A vasúttársaság közleményében kiemelte: a MÁV-Volán-csoport minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy kezelje a rendkívüli forróság okozta problémákat, fenntartsa a vasúti közlekedés folyamatosságát és biztosítsa a megfelelő körülményeket az utazáshoz. „Sajnos a járműparkunk jelentős része még nem klímával, hanem úgynevezett légjavító-berendezéssel felszerelt, ezek a korábbi készülékek azonban a 35 fokos vagy azt meghaladó hőséggel már nem bírnak. A több napon át tartó…
A vonatokon már zárt doboz nélkül is utazhatnak a négylábúak – derül ki a MÁV közleményéből. Mint írják, a nyári időszakban az átlagosnál többen kelnek útra négylábú kedvencükkel. A tavalyi év tapasztalatai és visszajelzései azt mutatták, hogy megnövekedett az igény a Balatonra utazók körében is, hogy kutyájukat is magukkal vigyék. Azonban az eddigi szabályozás szerint a kutyák szállítása csak zárt szállítóeszközben volt megengedett a helyjegy köteles vonatokon. Ezen változtat most a MÁV-START: az utaskéréseket figyelembe véve – 2024. június 26-tól tesztjelleggel – már zárt doboz nélkül, csupán szájkosár és póráz használata mellett is lesz lehetőség a balatoni InterCity és expressz…
Ismét megvásárolható a szezonális Dunakanyar napijegy, amely a MÁV-Volán-csoport térségben közlekedő, illetve a Mahart kijelölt járatain is érvényes – közölte a MÁV Zrt. a honlapján. Azt írták, hogy idén a MÁV-Volán-csoport járatain bővül a jegy felhasználhatósága: még több vonaton, HÉV- és Volánbusz-járaton lesz érvényes a Dunakanyar napijegy, amely már családi jegyként is megváltható május 10-től. A jegyet a Volánbusz összes Solymár és Budapest, valamint Nagykovácsi és Budapest közötti (helyközi sárga színű, agglomerációs kék színű és éjszakai) járatán, továbbá a H5-ös (szentendrei) HÉV teljes vonalán, illetve a MÁV-Start S77-es vonatain és az S71/G71-es vonatokkal közös (Vác – Csörög) szakaszán is használhatják…
A MÁV és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság közös gyermekrajzpályázatot hirdet iskolásoknak, amelynek témája a biztonságos közlekedés – közölték a szervezők. A pályázati kiírás szerint a Mini kategóriában 7-11 éves, míg a Junior kategóriában 12-15 éves diákok pályaműveit várják a szervezők – olvasható a MÁV Zrt. közleményében. A diákok tíz közlekedési helyzet közül választhatnak egyet, amit lerajzolnak. A tájékoztatás szerint a rajzpályázat célja az edukáció, témaválasztáskor a gyerekek a közlekedési helyzetek áttekintése során megismerik azokat a legfontosabb közlekedési szabályokat, amelyek megszegése balesethez vezethet. Az első három helyezettet, valamint a különdíjasokat mindkét kategóriában értékes ajándékokkal jutalmazzák. A közleményben felidézik, hogy a vasúttársaság…