A februári testületi ülés maradékának márciusi pótlásakor a városházi díszteremben jártasabb régebbi motoros sajtósok, no meg maguk a képviselők, hivatali dolgozók is csak ámultak, hogy lám, mégis lehet olyan fotós, aki ülés közben ide-oda helyezkedhet, hogy minél jobb szögeket találjon a fényképezéshez, tehát vannak az egyenlők meg az egyenlőbbek?
Matkovich
Örömmel fogadta Mokánszky Zoltán Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, hogy az elmúlt öt év alatt idén először végre meghívta őt Matkovich Ilona a város költségvetésének megtervezésére. Ám a képviselő hamar ráeszmélt, hogy az ő javaslataiból nem kér a baloldali városvezetés. A januári képviselő-testületi ülésen tette szóvá Mokánszky Zoltán, hogy Matkovich Ilonáék az idei költségvetés megtervezésébe nem vonták be a kormánypárti képviselőket. Ugyan kaptak egy levelet a polgármestertől, amiben meghívta őket a költségvetés előzetes tárgyalására, de a megbeszélésen Mokánszky szavai szerint „biodíszletként” vett részt. Kész tények elé volt állítva. „Hiába mondtam bármit is, az le lett söpörve az asztalról” – tette hozzá. Mokánszky Zoltán…
Csaknem félszáz napirendi pontot tárgyalt márciusi plenáris ülésén Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Az ezzel a gesztussal-pózolással gyakorta élő polgármester asszonynak ezúttal is bőven akadt oka és alkalma égre emelni a tekintetét, amikor kényelmetlen kérdések, hozzászólások hangzottak el, de most Kiss Zsolt alpolgármester is többször felbámult a plafonra, amikor olyasmi felvetés hangzott el, amire valami épkézláb választ vagy legalább frappáns leoltást kellett (volna) rögtönözni az elnöki pulpitusról. Első körben tényleg csak néhány ilyen momentumot említünk több részes márciusi városházi tudósításunk bevezetéseként: Például választ kellett volna, illetve kellene találni arra a – ráadásul nem is ellenzéki oldalról, hanem a szivárványos…
Éles kritikák sorakoznak több cikkünk alatt is, amiket az elmúlt napokban tettünk közzé. A hozzászólók számos esetben támadják a Matkovich Ilona-vezette váci önkormányzatot. Közülük többen már a városvezetés bukását várják. Van, aki csak „a Pusztítóként” említi Matkovich Ilonát, más pedig az önkormányzatot „tróger társaságnak” titulálja. Többeknek kinyílt a bicska a zsebében, miután beszámoltunk arról, hogy Matkovich Ilona szerint nem releváns azzal foglalkozni, hogy váci gyermekek is kerülhetnek abba az újpesti otthonba, ahol a gyanú szerint molesztálhattak egy kiskorút. Mint ismert, a váci önkormányzat a földrajzi közelség miatt azzal az újpesti átmeneti gyermekotthonnal kötött ellátási szerződést, ahol fennáll annak a gyanúja,…
Matkovich Ilonát saját elmondása szerint elvarázsolta Vác kulturális élete, a művészeknek mindig is jó helye volt a város és most is erős a kulturális élet – ezt nyilatkozta a Klikk Tv-nek. Azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy amióta ő a polgármester, volt néhány olyan intézkedése, ami a helyi kultúrát csorbította. Bolgár György műsorában Vác baloldali polgármestere elmondta: mindig is úgy gondolta, hogy a várost nem szabadna pártoknak uralni. Neki pedig az a célja, hogy az emberek megkülönböztetés nélkül gyakorolhassák szabadságjogaikat és mindenki bemehessen a művelődési házba és a színházba, hogyha rendezvényt akar tartani. Arról azonban nem szólt, hogy képviselőtársaival szinte teljesen…
Akár a lakásukat is elveszíthetik azok a családok, akik a Liszt Ferenc sétány 23. szám alatt vásároltak ingatlant – írja pénteken a Magyar Nemzet. Ez a forgatókönyv akkor valósulhat meg, ha az építtetőnek, Pajor Dániel cégének nem sikerül megszerezni a fennmaradási engedélyt a megismételt eljárásban. A Budapest Környéki Törvényszék döntése értelmében nem csak az épület fennmaradási engedélye, hanem az építési engedély is semmis, de közben már beköltöztek a lakók, akik így lehet, hogy utcára kerülnek. Matkovich fia cégének beruházásait a váciak régóta nem nézik jó szemmel. A Kőhíd utcai lakópark építése miatt sokak elmondása szerint élhetetlené vált a környék a…
A tavaly decemberi közmeghallgatáson bizonyossá vált, hogy hiába ígérte meg a kampányban a mostani baloldali városvezetés a Kisvácon tervezett szabadstrand-fejlesztést. Maga Matkovich mondta ki, hogy nem lesz belőle semmi. Matkovich Ilona már a közmeghallgatás elején felhívta mindenki figyelmét arra, hogy egy-egy felszólalás legfeljebb 3 percig tarthat. Az egyik városlakó ki sem használta a rendelkezésére álló időtartamot. A férfi röviden és tömören megkérdezte, hogy lehet-e számítani arra, hogy a városvezetés megvalósítja a strandolás lehetőségét a Duna kisváci szakaszán, ahogy azt a választás előtt ígérték? Matkovich kijelentette: „Amikor az engedélyek beszerzése történt, akkor egyértelművé vált, hogy itt nem fognak kiadni, merthogy ez…
Vác baloldali polgármestere nemrég a tavaly elvégzett faültetésekről számolt be közösségi oldalán a követőinek. A poszt alapján azt hihetné az ember, hogy Vácnak környezetvédő vezetője van, ha az utóbbi időben nem támogatta volna fák kivágását a város több részén is. „2022-ben 204 darab fát ültettünk el városszerte a felajánlásoknak köszönhetően” – áll Matkovich Ilona bejegyzésében. A városvezető azt nem részletezte, hogy kiknek a részéről érkeztek a felajánlások, pedig egy városlakó meg is kérdezte tőle hozzászólásban. Matkovich szűkszavú posztot tett közzé, ami mégis azt sugallja, hogy örvend a már megvalósult környezetbarát intézkedésnek. Korábban viszont többször is nagy port kavartak azok a…