AZ LMBT DARABOT JÁTSZÓ ORLAI PRODUKCIÓ SZÁLLÍTJA A DARABOKAT A SZÍNHÁZBA

AZ LMBT DARABOT JÁTSZÓ ORLAI PRODUKCIÓ SZÁLLÍTJA A DARABOKAT A SZÍNHÁZBA

Matkovich Ilona örömmel jelentette be a váciaknak, hogy az Orlai Produkció fogja segíteni a színház szakmai munkáját. Ők vitték színpadra a „Leszámolás velem” című LMBT darabot, mely a homoszexualitást állítja a középpontba. „Izgalmas, elgondolkodtató színházi előadás egy meleg fiatalember életéről. Jó, hogy nemcsak Budapesten, de vidéki városokban is tartanak előadásokat.” – írta a Magyar LMBT…

MATKOVICH ILONÁNAK HAT ÉV ÖNKORMÁNYZATI TEVÉKENYSÉG UTÁN IS NEHÉZSÉGEI VANNAK A JOGSZABÁLYOK SZÖVEGÉNEK ÉRTELMEZÉSÉVEL

MATKOVICH ILONÁNAK HAT ÉV ÖNKORMÁNYZATI TEVÉKENYSÉG UTÁN IS NEHÉZSÉGEI VANNAK A JOGSZABÁLYOK SZÖVEGÉNEK ÉRTELMEZÉSÉVEL

Öt év önkormányzati képviselőség és egy év polgármesterség, valamint egy egész városházi hivatali háttérapparátus sem elég Matkovich Ilonának ahhoz, hogy a jogszabályokat értelmezni tudja. Úgy látszik, Matkovich azért szeret jobban Facebook-posztokat írni, mint jogszabályokat olvasni, mert akkor a valóságot nem kell figyelembe vennie. Sokakat meghökkentett Matkovich Ilona friss Facebook-bejegyzése, melyben arról ír, hogy Vác már…

SZÁMOK: A VÁLSÁG ÉVÉBEN BRUTÁLISAN NÖVELTE AZ ADÓTERHEKET A VÁCI ÖNKORMÁNYZAT

SZÁMOK: A VÁLSÁG ÉVÉBEN BRUTÁLISAN NÖVELTE AZ ADÓTERHEKET A VÁCI ÖNKORMÁNYZAT

A tavalyinál kétszázmillió forinttal több pénzt préselt ki a váci emberekből és cégekből az önkormányzat a válság évében. Amikor a kormány adócsökkentéssel és támogatásokkal segíti az embereket és munkáltatókat a talpon maradásban, a baloldali vezetésű Vác egyre többet vesz el a helyiektől, akik így a válságban még nehezebb helyzetbe kerülnek, ami a város hosszútávú fejlődését…

MATKOVICH ILONA A VASÁRNAPI SZÓZATÁBAN ÚJRA A KÉPMUTATÁS MAGASISKOLÁJÁT ADTA ELŐ

MATKOVICH ILONA A VASÁRNAPI SZÓZATÁBAN ÚJRA A KÉPMUTATÁS MAGASISKOLÁJÁT ADTA ELŐ

A polgármester asszony egy újabb, sziruptól ragadós levélben a béke rendíthetetlen bajnokának szerepében tetszelgett ismét a saját közönsége előtt. Számukra, azért szögezzük le, hogy az érzelgős hangon előadott összefogás jegyében nem kaptak bizottsági helyeket az újraválasztott jobboldali képviselők (még az sem, akit egyenes ágon választott meg a körzete), ugyanezen álságos béke jegyében tiltották ki a…

CSÍRÁJÁBAN KELL ELFOJTANI VÁROSUNKBAN A GENDER ESZMÉK TERJEDÉSÉT!

CSÍRÁJÁBAN KELL ELFOJTANI VÁROSUNKBAN A GENDER ESZMÉK TERJEDÉSÉT!

A pusztító gender ideológia immár békés kisvárosunk, Vác közéletének kedélyeit is felborzolta. Márpedig ahova a gendersemlegesség bármely alakban egyszer beteszi a lábát, ott megállíthatatlanul hozza magával az LMBT-propaganda és a gender ideológia szélesebb körű terjedését is. Hogy városunkban megálljt parancsoljunk e lopakodó szellemiség terjedésének, (látszódjék az bármily ártatlannak is!) egy petíció indult, amelynek támogatására ezúton…

SOKAKAT FOGLALKOZTATÓ KÉRDÉS: HOVÁ TŰNT VÉEF, A BÉRTOLLNOK?

SOKAKAT FOGLALKOZTATÓ KÉRDÉS: HOVÁ TŰNT VÉEF, A BÉRTOLLNOK?

Folyamatosan alakulóban van a szivárványos önkormányzat lakájmédiája, ezért néhanapján jó, ha egy kicsit képbe helyezzük magunkat, hogy kik is a balliberális körökből ideejtőernyőzött bértollnokok. Alig kevesebb, mint egy éve egyszer csak Vicsek Ferenc neve tűnt fel főszerkesztőként az önkormányzat hivatalos lapja impresszumában. Sejthetjük, hogy a már nyugdíj közeli korú, szélsőségesen balos, vadliberális megmondóember Matkovich Ilona…

KORAI MÉG A VÁROSHÁZI KÁRÖRVENDÉS!

KORAI MÉG A VÁROSHÁZI KÁRÖRVENDÉS!

„Újabb bírósági ítélet: valótlant állított a VácOnline” – írja örvendezve a városházi propaganda, amellyel egyelőre még két probléma van: a tárgyaláson nem kapott még szót ebben az ügyben sem a szerkesztőség, sem a jogi képviselőnk és ezidáig még az ítélet nem jogerős. Úgyhogy korai még a városházi kárörvendés! Mint az olvasóink számára bizonyára ismeretes, hogy…

SZÁMÍT A SZAVA? – AZ IGAZSÁG RÉSZLETEINEK KIBONTÁSA

SZÁMÍT A SZAVA? – AZ IGAZSÁG RÉSZLETEINEK KIBONTÁSA

Valamivel több, mint egy éve, október 13-án voltak az önkormányzati választások, és valamivel kevesebb mint egy éve, október 31-én volt az új önkormányzati testület alakuló ülése. Az új többség a hivatalos váci honlapon közzétett egy nem kicsit önfényező önértékelést, az első évéről, amely rengeteg pontból áll. (Azért a kampányígéretekkel való összevetés csak nem fért bele).…

CUDAR IDŐK A VÁROS FELETT, EGY KÁTYÚBAN ELAKADT KISMOTOR ÉS EGY FOGADÓÓRÁN KÍVÜLI EB

CUDAR IDŐK A VÁROS FELETT, EGY KÁTYÚBAN ELAKADT KISMOTOR ÉS EGY FOGADÓÓRÁN KÍVÜLI EB

Sajtótájékoztatót tartott a váci kerékpárút számos kátyújának egyike mellett 2020. október 14-én Csereklye Károly önkormányzati képviselő és dr. Jakab Zoltán, a Váci Szívvel választási egyesület tagja, volt önkormányzati képviselő. A helyszínen elmondták, hogy azért esett erre a helyre a választásuk, mert szerintük ez jelképezi a városháza jelenlegi urainak választási ígéretei és azok megvalósulása között tátongó…

JÁRVÁNY IDEJÉN IS AKADÁLYOZZA A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉT A VÁCI BALOLDAL

JÁRVÁNY IDEJÉN IS AKADÁLYOZZA A KÓRHÁZ MŰKÖDÉSÉT A VÁCI BALOLDAL

Nem elég, hogy a járóbeteg rendelő felújítása kapcsán a város és a tervezők vitájától volt hangos a nyáron a váci sajtó, most, amikor mindenki a koronavírus járvány második hulláma ellen küzd, a váci baloldal nyolc közérdekű adatigényléssel vonja el a védekezéshez szükséges energiákat. Irtózatos papírmunka ez a kórháznak, és ráadásul akkor, amikor igazán a gyógyításban…