Magyar Péter

Nagy érdeklődés mellett mondta el az elmúlt évek szinte összes baloldali kliséjét Magyar Péter Vácon. Ha ő nyer, mindenki jobban fog keresni, minden jobban fog működni, csupa szakértőből áll majd a kormány, és eljön a szabadság és a demokrácia. Kicsit olyan érzés volt hallgatni, mintha Jakab Péter darálta volna le a közönségnek a Momentum főbb téziseinek összefoglalóját. Egy kínos intermezzoval indult a rendezvény. Matkovich Ilona oda akart menni Magyar Péterhez, talán azért, hogy egy közös fotót készítsen vele, de Magyar az élő videón láthatóan a polgármester bemutatkozása után rögtön egy köszönés után hátat fordított Matkovichnak, aki erre csak annyit mondott…

Tovább

Magyar Péter csúnyán lepattintotta Matkovich Ilonát. Szombat este Vácon járt Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt alelnöke. A kisbusz körül, amivel Magyar érkezett a Március 15. térre Matkovich Ilona nem kapott VIP helyet. Egy, a birtokunkba jutott videófelvételen jól látszik, hogy a balliberális polgármester kissé bátortalanul, a többi jelenlévő közül próbált magának utat törni Magyar Péterhez – azt is segítséggel. A köztük lezajlott, mindössze 5 másodperces párbeszédet nem lehet hallani a felvételen, de szemmel láthatóan Matkovich Ilona hiába próbált ráakaszkodni Magyarra, gyorsan lerázta őt. A videót ide kattintva megnézhetik a facebook oldalunkon. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Magyart áthúzott…

Tovább

A plakátok arra a borzalmas incidensre utalnak, amelyről Varga Judit beszélt korábban a médiának. A feleségét, három gyermeke anyját fenyegető, bántalmazó, falhoz vágó Magyar Péter ma este érkezik Vácra. Magyarnak még csak a híre ért ide, a váciak máris felháborodtak, és áthúzott nadrágszíjas plakátokat tettek ki a villanyoszlopokra. „Üvöltözés és szidalmazás közben sorban lerángatta az ágytámla tetején lévő könyveket, és a hátamhoz vágta őket. A könyvek egy része átesett rajtam és mellettem a földön landolt. Jól emlékszem, mert másnap reggel én raktam rendet. Aztán levette a nadrágját, és az övvel együtt azt is hozzám vágta. Éreztem a csatot, ahogy a…

Tovább