A JOBBOLDALNAK MÁR VAN POLGÁRMESTERJELÖLTJE, MATKOVICHÉK TOVÁBBRA IS MARAKODNAK

A JOBBOLDALNAK MÁR VAN POLGÁRMESTERJELÖLTJE, MATKOVICHÉK TOVÁBBRA IS MARAKODNAK

Az a hír járja a városban, hogy Matkovich Ilonáék között továbbra sincs egyetértés a baloldali polgármesterjelöltet illetően. A pletykák szerint Matkovich Ferjancsics Lászlóval áll szemben. Közben a Fidesz-KDNP már bejelentette, hogy Imre Zsoltot indítja polgármesternek.  Már február van, de a városlakók még mindig csak találgatják, hogy vajon kit indít a váci baloldal polgármesternek a júniusi…

IMRE ZSOLT: MATKOVICH ILONA VÍGAN TÜNCIKÉZIK, MIKÖZBEN MEGFELEDKEZIK ARRÓL, HOGY A GYERMEKVÉDELEM KÖTELEZŐ ÖNKORMÁNYZATI FELADAT

IMRE ZSOLT: MATKOVICH ILONA VÍGAN TÜNCIKÉZIK, MIKÖZBEN MEGFELEDKEZIK ARRÓL, HOGY A GYERMEKVÉDELEM KÖTELEZŐ ÖNKORMÁNYZATI FELADAT

Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje szerint ellentmondásos, hogy Vác baloldali polgármestere elment a gyermekek védelmére szervezett budapesti tüntetésre, miközben a váci testületben egy olyan képviselő is ül, akinek nevéhez pedofil tartalmakat közlő kiadvány kötődik. „Mint azt posztjában büszkén közre adta, Matkovich Ilona részt vett a Hősök terén, a gyermekek védelmére szervezett tüntetésen. Matkovich tehát vígan…

VÁCI JOBBIKOS KÉPVISELŐ GYEREKEK MEGERŐSZAKOLÁSÁVAL, NŐK MEGCSONKÍTÁSÁVAL VICCELŐDIK, DE A SZÖVETSÉGESEI KEBLÜKRE ÖLELIK – PESTISRÁCOK LAPSZEMLE

VÁCI JOBBIKOS KÉPVISELŐ GYEREKEK MEGERŐSZAKOLÁSÁVAL, NŐK MEGCSONKÍTÁSÁVAL VICCELŐDIK, DE A SZÖVETSÉGESEI KEBLÜKRE ÖLELIK – PESTISRÁCOK LAPSZEMLE

Úgy tűnik semmilyen következménye nincsen a baloldalon annak, ha a nőket lek*rvázzák, vagy kislányok megerőszakolásával viccelődik valaki. Legalábbis erről tanúskodik, hogy a Klubrádiós Arató András lazán prostinak titulálhatja Novák Katalint és Varga Juditot, Vácon pedig a jobbikos képviselő irogathat egy olyan szennylapot, ami pedofíliáról, nőgyűlöletről szól, de ez nem zavarja a társait – írja a…

MÁR FEBRUÁR VAN, DE MATKOVICH INDULÁSA MÉG MINDIG NEM BIZTOS – KUDARCOS NÉGY ÉVE ÉS ORSZÁGOS BOTRÁNYAI MIATT KÉTES MÉG MINDIG AZ ÚJBÓLI INDÍTÁSA

MÁR FEBRUÁR VAN, DE MATKOVICH INDULÁSA MÉG MINDIG NEM BIZTOS – KUDARCOS NÉGY ÉVE ÉS ORSZÁGOS BOTRÁNYAI MIATT KÉTES MÉG MINDIG AZ ÚJBÓLI INDÍTÁSA

Gyurcsány Ferenc, ha akarta volna, már tavaly novemberben is beállhatott volna Matkovich Ilona mögé. Ám ez még a mai napig sem történt meg, így Matkovich indulása polgármesterként továbbra is bizonytalan, holott a Demokratikus Koalíció elnöke hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozott egy listát a DK és az MSZP közös jelöltjeiről 34 vidéki település vonatkozásában, Vácot kihagyva.  Azt…

SAJTÓPERT BUKOTT MATKOVICH FIA ÉS CÉGE A 0627.HU ELLEN

SAJTÓPERT BUKOTT MATKOVICH FIA ÉS CÉGE A 0627.HU ELLEN

Már a felülvizsgálati eljárást is elbukta a 0627.hu ellen Matkovich Ilona fia és a cége – számolt be róla a portál. A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) is a 0627.hu-nak adott igazat a Liszt Ferenc sétány 23. szám alatti társasházról szóló cikkeket érintő sajtóperben, amikor megírták: élet- és balesetveszélyes társasházat épített a váci polgármester fiának cége. A…

A VÁCI BALOLDAL KÉPTELEN LESZÁMOLNI AZ ABERRÁLT KÉPVISELŐIVEL – MAGYAR HÍRLAP LAPSZEMLE

A VÁCI BALOLDAL KÉPTELEN LESZÁMOLNI AZ ABERRÁLT KÉPVISELŐIVEL – MAGYAR HÍRLAP LAPSZEMLE

Vasárnapi publicisztikájában Arató András, a Klubrádió vezetője egyszerűen lek*rvázta Novák Katalint és Varga Juditot, de a baloldalon a közfelháborodás ellenére sem határolódott el tőle senki. Vácott ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy az egykor Fehér Zsolt (Jobbik) szerkesztette Arbo Nyúzban, amely önmeghatározás szerint is egy szennylap volt, pedofil, nőgyűlölő és erőszakos tartalmak jelentek meg.…

SZABÓ CSABA: TELE VAN ILONA-ÁRKOKKAL A VÁROS

SZABÓ CSABA: TELE VAN ILONA-ÁRKOKKAL A VÁROS

Matkovich Ilona arra vonatkozó választási ígéreteiből nem lett semmi, hogy megjavítja az utakat, ahol pedig mégis vannak munkálatok, ott csigatempóban haladnak a kivitelezéssel – nyilatkozta Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. Szabó Csaba a közösségi oldalán egy látványos fotóval hívta fel a figyelmet az úgynevezett Ilona-árokra, ami hosszú idő óta tátong a Deákvári főtérnél. Elmondása…

EGY MATKOVICH-LISTA ÉS EGY FERJANCSICS-LISTA VERSENG A BALOLDALON?

EGY MATKOVICH-LISTA ÉS EGY FERJANCSICS-LISTA VERSENG A BALOLDALON?

Még mindig kérdéses, hogy Matkovich Ilona mögé beáll-e a DK elnöke, ugyanis Gyurcsány Ferenc sok másik vidéki várossal ellentétben, Vácról egyelőre nem nyilatkozott abban a tekintetben, hogy kit indít polgármesternek. A jelenlegi helyi politikai viszonyokat látva pedig az is elképzelhető, hogy két baloldali jelölt is harcba száll a polgármesteri székért. Nem lenne meglepő, hiszen Matkovich…

MEGÁLLÁS NÉLKÜL SARCOLJÁK A VÁCI AUTÓSOKAT MATKOVICHÉK

MEGÁLLÁS NÉLKÜL SARCOLJÁK A VÁCI AUTÓSOKAT MATKOVICHÉK

A balliberális városvezetés határokat nem ismerve bünteti a váci autósokat. Tavaly csak parkolási bírságokból mintegy 33 millió forint folyt be a városkasszába. A Matkovich Ilona vezette, baloldali többségű önkormányzat még 2023. elején eltökélte, hogy egyéb bírságok címén 34 millió forintot szed be egy év alatt, amibe a parkolási büntetések is beletartoznak. A célt túl is…

MATKOVICH ELŐZŐ MUNKAHELYE IS RÉSZESÜLT AZ AMERIKAI NAGYKÖVETSÉG BŐKEZŰ TÁMOGATÁSÁBÓL

MATKOVICH ELŐZŐ MUNKAHELYE IS RÉSZESÜLT AZ AMERIKAI NAGYKÖVETSÉG BŐKEZŰ TÁMOGATÁSÁBÓL

Közel 10 millió forintot kapott a Magyar Narancs az Ökotárs Alapítványon keresztül az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségétől. Január 26-án hirdettek eredményt a korábban kiírt Szabad Média pályázatról. Összesen 32 pályázat érkezett be határidőre, amiből 15 kap összesen több mint 115 millió forintos támogatást. A nyertesek közt van Vác balliberális polgármesterének, Matkovich Ilonának előző munkahelye,…