magyarázkodás kórházfelújítás

Az Egészséges Budapest Program keretében a kormány 5,6 milliárd forintot biztosított a kórházi szakrendelő korszerűsítésére, amely így közel százezer régiós polgár egészségét szolgálhatja majd. Inotayék nemrégiben lebuktatták önmagukat, hiszen eddig telekügy és sok más kifogás húzta a kórházfelújítás ügyét, sőt jószerével még a munkálatok megkezdésének a tényét is megkérdőjelezték. Pedig nem kellene mást tenni, mint figyelemmel kísérni a megkezdett munkálatok egyes szakaszait. Lapunk szívesen beszámol az örvendetes előrehaladásról. E képriportunk az utóbbi időkben irattárként működő volt nővérszálló bontás előtti kirámolását mutatja be. Fotó: VácOnline

Tovább

Tavaly május óta foglalkozik lapunk a nagy horderejű, az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló, 5,6 milliárd forintos kormányzati támogatással megépülő beruházás sorsával. Azóta igyekeznek a váci polgárok valamilyen hiteles tájékoztatást kapni a kórházi rendelőintézet építésének késlekedéséről, a baloldali városvezetés alatti lelassulás okáról. Mivel azóta is megy a polgárok vakítása ebben az ügyben, összefoglaltuk mindazt, ami a városháza tehetetlenségének rovására írható e késlekedés ügyében. Szomorú, hogy Vácon még az se halad, amire van pénz, amire a kormány 5,6 milliárd forintot biztosított. A kórházfejlesztés nem politika, hanem közügy, mindenki összefogására lenne szükség! 2019-ben az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal (ÁEEK) Vác előző polgármestere…

Tovább